A Pannonfíling Mozgóképes Találkozó egy rövidfilmes szemle és verseny, ahol hazai és határon túli amatőr és független filmesek mutathatják be alkotásaikat - immár tizenharmadik alkalommal. A hagyományokhoz hűen a fesztivál szervezői idén is legfeljebb 15 perces alkotásokat várnak, műfaji megkötéstől függetlenül (de nem zárkóznak el a hosszabb filmektől sem, ha bemutatásra érdemesnek találják). Nevezési díj nincs, a versenyprogramba bekerülés viszont a szakmai előzsűrin múlik.

Idén ismét új különdíjjal jelentkezik a Pannonfíling. 2015-ben a legviccesebb, tavaly pedig a legromantikusabb, legérzelmesebb filmet jutalmazták külön, idén azonban rémisztőbb kihívás elé szeretnék állítani a vállalkozó kedvű filmeseket. A 2017-es különdíj neve a PannonPara névre hallgat, amelyet a legijesztőbb, legizgalmasabb, legfeszültebb hangulatú rövidfilm nyer majd el.

A szervezők elmondták, a Pannonfílingnek továbbra is erőssége marad, hogy a mozivásznon látottakat barátságos környezetben vitathatják meg a nézők a filmesekkel és a szakmai zsűrivel. Így az alkotók közvetlen visszacsatolást kapnak munkájukról, és a közönség is bepillanthat a filmkészítés kulisszái mögé. "A Pannonfílingen kevéssé a verseny, inkább egy bensőséges filmklub hangulata dominál" - mondták el a szervezők.

Az idei találkozó tervezett időpontja: november 4., helyszíne: Veszprém, Expresszó Klub. A 13. Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra szeptember 24-ig várják a rövidfilmek nevezését a pannonfiling@pannonfiling.hu email címre.

A Pannonfíling Mozgóképes Találkozó egy rövidfilmes szemle és verseny, amely a veszprémi ősz egyik különleges kulturális programja. A fesztiválon a hazai és határon túli amatőr és független filmesek már 2005 óta bizonyítják hogy egy jó történetet nem csak sok millió dolláros robbanásokkal, autósüldözéssel és szilikon domborulatokkal lehet elmesélni. Az elmúlt években alacsony költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással készült roadmovie-t, háborús drámát, sci-fit, szerelmi történetet, videóklipet és animációsfilmet is láthattak a nézők. 

A fesztivál büszkén mondhatja, hogy az elmúlt években itt debütált alkotók közül nem egy ma már megbecsült tagja a hazai mozgóképes szakmának, és a Pannonfílingen bemutatott filmjeik más - hazai és nemzetközi - fesztiválokon is sikerrel szerepeltek.

A legelső Pannonfílingen a zsűri tagjai Felhősi István (festőművész), Fenyvesi Ottó (költő, író, képzőművész) és Sára Sándor (operatőr, filmrendező) voltak. Az eltelt években rajtuk kívül is rengeteg neves szakember fordult meg a zsűriben, például M. Tóth Géza (animációs rendező, producer), Áfrány Gábor (médiaművész), Szajki Péter (forgatókönyvíró, rendező), Trócsányi Gergely (zenész), Vadócz Péter (filmes), Réz András (filmesztéta, forgatókönyvíró), Buvári Tamás (rendező, forgatókönyvíró), Farkas Franciska (színésznő).

Forrás: Pannonfíling Filmfesztivál