Aztán hirtelen a bútorok mögötti fehér vásznon elindul egy film a rendező-színészről, Kizlinger Lilláról és barátjáról, Bagossy Bálintról. 2020 után járunk, Lilla és Bálint a két fiatal filmes párkapcsolatát egy hosszúra nyúlt, lelkizős, lerészegedős éjszakán keresztül ismerjük meg, párhuzamba állítva a panelban kibontakozó viszonnyal. Kizlinger Lilla és Bíró Zsombor Aurél a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad? színpadi és filmes epizódjának kapcsolatáról mesélnek.
Lilla készítettél egy darabot, ami a saját családod történetén alapul. Miért választottál ilyen személyes témát?
Kizlinger Lilla: Szerintem mindenki személyes témából szokott kiindulni. Én Békásmegyeren nőttem fel, a történetünk alapja egy családi sztori. Lehetett volna Békás helyett Csepel, de minek? Ha már valami személyes, akkor minek kamuzzuk azt, hogy nem az? Még ha persze igazából fikció is. Vagy valahol a kettő között. Amúgy meg rohadt fiatal vagyok, nincs nagyon máshoz nyúlnom, mint a gyerekkorom meg a szüleim. És amikor elkezdtem mesélni Zsombornak ezekről a dolgokról, akkor azt éreztük, hogy ebben van anyag. Hogy ezzel valamit kezdeni kell.
Rába Roland, Kizlinger Lilla és Hajdu Szabolcs a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad? előadásán
Mit állít rólunk, a szereplőiről, a világról ez az előadás és a film együtt?
Biró Zsombor Aurél: Én nem szeretek ilyen nagy, általános igazságokat kifogalmazni a saját munkáimról. Az előadás története két idősíkon fut, az egyik a 2000-es évek elején játszódik egy kilencedik emeleti panellakásban, a másik a 2020-as évek elején, a belvárosban. Mindkét sztoriban egy-egy párkapcsolati helyzetet tárunk fel, nőiségről, férfiasságról, intimitásról beszélünk. Ennél nagyobb állításom nekem nincs. De szerintem a cél is inkább az lenne, hogy a szereplőknek legyen meg a saját igazsága, és ezek az igazságok ütközzenek egymással úgy, hogy a néző se tudjon egy csettintéssel oldalt választani. Ez mondjuk nehéz, amikor egy abuzív párkapcsolatot ábrázol az ember, de mi itt is igyekeztünk úgy alakítani a dolgokat, hogy ne a gonosz bántalmazó férfi és az ártatlan áldozat nő képletét rakjuk fel a színpadra, hanem valami olyat, ami ennél komplexebb, emberibb. Konkrét állítások helyett kérdéseink voltak, amik újra és újra felmerültek a munka során. Például, hogy mi történik egy olyan lánnyal, aki megszületik egy panellakásba, munkás közegbe, majd a tizennyolcadik születésnapján már a körúton belül találja magát a tősgyökeres értelmiségi művészpalánták között.
Zsombor, azt mondod be szoktál ülni az összes előadására. Lilla kérsz tőle ilyenkor tanácsokat, visszajelzést?
K.L.: Igen, ezt igénylem és szerintem a Rolandék is, mert én játék közben elég limitáltan tudom megmondani, hogy mi az, ami jó vagy rossz az előadásban. Zsombor jobban látja ezeket, bízunk a véleményében. Az egész darab műhelymunkaként született meg, ezért egyáltalán nem furcsa, ha az író ad színészi instrukciókat vagy meglátásokat.
B.Zs.A.: Az előadás két idősíkja két külön blokkot is jelent. Az első blokk egy színpadi jelenetsor, amit aztán egy falra kivetített film követ. Nyilván a filmhez már nincs mit hozzászólni, az készen van, de a színpadi rész minden előadással alakul egy kicsit, és én ebben próbálom segíteni Lilláékat.
A kisfilm is ilyen műhelymunkában készült?
B.Zs.A.: Az előadás mindkét részénél az improvizációs munkamódszer különféle lehetőségeit kerestük. A színpadi verziónál Lilláék rengeteget impróztak, abból írtam meg a szöveget. A filmnél megpróbáltuk még tovább feszíteni ennek a módszernek a határait. Sok mindent megbeszéltünk előre, a karaktereket és hogy tartalmilag minek kell megtörténnie, nagyjából mi az, ami el kell hangozzon. Aztán ezt Lilla és Bálint a kamera előtt leimprózta, ebből pedig Hegedüs Csenge vágóval csináltunk egy félórás anyagot.
