Jó a kémiánk, nagyon szeretjük is egymást, ez egy fontos barátság, „házasság” is lett. Azért sok mindenben másként gondolkozunk, Fanni színes világában én mindig forszírozom a realitás fontosságát, a dráma árnyalását, de az, hogy mi érdekel minket, az nagyon hasonló. De ez egy misztikus dolog, hogy két ember miért működik jól együtt.
Fanni nagyon felszabadító erejű rendező, bizalmat és teret ad, mindig szívből reagál, jó ebben a térben dolgozni. Annyira nagyvonalú és bátor, hogy lehet ilyeneket mondani, hogy nőjön össze a lányok körül a világ, mert tudom, hogy Fanni meg fogja csinálni jól, ki lehet találni ilyeneket. Ez felszabadító.
A munkafolyamat elején nagyon szorosan együtt dolgoztok, és utána? A forgatásokon kint voltál?
A castingon még ott voltam, bár nyílt titok, hogy a szerepet Stork Natasára írtam. Az saját döntés volt, hogy nem mentem ki a forgatásra, csak egyszer, köszönni kábé. Egyrészt mert már nagyon nagy volt a hasam, COVID volt, nem voltak még oltások, senki nem tudta, hogy lehet forgatni. El is tolták a forgatást tavaszról nyárra. A másik része, hogy azt éreztem, hogy most már el kell engednem. A végtelenségig lehetett volna írni, de úgy álltam fel a könyvtől, hogy ezt most kell befejezni, és átadni Fanni kezébe.
Más rendezőkkel is vannak hasonlóan pozitív tapasztalataid?
Jelenleg két filmen dolgozom, Kárpáti Gyurival (Kárpáti György Mór) a harmadik nagyjátékfilmjén és Fekete Tamással, aki Kis Hajnival végzett rendezőként, aztán kiment Angliába, az NFTS-en csinált mestert. Most jön haza, hogy megcsinálja az első nagyjátékfilmjét. Illetve a dokumentumfilmesek közül Haragonics Sárival is dolgozom. Ezek is mind házasságok.
Gyurival sok éve dolgozunk együtt, és van vagy tizenöt filmtervünk, amik nem valósultak meg. Most nagyon kell küzdeni, hogy elkészüljön valami. De, ha az együttműködést nézem, ezek nagyon otthonos, megszokott konstrukciók. Mindegyik kapcsolat másként jó, de az én szememben ők nagy nívójú emberek, akikkel öröm beszélgetni. Máshogy nem is lehet dolgozni.
Lányi Zsófi és Szilágyi Fanni a film díszbemutatóján
Hogy tudjátok támogatni egymást abban, hogy ennyi mindent el kell vetni, aztán néha újra elővenni?
Mindenki attitűdje szerint, a rendezőknek nehezebb, úgy látom. Én nagyon szkeptikus vagyok, amíg csináljuk, érzelmileg beleélem magam, de hogy meg tud-e valósulni, azt nem tudom. Íróként más a nehéz, ha a többi író nevében is beszélhetek erről.
Nekem mázlim van, mert nagyon támogató emberekkel dolgozom együtt, de nagyon kizsákmányoló és áldozati pozíció, hogy a lelked mélyéről kiásol dolgokat, és senki nem gondolja, hogy ezt te találtad ki. A hőbörgésért pedig a komplexusos író stigmája jár. Nem megfelelő ez a rendszer, sem kredit, sem fizetség szempontjából. Iszonyatos módon gyalogolnak át embereken, akik történteket alkotnak: a nulláról létrehoznak egy világot, ezzel kétszáz ember munkáját is megteremtve egyébként. Ez nagyon kifacsarja az embereket.
A legrosszabbak a melldöngető írók, akik önvédelemből azt mondják, hogy ők a legfontosabbak, mert annyira nem érzik magukat fontosnak, de a legtöbb csak nagyon rosszul érzi magát és pályaelhagyó lesz. A rendezőknek szerintem az a nehéz, hogy iszonyatos nihilben vannak, soha nem tudják, hogy miből mi lesz, végtelen mennyiséget melóznak a semmiért, és sok éven keresztül kell várniuk. Az íróknak meg az, hogy rettentő pucéran átadod magad, és senki nem mondja azt, nahát, ez belőled jött.
