Az egyéves gyakorlati képzésben hét fiatal író-rendező vehet részt. Az alapítók célja, hogy felfedezésre ösztönző műhelymunkában segítsék őket egyéni alkotói hangjuk megtalálásában. A műhely egy hamarosan nyíló budapesti összművészeti térben működik majd, ahol a többi alkotóközösséggel is lehetőség nyílik a közös munkára.

Az év intenzív alapozó kurzusokkal indul, majd az első félévben mindenki egy 3-5 perces, a második felévben pedig egy 7-15 perces rövidfilmet készít folyamatos, gyakorlati konzultációk mellett. A Castorp mentorai segítséget nyújtanak a filmkészítés minden fázisához, az alkotóközösség pedig low budget szellemben együtt dolgozik a stáb kialakításában, a technikai és gyártási feltételek megteremtésében. (Költségvetést és professzionális eszközparkot a program nem biztosít.)

A műhely heti két nap elfoglaltságot jelent. Emellett hetente egy kortárs kulturális workshop is lesz, ahol zeneszerzők, képzőművészek, elméleti kutatók munkáját lehet megismerni, velük együttműködni. Nyitott filmklubot is terveznek az összművészeti helyszínnel együttműködve, ahol filmtörténeti ritkaságokat vetítenek és új, magyar filmek alkotóit hívják meg.

Az év során minden résztvevő szakmai gyakorlaton vesz részt a műhelyt támogató producerek készülő filmjeiben. A részvételi díj 150.000 Ft/ félév, és az év során összesen 15 nap szakmai gyakorlat, amelynek díjazása a műhely költségvetését támogatja. A Castorp Filmes Képzőműhely szolidaritást vállal a FreeSZFE Egyesülettel.

A felvételi időpontjáról és menetéről később adunk tájékoztatást a Castorp Facebook- és Instagram-oldalán. Email cím: castorpbudapest@gmail.com.