Kizlinger Lilla és Bagossy Bálint a filmben
Egyben vettétek fel az egészet?
K.L.: Egyszer aksit cserélt Kis Marci, az operatőr, de összesen 5 óra lett a nyersanyag, ebből vágtuk össze. Amikor visszanéztük, annyira élveztük, hogy arra gondoltunk, hogy akár egy nagyjátékfilm is lehetne belőle.
Többször is nekifutottatok a forgatásnak? Több éjszakát felvettetek?
B.Zs.A.: Egyetlen éjszaka volt, de persze előtte nem bíztunk abban, hogy elsőre sikerülni fog. Amennyire lehetett, megterveztük az estét, aztán nekifutottunk. Úgy voltunk vele, ha nem sikerül, megcsináljuk újra. De meglett elsőre, és még a hibás részek is illeszkedtek bele. Rángatózott a kamera, a hang sem volt tökéletes, de rájöttünk, hogy ez a tökéletlenség az előadásnak is a sajátja, az egésznek ilyen a hangulata.
Hogyan zajlott ez az este?
K.L.: Az elején ott volt az operatőr, Bálint, Zsombor és én, akkor együtt átbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni. Nyilván féltünk egy kicsit. Előtte Hajdu Szabival és Rába Rolanddal csináltuk az imprókat, ők mégiscsak profi színészek, mi meg nem vagyunk azok. Fura volt ilyen intim helyzetben lenni Bálinttal, nem tudom ő mennyire izgult, én eléggé. De ő is izgulhatott, mert azt mondta, hogy Zsombor nem lehet ott.
Mennyire volt ez az este skizofrén élmény? Órákon keresztül magadat játszottad.
K.L.: Az egész darabot megcsinálni egy kicsit skizoid élmény volt. Talán az egész életem egy kicsit az. Magunkat alakítjuk Bálinttal, de közben mégsem. Egyikünk sem ilyen egy párkapcsolatban, mi soha nem jártunk. Az, hogy mindketten filmrendezők vagyunk, hogy Kizlinger Lilla és Bagossy Bálint vagyunk, hogy Amerikába megyek, hogy hazajöttem Horvátországból, ezek mind igazak, Bálint is sok saját élményről mesél, de ettől függetlenül ez nem olyan, mint amikor a Való Világban nézik egy kamerával az embereket. Annyit osztunk meg, amennyit akarunk. Pontosabban annyit, amennyi kell, hogy a néző azt érezze, hogy igen, ez a valóság, de közben meg az is ott legyen az agyában, hogy nem, ez nem lehet az.
Bagossy Bálint
Zsombor, te hol voltál a felvétel alatt?
B.Zs.A.: Mivel Lillával mi már előre kitaláltuk az alapokat, nekem a forgatás estéjén sok dolgom nem volt. Megbeszéltük a helyzeteket, Bálinttal kitaláltunk pár meglepetést Lillának, aztán amikor Marci bekapcsolta a kamerát, hazamentem.
Milyen volt otthagyni a forgatást?
B.Zs.A.: Szerintem rendben volt így. A színpadi rész impróinál is főleg azért volt rám szükség, mert valakinek fel kellett vennie őket. Íróként azért ennél a munkamódszernél is a laptop előtt kezdődik a valódi munka, csak itt nem a semmiből találom ki a dolgokat, hanem ki van jelölve a homokozó határa, azaz kapok egy vaskos alapanyagot, és abból dolgozom.
Milyen instrukciókat adtatok Marcinak, az operatőrnek? Hogyan viselkedjen, mennyire legyen légy a falon, mennyire másszon az arcotokba?
K.L.: Én azt mondtam, hogy a magam részéről bárhova követhet, ha pisilek, vagy ha letusolok, akkor is jöjjön. Bálint azt mondta, hogy a pisilésnél őt inkább ne, de ha például hányni kezd, akkor menjen nagyon közel.
B.Zs.A.: Amikor kitaláltuk az egésznek az ívét, akkor az lett az egyik csúcspont, hogy Bálint hányni fog.
K.L.: Nem tudtuk, hogy ki fog hányni, hogy fog-e hányni bárki egyáltalán, de Bálint nagyon szeretett volna.
Ezek szerint valóban részegek lettetek a végére. Hogy sikerült ebben az állapotban is összpontosítani?
