Laky Dóra mesterszakos diplomamunkájaként készítette el A biciklidet itt hagytad című 18 perces rövidfilmet, amely egy pár szétköltözését és utolsó közös pillanatait követi végig. A Piti Emőke és Dér Zsolt által megformált pár, Luca és Máté képtelenek egymással nyíltan és őszintén kommunikálni, még az őket legmélyebben érintő és legfontosabb közös traumájukról sem. Amikor pedig a felgyülemlett feszültség, az elfojtott mondatok, a bűntudat és a bűntudatkeltés a felszínre törnek, a környezetük is reakcióba lép.

A történetnek szomorú aktualitást ad az abortusz témaköre, amely köré a filmbeli pár konfliktusa rendeződik. A hús-vér témához az alkotók igyekeztek érzékenyen nyúlni: a film foglalkozik egyfelől Lucával, aki ugyan rendíthetetlenül helyesnek és átgondoltnak tartja a saját testéről és életéről hozott döntést, az idő múlásával a környezete nyomására mégis egyre nő benne az elfojtott bűntudat és szégyenérzet. A másik oldalon pedig megismerjük Mátét, aki Lucánál nehezebben és lassabban dolgozza fel gyászát és bűntudatát, szomorúságát pedig – hiába próbál küzdeni ellene – Lucára terheli.

Dér Zsolt A biciklidet itt hagytad című filmben

A filmet részben egy interjú inspirálta, amely Szerencsi Évával és Szakácsi Sándorral készült a kilencvenes években (Első Szerelem, rendező: Gárdos Péter), akik hosszú évekkel a szétválásuk után beszéltek a kapcsolatukról. A nosztalgikus és mégis feszült interjú utolsó 15 percében, gyakorlatilag a semmiből hozakodott elő Szakácsi egy múltbéli abortuszukkal, és sírva idézte fel a verset, amit az esetről írt. Ez az interjú elementáris erővel hatott Laky Dórára, A biciklidet itt hagytad rendezőjére, aki ekkor már elkészült a diplomafilmje első vázlatával, a következőt pedig a két színésszel készült interjúra gondolva írta át.

A biciklidet itt hagytad című film már most eredményesen szerepelt kisebb amerikai filmfesztiválokon. Az LA Indies-en kiérdemelte a Legjobb Színésznő (Piti Emőke), a Legjobb Rendező (Laky Dóra) és a Legjobb Rövidfilm díjakat, valamint a Los Angeles-i Venice Shorts filmfesztiválon a Legjobb Operatőrnek (Márton Balázs HCA) járó elismerést. A diplomafilm meghívást kapott az A-kategóriás Moszkvai Filmfesztivál programjába is (versenyen kívül), a háború okán azonban a rendező visszaléptette a szerepléstől.

A rövidfilm budapesti premierjére szeptember 2-án, 17:45-től a Puskin Moziban, a BuSho Filmfesztivál versenyprogramjának részeként kerül sor. A rendezvényen egy másik alkalommal, szeptember 3-án 17 órától, az Art+Cinema termében is megtekinthetik a filmet az érdeklődők.