Forgatókönyvíróként meg lehet csinálni, hogy a szakmádból élj meg?
Nem mindegy milyen konstrukcióban élsz. Nekem nagyon támogató szüleim vannak, az egyetem alatt segítettek, később is, ha nem tudtam megoldani. Ez luxus, ez egy társadalmi igazságtalanság, aki ezt nem teheti meg, annak muszáj sorozatoznia vagy reklámoznia. Én is sorozatoztam egy ideig. De ez egy társadalmi igazságtalanság, ami már előszűri azt is, hogy egyáltalán kik választják a pályát.
Mikor jöttél rá, hogy érdekel a forgatókönyvírás? Hogy jött az életedbe a filmezés, az írás?
Rengeteget olvastam, megszállott könyvfaló voltam már gyerekként. Napi egy regény. A Háború és békét úgy olvastam el egy nyaraláson, hogy napi egy kötet, támasztottam a lábamat, és már remegett, de valahogy nem ültem át, mert annyira belebuktam a világába. Ez mindig is része volt az életemnek.
A film sokkal később jött. Waldorf iskolába jártam, ahol volt színjátszás meg dráma, és ott mondta az osztályfőnököm, hogy én forgatókönyvíró leszek, amit akkor még kiröhögtem. Volt egy operatőr barátom, beleláttam, hogy ez milyen izgalmas, és elkezdtek érdekelni a vizuális művészetek. Sosem merült fel, hogy szépírással foglalkozzak, nem az írás, a történetmesélés érdekelt.
Sok mindent dolgoztam gyártásban, aztán jelentkeztem forgatókönyvíró- és rendezőszakra is, és Isten áldása, hogy jókor jó helyre kerültem, Németh Gábor és Szabó Iván osztályába. És szinte, mint harmadik osztályfőnök Schulze Éva is ott volt. Nagyon zöld ötleteim voltak akkor, de már megvolt, hogy mi érdekel.
Veszélyes lehet a fagyi, Stork Natasával a főszerepben
Veszélyes lehet a fagyi. Honnan jött ez a cím? Te találtad ki, vagy Szilágyi Fanni rendezővel közös ötletetek volt?
A csatárnő bal lába életveszélyes egész estés verzióját írtuk közösen Fannival, és a harmadik draftnál tartottunk, amikor leállították a fejlesztést. Megbeszéltük, hogy hozzunk ötleteket, hogy mi legyen az új film. Én hoztam ezt, hogy egy egypetéjű ikerpár beleszeret ugyanabba a fickóba, akkor még csak ennyi volt. Ez jókedvre derítette.
Eredetileg az volt a történet, hogy egy összeesküvés-elméletekben hívő csávó megzavarja a két lány életét és identitását. A tévében volt egy hír, aminek az volt a címe, hogy Veszélyes lehet a fagyi, egy öreg anyóka képe alá írva. Ez a mondat nagyon elkapta a lényegét annak, hogy mit gondolunk az ilyen konteókról. Úgyhogy ez lett a munkacím, aztán pedig rajta ragadt. Azt hiszem, hogy attól jó cím mégis, hogy az egész viszonyukra jellemző mellébeszélést, ami főleg Évánál van, találóan képviseli ez a mondat.
Neked milyen élmény volt a díszbemutató?
Én mindig szorongok, nem könnyű visszanézni a filmet, mert sajnos ilyenkor mindig csak a saját hibáimat látom. Az mégis megnyugtat, hogy a végén annak ellenére is elkezd működni, hogy háromszázszor láttam és hibakereső tekintettel nézem. A végére picit jobban érzem magam. Nagyon jó volt, hogy érződött, hogy sok mindenkinek tetszett.
Miket látsz hibának utólag?
Ezt négy éve írtam, a gyerekem megfoganása előtt kezdtem, és akkor fejeztem be, amikor terhes lettem. Ennek fényében sok mindent máshogy írnék ma meg. Nem tudom, hogy Évát meg tudnám-e úgy írni, hogy nem sokkal jelentősebb a gyerekének a létezése. Mert itt a gyereket egy helyzetnek használtam, ami alkalmas arra, hogy bemutassuk az ő fogságát, ahogy be van szorulva valamibe. Most meg teljesen átszínezné ezt az én anyai rajongásom, amitől nem lenne jobb a film, csak más.