K.L.: Tényleg nagyon részegek voltunk, én egy kicsit jobban bírtam, mint ő. Szabi szerint Bálint olyan, mint egy főnixmadár, háromszor-négyszer újraéled a filmben. Eldől, aztán felkel és megint csinál valamit. A színpadi részben egy panelházi délutánt mutatunk meg a kétezres évek elején, a filmben pedig az intellektuális filmrendező hallgatók péntek estéjét 2021-ben.
Kizlinger Lilla és Hajdu Szabolcs
Lilla, neked melyik volt a nehezebb, amikor saját magadat játszottad, vagy amikor a darabban a fiktív anyukádat?
K.L.: A színházi szerep megformálása nehezebb volt. De inkább azért, mert színházat még nem rendeztem ezelőtt. Szabolcsot és Rolandot is emiatt ismertem meg, 2021 februárjában kezdtük el az egész folyamatot, de a covid miatt egy rohadt hosszú év lett belőle. Zsomborral mindig készenlétben álltunk, nagyon sokat kellett tologatni.
B.Zs.A.: A színházi blokk készítésénél többször is belekezdtünk az improvizációs folyamatba, márpedig ez úgy lett volna az igazi, ha az imprós alkalmak szorosan egyben vannak tartva. Ez tényleg egy hosszú, elmélyülős munkafolyamat, az első 4-5 alkalommal szinte csak beszélgettünk. Lillának volt ez a személyes élményanyaga, de Rolandnak és Szabolcsnak is voltak erős élményeik abból a közegből, amit fel akartunk dolgozni. Ahogy lementek egyben az imprók, úgy alakult közben a szerkezet. Az elején volt egy ötletünk, hogy honnan hova szeretnénk eljutni, aztán útközben formálódtak a karakterek. Az imprózás végére lett egy tiszta szerkezet, egy narratív ív, megvoltak a karakterek, akiknek megvolt a saját nyelve is, ami a színészek és a valódi, mintaként szolgáló figurák nyelvéből keveredett ki. Nekem már csak ezt a szerkezetet kellett dialógussal megtölteni.
K.L.: A 2020-ban beadott pályázathoz képest rengeteg minden változott. Ezért amúgy hálásak vagyunk a covidnak, hogy volt időnk gondolkodni, megismerni egymást, elmélyülni az anyagban.
Az is az elejétől kezdve tervben volt, hogy a második fele egy film lesz?
K.L.: A nulladik pontnál ki volt mondva, hogy filmezni fogunk, de például volt egy olyan terv is, hogy a helyszínen lesz egy operatőr és ott születik meg a színházteremben a film. Aztán másképp alakult.
B.Zs.A.: Volt egy olyan időszak is, amikor dokumentumanyagot akartunk a második felére. Az végig egyértelmű volt, hogy a valóság és fikció viszonyát szeretnénk karcolgatni, végül ez az imprós félfikció lett belőle. Az előadással és a filmmel tartalmilag és formailag is két külön dolog történik, és azt reméljük, hogy a kettő együtt mutat valamit. Talán nem állít, mert ahhoz nincs elég erős kapocs a kettő között. De rámutat dolgokra, kérdéseket tesz fel.
Amikor még dokumentumfilm volt tervben, az hogyan épült volna be az előadásba?
B.Zs.A.: Mivel az előadás egy elég személyes történetből indult, úgy éreztük, a dokumentumfilmtől még személyesebb lehetne. Itt volt ez a családi sztori, és az ebből kreált fikciót akartuk szembeállítani a tényleges valósággal. De aztán azt éreztük, hogy ez nem elég erős. És amikor kidobtuk a doksit, hirtelen eltolódott az egész előadás fókusza. Egy családi történetből egy univerzálisabb, férfiakról és nőkről, szeretethiányról szóló történet lett.
K.L.: Ezt a proli közeget mutatjuk be – azért mondom így, mert én is ebből jöttem –, és ezt a kvázi álintellektuális fiatal művészvilágot, ami egy nagyon kicsi buborék. Ezt a kettőt akartuk egymás mellé rakni. Izgalmas helyzet, amikor te vagy az első generációs értelmiségi a családban.
Bagossy Bálint, Kizlinger Lilla és Lebowski
Az ötórás anyagból össze lehetne vágni egy nagyjátékfilmet?
K.L.: Lehet, hogy lesz egyszer az életben annyi szabadidőnk, de ez biztos nem most lesz. Én beleszerettem ebbe a formába, hogy ott van egy operatőr, két ember, nulla forint, és tudunk csinálni valamit, amit mások is szeretnek. Nem kellett igazából bevilágítani, vettünk egy üveg Jagert, öt pizzát, Zsombor hozott két üveg bort, az egész kb. 5000 forintba került.
