A pályázatot azért hozták létre a szervezők, mert szeretnének a filmiparból származó bevételeik egy részét visszaforgatni, hogy több fiatal kaphasson lehetőséget filmesként érvényesülni. Ezzel együtt a Korda Stúdió 10. születésnapját szeretnék megünnepelni, remélve, hogy a jövőben a nemzetközi produkciók mellett egyre több hazai film forog majd náluk.

A tehetséggondozás mellett fontosnak tartják azt is, hogy olyan színvonalas, a nemzetközi színtéren is helytálló alkotások jöjjenek létre, amikre büszkék lehetnek és amik kiváló gyártási és produceri kreditekkel szolgálnak majd a finanszírozó cégeknek.

A pályázat apropóján szoros munkakapcsolatot szeretnének kialakítani a felnövekvő filmes generációkkal, így remélhetőleg a későbbiekben első nagyjátékfilm terveikkel is a Stúdiót keresik majd meg. Fontosak számukra a friss, új szemlétetmóddal rendelkező kreatívok figyelése is, hogy versenyképesek tudjanak maradni a reklámfilm és más szervízmunkák piacán.
 
A pályázatra elsősorban olyan alkotókat várnak, aki rendelkeznek már filmkészítői tapasztalattal. A kiválasztásban fontos szerepet játszik a rendező referenciája és a film fogatókönyve, megvalósíthatósága, valamint költségvetése. Fikciós és kreatív dokumentumfilm terveket és webre/mobilra szánt tartalmakat is várnak. Formabontó, újító, cutting edge projekteket keresünk, amikben van nemzetközi fesztiválpotenciál is.

A pályázat leadásának határideje 2017. április 23., éjfél, a részletes kiírás a hivatalos honlapon olvasható.
 
Forrás: Korda Stúdió