A valós történetet feldolgozó Képtelen történet című alkotást május-júniusban forgatják több helyszínen – tájékoztatta Pataki András, a film producere. Pápán, Sopronban és Budapesten játszódik majd a Magyar Holokauszt Emlékévhez is kapcsolódó film. A Képtelen történet valóságos alapokra épít fikciós feldolgozással, a forgatókönyvet Németh Ervin írta Hámori András ötlete nyomán.

A történetben egy pápai származású író egy festmény hátoldalán egy zsidó családot ábrázoló fényképet talál. A fotót, a rajta szereplő szülők hagyták gyermekükre. Az író nyomozni kezd, és kiderül, hogy a zsidó pár elcserélte gyermekét, hogy megóvják az üldözéstől – idézte fel a cselekményt az igazgató.
A producer hozzátette: a történet főszereplője ugyan a zsidó fiú, a film cselekménye azonban a holokauszt borzalmait mutatja be a megmentők szemszögéből, boncolgatva az emberek sorsa iránt érzett felelősség kérdését is.

A Kossuth-díjas Bánsági Ildikó mellett a Soproni Petőfi Színház valamennyi színésze szerepet kap majd a filmben. Pataki András szerint ez olyan lehetőség vidéki színészek számára, amely ritkán adatik meg.
A Képtelen történetből kisjátékfilm, továbbá oktatási segédanyag is készül elektronikus formában. Ez utóbbit minden magyar általános és középiskola megkapja majd. Mindehhez pályázati pénzt is nyertek, 8 millió forintot a Miniszterelnökség civil alapjától.

A filmes munkálatok befejezését őszre tervezik, hogy még idén, a Magyar Holokauszt Emlékévben eljuthasson a közönséghez a produkció – közölte Pataki András.

(Forrás: MTI)