A hibáiból inkább azt emelném ki, hogy milyen vakmerő vállalás volt Ákos karaktere. Az elején úgy hivatkoztam rá, mint a Bond-lányokra, vállalni akartam, hogy ő egy projekciós felület. Aztán ezt nem éreztem elégnek, és akartam valamit mögé rakni, egy személyiséget, hogy érthető legyen, hogy miért találja vonzónak őt a két nő. És néha azt érzem, hogy a kettő között megrekedt. A két szék közé került. Láthatóan működik, ennek örülök, de ezért el tudom magamat verni.
A két testvér minden helyzetet másképpen él meg. A különböző nézőpontok viszont nem csak úgy vannak ábrázolva, hogy ugyanazt a helyzetet másképpen értelmezik a szereplők, hanem a dialógok, a körülmények is megváltoznak. Volt olyan tapasztalatod, hogy ráébredtél, ahogyan emlékszel valamire, az ellentmond egy másik ember tapasztalatának?
Állandóan velünk van, hogy te tök más moziban vagy, mint én, de ez az ötlet később született meg. Először az volt meg, hogy mi a viszony a két nő között, hogy mindkettő meg van rekedve, és az egyik tényleg nagy bajban van. Azon gondolkodtam, hogy mi sodorhat szét két olyan embert, akik egy anyaméhben voltak. A bántalmazás foglalkoztatott igazán, jobban, mint a szubjektív megélés. És azt éreztem, hogy a két szemszög meg tudja teremteni azt az élményt, hogy mennyire nem tudunk arról, mi történik a másik életében. Hogy egy verbális abuzív kapcsolatban élő embernek két realitása van.
Adél és Éva szerepében Stork Natasa
Ha jól figyeltem meg, nem volt olyan szituáció, ami Adél és Éva történetében ugyanúgy zajlott volna le. Vagy mégis volt ilyen?
Leginkább a telefonbeszélgetések. Nagyon nagy figyelmet kívánt meg annak az egyeztetése, hogy mi mikor, hogyan, milyen időrendben, kinek mely életeseménye kapcsán történik. Hogy vállalt eltérés legyen, napszakokban, évszakokban is. Szerintem nem feltűnő, de az egyik nézőpont tavasszal, a másik ősszel játszódik. Amikor viszont az elbeszélés kulcsfontosságú részéhez érünk, akkor ugyanolyan időrendben zajlanak a dolgok.
A másik dolog, ami meghatározza a két lány valóságát, az irigykedés: hogy ki mennyivel jobbnak feltételezi a másiknak az életét. Ezt a jelenséget sokat látod magad körül?
Hárman vagyunk lánytestvérek, szóval saját élményem is van bőven. Elég sok testvérfilmet csináltam, tök véletlenül. Ez nagyon foglalkoztat, és a testvérviszonyoknak része a rivalizálás. Nekem elég jó viszonyom van a húgommal és a nővéremmel, de voltak nagyon viharos korszakok. Az elég hamar egyértelmű volt, hogy akkor érdekes ez a kapcsolat, ha az énképük és a másikról alkotott képük is hamis. Az pedig sima testvéreknél is előfordul, ikreknél meg extrán, hogy a szerepek leosztódnak, aztán berögzülnek, és azok szerint élsz, ez pedig elveszi a szabadságod.
Nem csak a féltékenység a fontos ebben, hanem ez a rögzült “szereposztás” is. Éva a kedves, aranyos, bájos, akitől nem várnak túl sokat, de soha nem fog kiabálni, Adél meg zárt, mogorva, de okos és nagy munkabírása van. Az foglalkoztatott, ahogy ebben meg vannak rekedve, és az, hogy nemcsak hamisan ítélik meg egymást, de el is vesztették a lehetőséget, hogy megéljék a másik oldalt. Szerintem ez több, mint féltékenység. A féltékenység csak egy tünet. Abból fakad, hogy ebben a viszonyban nem teljesedhet ki szabadon egyikük sem.
