Sofia Coppola visszatérő vendége a fesztiválnak – első nagyjátékfilmje, az Öngyilkos szüzek a Quinzaine des Réalisateurs (Rendezők kéthete) című válogatásban debütált 1999-ben, a Marie Antoinette 2006-ban a hivatalos versenyprogramban szerepelt, a Lopom a sztárom pedig tavaly az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű szekció nyitófilmje volt.

Gael Garcia Bernal rendezőként és színészként is több filmmel kapott már meghívást Cannes-ba, Willem Dafoe-t Lars Von Trier filmjeiben láthatta a közönség, Carole Bouquet pedig rendszeresen felvonul a vörös szőnyegen. Nicolas Winding Refn Drive-Gázt! című alkotása 2011-ben a hivatalos programban elnyerte a legjobb rendezés díját, a rendező pedig tavaly a Csak Isten bocsáthat meg című filmmel versenyzett az első díjért.

A 67. cannes-i filmfesztivál május 14-én Olivier Dahan olasz filmrendező Grace - Monaco csillaga című filmjének nyílik meg. A fesztivál május 25-éig tart, de az aznapi európai választásokra való tekintettel a hivatalos versenyprogram díjkiosztója kivételesen előző este lesz.