Akkor tervezel még ugyanígy no-budget filmeket csinálni?
K.L.: Igen, nagyon jó lenne. Zsomborral most a következő projektünkön dolgozunk, ami kicsit a színpadi rész és a film összegyúrva egy rövidfilmbe. Közben nehezebb is lesz, mert 16 milliméteres filmre forgatjuk, emiatt ott helyben nem fogunk imprózni, de ott is arra épül majd a szöveg. De másfajta filmterveim is vannak, amik ezzel a módszerrel készülnének.
A darab címe hogyan született meg?
B.Zs.A.: Nagyon sokáig nem tudtuk, hogy honnan a túróból találjunk egy jó címet, és lassan meg kellett hirdetni az előadást. Elkezdtem olvasgatni az imprók leiratát, ahol Szabolcs egy ponton azt üvöltötte Lillának egy évvel a bemutató előtt, hogy “Mit csináljak, hogy jobban érezd magad?”
K.L.: Úgy éreztem, hogy ez a mondat univerzálisan működik a darabra nézve, az összes karakternél, nálam is.
Az, hogy Bálint is filmrendező, mennyit változtatott a dinamikán?
K.L.: Alapból barátok voltunk, de volt egy FreeSZFE-s tanulmányút, ahol nagyon egymásra voltunk utalva, sok időt töltöttünk együtt. Sokat beszélgettünk, összecsiszolódtunk, utána jött az impró. Nélküle nem tudott volna létrejönni a darab. Gondolkodtunk azon, hogy behozunk egy színészt, de közben sokkal nehezebb lett volna a nulláról indítani valakivel. Bálint már tudta, hogy miről szól ez az egész. Ismerte a múltamat, én is az övét. Filmrendező szakra jár, de nagyon tehetséges színész.
B.Zs.A.: Lilla szeret színészként rendezőkkel dolgozni, mert máshogy nyúlnak egy helyzethez, egy történethez.
K.L.: Igen, azért is lett Szabolcs és Roland a két színész az előadás színpadi részében, mert mindketten rendeznek is, ami sokat dobott a közös munkán. A hagyományos felállásban színészként alapvetően kiszolgálod a rendezőt, nálunk viszont nem ez volt. Azt például Bálint találta ki, hogy az első jelenetben meg akarja fürdetni a kutyát. Akaratlanul is elkezdte rendezni magát.
Lebowski és Zsombor
Lebowski, a kutyád is eleve tervben volt?
K.L.: 2002-ben egy 21 éves nőnek csecsemője van a másik szobában, 2022-ben pedig egy ugyanannyi idős nőnek a kutyája a gyereke. A párok sokszor bánnak úgy a kutyáikkal, mintha a gyerekük lenne. Nevelgetik, orvoshoz meg suliba viszik, aztán amikor elválnak, a kutya lesz az elvált szülők gyereke. Az anyám és a nagymamám is 20 évesen szült, a génjeimben van, hogy készen állok rá. Így, hogy lett egy csecsemő méretű kutyám, meg ez a darab, tényleg beindult bennem valami anyai ösztön.
A darab lett a közös gyereketek, amit nevelgetni kell?
K.L.: Penetráció nélkül csináltunk egy gyereket. Szeplőtelen fogantatásban.
Az elején felcsendülő Eminem számot és a karaokés dalt hogyan választottátok ki?
K.L.: Én évek óta aktívan karaokézom, és ez az Eminem szám az egyik kedvenc karaokés dalom. Nem akartunk nagyon szomorú, melodramatikus átvezetést a darabból a filmbe, a Toxic is felmerült. Eminemnél az volt jó, hogy nagyjából lehetett ritmusra vágni. Szabolcsnak is sok ötlete volt, tényleg nem hagyományos felállásban dolgoztunk, mindenkinek beépültek az ötletei.
A vágásnál is adtak tanácsot?
K.L.: Szabolcs megnézte egyszer-kétszer, adott jó tanácsokat. Színházban és filmben is így szeretek dolgozni, azt akarom, hogy mindenkinek fontos legyen, amit csinálunk.
Bíró Zsombor Aurél, Darányi F. Hanna (rendezőasszisztens), Rába Roland, Kizlinger Lilla, Hajdu Szabolcs, Csoma Gabriella (díszlet, jelmez)
Milyen filmes referenciák voltak a fejetekben?