Mindkét párkapcsolatban van egy társadalmi különbség, Adél orvosként egy darukezelővel jön össze, Éva pedig egy nála jóval tehetősebb férfival. A lefelé szerelembe esés és a felfelé házasodás motívuma mikor jött be a történetbe?
Az egyértelmű volt, hogy ahhoz képest, hogy ezek a lányok mennyire nem szabadok, egy szabad emberbe szeretnek bele. Erre mondtam a Bond-lányos példát, hogy Ákos durván van megrajzolva, mint egy skicc, hogy tényleg olyan legyen, mint a szerelem első látásra, hogy nem tudod, hogy mi van mögötte, ha belelátnál, meglátnád, hogy biztos ő is egy nyomorúságos ember, de nem jutunk el idáig. Csak annyit látunk belőle, amit bele lehet fantáziálni, hogy fönn ül az égben és szabad, szabadon hoz döntéseket. Ez az ő verziójuk, nyilván nem Ákos realitása. Ebben a lefelében nem a lefelé volt a fontos, hanem a fantázia. Ákos egy fantázia.
Tamásnál azt akartam, hogy nagyon érződjön, hogy Éva miért igyekszik annyira, hogy miért gondolja azt, hogy ő kevés. Nyilván nem a társadalmi különbség miatt hagyja az ember, hogy ennyire megalázzák, de ez is ráerősít. Ki lett emelve ebből a kispolgári miliőből, és élheti ezt az úrias, nagyasszony életet, ahová igazából érzése szerint nem tartozik, amiért nem küzdött meg, és ami teljesen Tamásból ered. Számára Tamás a Nap.
Ákos szerepében Patkós Márton
Az eltartott feleség pozíciója és az egészségügy állapota is realista motívumok a filmben, miközben a történetnek van egy elemelt, jelképes, képzeletbeli dimenziója.
Ez Fanniból és belőlem is fakad, de íróként belépsz egy holdudvarba, amikor egy rendezővel dolgozol. Azt hiszem van egy öntudatlan öncenzúra és tartalomgyártás a közös ötletelésben, hogy tudom, hogy az ember, akivel éppen együtt dolgozom, mit szokott szeretni. Fannival jól találkozunk abban, hogy a realitás és az attól való elmozdulás hogyan történjen meg. Nézni is az ilyen filmeket szeretem a legjobban, érdekel, hogy miként lépnek el vagy emelkednek el. Nem merném azt mondani, hogy én is ilyen filmeket szeretnék csinálni, de nagyon örülnék, ha egyszer sikerülne.
Milyen filmekre gondolsz, milyen filmeket nézel?
Például Carlos Reygadas filmjei. Hogy magyart is mondjak, szerintem Hajdu Szabolcs és Enyedi Ildikó is ilyeneket csinálnak, bár Szabolcs legutóbbi filmjeire ez talán kevésbé jellemző. Más az, amikor valami játékosság történik, mint amikor az elemelkedés spirituális, mint Reygadasnál vagy a távol-keleti filmeknél. Vagy a Kígyó ölelése is ilyen. És hát nincs még egy olyan, mint a Sztalker, az első helyen az van. Egy igazán jó film megemeli a lelket.
Éva több jelenetben is beszélget a fákkal. Ti is segítségül szoktátok hívni a természetet a munkátokban?
Eleve teljes szerelemben vagyok a fákkal, már az jó érzéssel tölt el, ha hozzányúlok egy fához. Azt gondoltam, hogy egy fa tövében fogok vajúdni, olyan finom energiája van, ahogy a földet és az eget összekapcsolja. Van benne állandóság, időtlenség. Ebben is találkozunk Fannival, ő azóta elvégzett egy kertész OKJ-t is.
A filmben Éva nagyon steril környezetben él és ezt ellenpontozza a természet. Ezt ki akartátok hangsúlyozni?
