A X. Friss Húson közvetlenül a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremier után mutatkozik be Szelestey Bianka ELTE-s diplomafilmje, a Hajszálrepedés. A 22 perces párkapcsolati dráma az A-kategóriás fesztivál La Cinef (korábbi nevén Cinéfondation) szekciójában debütál, amelyben az elmúlt két évben olyan, Friss Húson is díjazott alkotók szerepeltek, mint Beleznai Márk (Agapé) és Rudolf Olivér (Fonica M-120). A Hajszálrepedés főszereplői Kurta Niké (Terápia, Kút), valamint Váradi Gergely (A besúgó, Guerilla).

Az idei versenyfilmek között három alkotás is a legfontosabb animációs seregszemlére, az Annecy Nemzetközi Filmfesztiválra kapott meghívást. A hazai közönség így még a nemzetközi premier előtt láthatja Turai Balázs Amok című animációs alkotását, valamint két MOME-diplomafilmet: Hárshegyi Vivien Felhők felett és Fábián Nikolett Nyugvó köd című munkáit. Az Amok a 2019-es Friss Hús pitchfórumának nyertes filmterve volt. A X. Friss Húson mutatja be legújabb filmjét a Symphony no. 42-vel Oscar-shortlistig jutó Bucsi Réka is: az Intermission című ötperces az animációs rendező korábbi műveihez hasonló szürreális hangulatot ígér. 

Bucsi Réka: Intermission

A X. Friss Hús idei magyar versenyfilmjeiben szokás szerint tehetséges fiatal színészek mutatkoznak be, mellettük pedig a szakma legismertebb alakjai is feltűnnek, sokszor meglepő szerepekben. Hegedűs D. Géza különc fodrászt alakít a Kócos Bt. című filmben, mely egy groteszk hajvágás története egy gyermekkori trauma árnyékában. Berényi Andor FAMU-n készült diplomamunkája, a VACSORA egy örökbefogadás előtt álló házaspár kálváriáját meséli el Rezes Judittal (Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), Szezon) és Szabó Győzővel (Valami Amerika, Toxikoma) a főszerepben.

Két párkapcsolat lélektanába enged betekintést az Aranyélet színészeként ismert Olasz Renátó Ártatlan szemmel című rövidfilmje, melynek főszereplői Waskovics Andrea (Jövő szerdán, Nagykarácsony) és Orbán Levente (Kojot, Hasadék). Az Egy csapat vagyunk című rövidfilmben pedig Székely B. Miklós és Nagypál Gábor tűnik fel fiatal amatőr színészek oldalán. A történet egy kamasz baráti társaságról szól, akik egy tehetségkutatóra készülnek. Az elveszíthető dolgok szeretete című közérzetfilm is a fiatal generációt állítja középpontba, a főszerepben Szőke Abigéllel (Akik maradtak, A besúgó) és a tavaly Ezüst Medvét nyert Kizlinger Lillával (Rengeteg: Mindenhol látlak, Ballagási cipő). 

Berényi Andor: VACSORA

A X. Friss Hús magyar versenyfilmjeit 6 blokkba rendezve lehet megnézni június 2. és 8. között a Toldi Moziban. További info a fesztiválról és a filmekről a Friss Hús oldalán olvashatóak.

A teljes versenyprogram:

  • A kisebbik rossz (Rendező: Horesnyi Máté)
  • A kutyák nem esznek füvet (Rendező: Bagossy Júlia)
  • Alba Vulva (Rendező: Vermes Dorka)
  • Amok (Rendező: Turai Balázs)
  • Ártatlan szemmel (Rendező: Olasz Renátó)
  • Az elveszíthető dolgok szeretete (Rendező: Ladányi Jancsó Jákob)
  • Egy csapat vagyunk (Rendező: Kerékgyártó Yvonne)
  • Egyedül a Paradicsomban (Rendező: Novák Péter)
  • Északi part (Rendező: Török Marcell)
  • Felhők felett (Rendező: Hárshegyi Vivien)
  • Gyere (Rendező: Lengyel Balázs)
  • Hajszálrepedés (Rendező: Szelestey Bianka)
  • Hogy ne győzzünk (Rendező: Füzes Dániel)
  • Intermission (Rendező: Bucsi Réka)
  • Kábelek (Rendező: Babinchák Atanáz, Kizlinger Lilla)
  • Kakukkfióka (Rendező: Beleznai Márk)
  • Klíma (Rendező: Szabó Márton István)
  • Kócos Bt. (Rendező: Kocsányi András)
  • Köszönöm, hogy maradtál (Rendező: Gyimesi Domonkos)
  • Lesen (Rendező: Karácsony Péter)
  • Ma még nem (Rendező: Gyimesi Domonkos)
  • Majd holnap (Rendező: Kertész Viktor)
  • Miért horgasztod le a fejed (Rendező: Bethlenfalvy Péter)
  • Nem mentem el apám temetésére (Rendező: Kungl Zsigmond)
  • Nyugvó köd (Rendező: Fábián Nikolett)
  • Orrvérzésig (Rendező: Berecz Márton)
  • Perfect Match (Rendező: Budavári Balázs)
  • Promenad (Rendező: Boross Martin)
  • Szeurum (Rendező: Farkas Marcell)
  • Takarás (Rendező: Papp Máté)
  • Vacsora (Rendező: Bárány Dániel)
  • VACSORA (Rendező: Berényi Andor)
Címlapfotó: Az elveszíthető dolgok szeretete