filmhu: Szász János korábban azt mondta a szereplőválogatással kapcsolatban: a forgatás kezdetével egybeeső hazai színházi évad mellett az általános prüdéria is az oka volt annak, hogy külföldi színészekben kezdett el gondolkodni. Önnek mi volt az első reakciója, miután megismerte a szerep tartalmát?
Kirsti Stubø: Mindenekelőtt azt éreztem, hogy ez egy fantasztikusan jól megírt forgatókönyv. Borzasztóan felcsigázott Gizellának a lénye, rendkívül összetett karakter, a megformálása nagyon sok munkát igényelt. Nekem személy szerint ez egy álomszerepnek tűnt, és nem volt kérdés, hogy ha felkérnek rá, akkor eljátszom-e.
filmhu: Ugye, Ön elsősorban színházi színész?
K.S.: Igen, ezelőtt két nagyjátékfilmben szerepeltem – az Ópium a harmadik –, illetve játszottam egy norvég tévésorozatban is.
Élőben normális vagyok
Elmegyógyintézeti fürdőkúrán
filmhu: Egyáltalán nem sértésként mondom, de az Ópium-ot látván egyszerűen nem tudom elképzelni Önt egy normális, hétköznapi karakter megtestesítőjeként. Vonzódik az extrém szerepekhez, vagy bármit eljátszik, amire csak felkérik?
K.S.: Remélem, élőben azért sikerül meggyőznöm, hogy normális vagyok… A viccet félretéve: sokféle szerepet vállalok el, most éppen egy Moliere vígjátékban játszom odahaza. Az igaz, hogy közelebb állnak hozzám az irodalmi alapokon nyugvó szerepek, és kiváltképp szeretem egyfelől a pszichológiai, másrészt a tragédia felé hajló karaktereket. Ezt a kettőt összevonva talán azt mondhatom, hogy a „destruktív” történeteket kedvelem elsősorban, amelyek kellőképp bonyolultak és sok munkát igényelnek. Egyébként Gizella karakterét is nyilván el lehetett volna játszani másképpen, de számomra ez az egy Gizella létezett.
filmhu: Ennek nézőként csak örülhetünk. Vannak egyébként olyan azonosságok Gizella és az Ön személyiségében, amelyek hozzájárulhattak a színészi játék elképesztő pontosságához?
K.S.: Alapvetően nagyon különbözőnek érzem magam Gizellától, de azt is elfogadom, ha kívülről valaki hasonlóságokat fedez fel bennünk – talán a szerepet is ezért kaptam. Volt néhány fontos alapvonás, amit tudtam róla, és ezekből próbáltam ösztönösen megérezni, hogy milyen is ő egészen pontosan. Ezt a színészi képességet, illetve azt, hogy színésznő lehetek, Isten ajándékának tartom, és azt hiszem, Gizella szerepe volt az a szerep, amely minden színésznő életében csak egyszer adatik meg.
|
|
A „destruktív“ történeteket kedvelem Interjú közben |
K.S.: Sokan kérdezik ezt, és nagyon nehéz rá válaszolni – ha lehet egyáltalán. Ilyenkor megpróbálom felosztani önmagam. Ha Gizella van jelen, minden porcikámban őt kell, hogy érezzem, teljes lényemet kell a szerep megtestesítésére használnom. Ez persze nem magától jön, ez egy feladat, amit meg kell oldani. Úgy érzem, Gizella megformálásakor sikerült elérnem azt a pillanatot, amikor az ember a saját határain túlra szorítja ki magát. Pontosabban: sikerült elérnünk, Szász Jánossal közösen. Ezzel együtt soha nem volt kérdés, hogy kicsoda Kirsti és kicsoda Gizella. Amikor lekapcsolták a lámpákat és leállították a kamerákat, mindig tudtam, hogy hol vagyok és hogy ki vagyok.
filmhu: Az alakítását látva felmerül az emberben a kérdés, hogy vannak-e egyáltalán határai?...
K.S.: Az igaz, hogy nagyon fárasztó és megterhelő volt a forgatás, de összességében hihetetlenül nagy élmény volt. Ráadásul én akkor tudom magamból kihozni a legtöbbet, ha folyamatos nyomás alatt vagyok. Ilyenkor ugyan könnyen elbizonytalanodhat az ember, de Szász János és a többiek nagyon vigyáztak rám, és egy pillanatig nem éreztem magam elhagyottnak vagy kiszolgáltatottnak. Akkor tudok jól dolgozni, ha nagy teher van rajtam.
filmhu: Lehet, hogy bizarr gondolat, de időnként úgy tűnt, mintha kilépne a testéből és kívülről mozgatná, irányítaná magát. Itt az elképesztő fizikai jelenlétet igénylő jelenetekre gondolok elsősorban. Hogyan képes ennyire feladni a testét?
K.S.: Nagyon jó érzés hallani, amit mond… Egyszerűen szeretem az ilyen kihívásokat, ahol fizikailag és pszichikailag egyaránt ahhoz a bizonyos határhoz kell érkezni. Régóta játszom ilyen jellegű szerepeket, és úgy érzem, elég erőm van hozzá. Vegyük például a dolog fizikai részét: ugyan nem nézek ki annak, de erős vagyok! Korábban sokáig sífutottam, úgyhogy nagyon sokat bírok.
Az egykori sífutó nagyon ott van a szeren
filmhu: Filmbéli partnerével, a Brenner doktort alakító Ulrich Thomsennel először játszottak egymás mellett?
K.S.: Igen, először, de nagyon remélem, hogy nem utoljára, mert Ulrich fantasztikus színész, imádom a filmjeit. Ugyan nagyon különbözőek vagyunk, ennek ellenére kitűnően tudtunk együtt dolgozni.
filmhu: Az említett vígjáték mellett min dolgozik most?
K.S.: Jelenleg csak a Moliere-darab van. A közeljövőben Shakespeare-t is műsorára tűzi az oslói Norvég Színház, ahol játszom, és nagyon remélem, hogy ebben is szerepet kapok. Emellett titkos terveim is vannak, de hogy mik ezek, azt most inkább nem árulnám el.
