A történet előrehaladtával válaszokat kaphatunk a szerzői jog kérdéseire

A filmhu arról érdeklődött az ASVA vezetőjénél: a jogvédő szervezeteknek az elmúlt hónapokban tapasztalható fokozott média-megjelenése, vagy az olyan szerveződések, mint például a „Mondj nemet a kalózoknak!” néven futó kampány, hoznak-e érzékelhető változást a szerzői jogokkal kapcsolatos visszaélések számában. Kálmán András elismerte: a jogsértések száma egyelőre nem csökkent, mindazonáltal megjelent a köztudatban a szerzői jog fogalma, azaz: legalább már tudják az emberek, hogy nagyjából miről is van szó. Elmondása szerint az illegális dvd-másolatokból ugyan kevesebb lett a piacon, ám ez javarészt a dömpingáron forgalmazott, boltban megvásárolható lemezek megjelenésének köszönhető. Tovább árnyalva a képet, hozzátette: az ismert esetek száma még mindig csak 10 százalékát teszi ki az összes, szerzői joggal kapcsolatos visszaélésnek. Ezért is tartották fontosnak főként a középiskolások megcélzását a most bemutatott oktatóanyaggal, hiszen ebben a korban még formálható a fiatalok későbbi hozzállása.

A képregényt egyébként az az Art 7 Művészeti Stúdió készítette, akik korábban díjazottjai voltak a rajzfilmhu animációs fesztiválnak Mit akar ma a karma? című ötpercesükkel. A stúdió képviseletében jelen lévő Fritz Zoltán, aki művészeti vezetőként vett részt a projektben, az interaktív képregény, mint alkalmazás újdonságát emelte ki, hozzátéve, hogy sokmindenről maguk is csak menet közben döntöttek, annyira új volt a feladat. Az animáció a következő helyen tekinthető meg: http://szerzoijog.sulinet.hu