B.Zs.A.: Szabolcs munkái egyértelműen inspiráltak, de fontos volt például a Születésnap is. Formailag van itt egy rokonság a dogma filmekkel, de azoknak azért más az ideológiai alapja. Illetve Cassavetes, aki nekem még nagyon fontos referencia ehhez az előadáshoz.
K.L.: Az elmúlt három évemet Schwechtje Misivel, Hajdu Szabolccsal és Fliegauf Bencével töltöttem, no budget körülményekhez vagyok szokva, nehezen is tudnám megszokni a nagyobb költségvetést. A legutóbbi vizsgafilmemben is két ember sétálgat és dumálgat, a következő filmünk is hasonló lesz. Eric Rohmert viszonylag későn ismertem meg, az ő stílusa közel áll hozzám. Sokszor történik a fiatal filmesekkel, hogy miután leforgatták a filmjüket, utólag jönnek rá a referenciákra.
Színészként el tudod képzelni, hogy valami teljesen más műfajú filmben szerepelj?
K.L.: Engem általában a dühös tinilány szerepére hívnak. Most pont kaptam egy kis szerepet egy nagy költségvetésű filmben, amit valószínűleg azért fogok elvállalni, mert kíváncsi vagyok, hogyan forog egy ilyen. Amerikában forgattam novemberben egy nagyjátékfilmet, amiben főszereplő voltam. Egy nagyon fura művészfilm, Mark Rappaport, a rendező Berlinben talált meg, ez az első filmje. Egy Magyarországról adoptált, naiv lányt játszom, aki még semmit nem tud az életről. Meg persze, szívesen lennék az új Marvel-filmben Pókember szerelme. De a színészet nekem munka. A szenvedély a rendezés, a közös alkotás.
Mikorra várható? Mi is láthatjuk majd valahol?
K.L.: Amint meghívják egy nagyobb fesztiválra. A címe Hippo, egy fekete-fehér indie film, nem hiszem, hogy Magyarországon nagy kereslet lenne rá, de mivel van ez a magyar vonatkozás, meg rohadt sok Bartók szól benne, emiatt akár még be is jöhetne, ha lenne egy forgalmazó, aki bevállalná.
Kizlinger Lilla és Rába Roland
Mi a következő közös munkátok?
K.L.: Az a munkacíme, hogy Nem kell visszajelzés. Ez is két nagyobb jelenetre épül, az egyik egy párkapcsolati dráma Budapesten, ahol Nagy Péter István színházi rendezővel játszom, a másik pedig egy szerelmi jelenet egy non-bináris személlyel, akit egy berlini színész, Mitja Over alakít. Most fogjuk leforgatni.
B.Zs.A.: Az előadásban már feszegetett kérdésekkel akarunk tovább foglalkozni. Egy fiatal lány történetét meséljük el, aki hirtelen sikeresebb lesz, mint a párja. A siker hatására nem csak a párkapcsolata borul fel, hanem az is, amit a nőiségről és a férfiasságról, a hagyományos nemi szerepekről gondol. Mi történik a legintimebb viszonyainkban, ha tényleg, valóban egyenlővé válik férfi és nő? És hát itt is az improvizációs módszert folytatjuk.
Egyértelmű volt, hogy itt is te játszod a főszerepet?
K.L.: Sosem egyértelmű. Mindig úgy kezdem, hogy nem én játszom. Lehet, hogy fiatal vagyok, de az a tapasztalatom, hogy legtöbbször magamból tudok kiindulni, a casting során akaratlanul is magamat keresem. De nemsokára ki fogok szállni ebből, hogy mindig magamat rendezem.
B.Zs.A.: Mindig az a kérdés, hogy mit bír el a valóság és fikció keveréke, mielőtt öncélúvá válna. Próbálunk tudatosak lenni ebben, és figyelni arra, hogy ne csak maszturbálás legyen, amit csinálunk.
K.L.: Az univerzális és személyes határait próbáljuk feszegetni. Nem tudom jó úton haladunk-e, de próbálkozunk.
Melyik rendezőt látnád még szívesen színész szerepben?
K.L.: Enyedi Ildikót megnézném egy filmben, vele szívesen forgatnék, de Csuja Lacit is beraknám egy filmbe, jó karakter lenne.
A Mit csináljak, hogy jobban érezd magad? ebben az évadban május 30-án lesz utoljára látható, jegyek az előadásra itt kaphatóak.