Évának a környezethez való kapcsolódása az elejétől megvolt, nem véletlen, hogy erdőtüzekről néz videókat, és ez nagyon felkavarja. Neki van egy egyáltalán nem integrált, nagyon érzékeny, nagyon finom, a természetre való ráhangoltsága. De ennek nincs tere az életében, nem élheti meg, nincs kivel kapcsolódnia ebben a témában. Ákos az első, aki ezt valahogy képviseli. Az otthontalanságát, a magányosságát, és az izoláltságát akartuk a kilúgozott élettérrel megjeleníteni. Fanni mindig azt mondja, hogy kacsalábon forgó palota, de nekem annál sokkal dermesztőbb, inkább a Kékszakállú herceg vára. Egy kalicka.
Ha már említetted a videójátékot és a Youtube videókat mint eltérő kikapcsolódási formákat, az a jelenet is nagy kifejezőerővel bír, amikor Adél az érzelmeit az avatarján keresztül éli meg.
Mindkét lány idegen az életében. Adélnak a játék eddig csak menekülés volt a realitásból, de annyira elönti a szerelem, hogy már ide is betüremkedik. És Éva is menekül, amikor csak lehet, magára zárja a fürdőszoba ajtót, és ott van egyedül a kádban a videókkal. Ez szabadabb, mint Adél videójátékozása, mert ő titokban lehet azzal, ami igazából érdekli. A gondolataival, a kíváncsiságával, ahogy belenéz a világba és kikeresi azt, ami foglalkoztatja, szóval ezt kevésbé tartom drámainak, mint a játékot.
Tamás és Éva
Már beszéltünk a társadalmi különbségekről, arról, hogy milyen körülmények között él Éva. Adél jelentősen rosszabb körülmények között él. Jobb életszínvonalra vágyna, ezért szeretné a külföldi munkát?
Mivel semmi nem tartja itt ezt a nőt, és érzelmi, személyes szinten minden rossz neki, ami itt van, miért ne menne el? Azt hiszem, ez mindenkinek egyértelmű, aki ismeri a magyar egészségügy állapotát, hogy mit kell egy orvosnak csinálni, mennyiért, és hogy külföldön mennyivel több megbecsülést kaphat.
Eddig egy orvosöntudat tartotta itt, mert úgy érezte, hogy nem teheti meg, hogy elmegy a süllyedő hajóról, ha erre felesküdött, hogy segíti az embereket akármilyenek is a körülmények. De addig jut a nyomottságában, hogy mégis menekülnie kell, abban bízva, hogy az megold minden mást is. Én azt gondolom, hogy nem oldódna meg minden, ha nem jön az Ákos és nem történik meg az egymásra találás a testvérével.
Tehát Adél büszke arra, hogy képes megmaradni ebben a helyzetben. És talán hasonló büszkeség van abban is, hogy ő nem orvosokkal, hanem ápolókkal és mentősökkel barátkozik.
Abszolút, a barátaival két dolgot akartam kifejezni. Az egyik, hogy alálő a maga képességeinek, a másik, hogy nem találja a hangot az orvosokkal, és talál valami autentikusat az ápolókban, a nővérekben, a mentősökben, ugyanúgy, mint Ákosban. És ezért jól érzi magát, mert talál köztük valami igazán szívbéli dolgot. Végül a filmbe nem került bele, de mindenfélét kitaláltunk, hogy milyen viszonyai voltak eddig orvosokkal, amiben idegennek érezte magát, nem volt felszabadult. Ahogy Éva sem a házasságában, csak ő megtanult úgy csinálni, mintha.
Megrázó, ha egy ikerkapcsolat eljuthat odáig, hogy az egyik nem érzi, hogy a másik egy bántalmazó kapcsolatban van. Pedig az okvetlenül súlyos, ha egy férfi azt mondja egy nőnek, hogy „de szép vagy, amikor sírsz”, még ha kedvesnek is szánja, ahogy azt Adél hallja. Melyik nézőpont áll közelebb az igazsághoz?
Azt gondolom, hogy Éva nézőpontja az igazi, Éva igazsága felé gravitálunk, nem véletlen a sorrend sem. De Adélé is igaz, hiszen ilyen néhány másodpercet látni egy helyzetből, miközben éppen szerelmes vagy, és egyébként is prekoncepciókkal van átszínezve az agyad a testvéredről. Ezért egyszerűen nem tudja meglátni az igazságot. Adél azért folyamatosan figyel, sejti, hogy valami nem oké, csak mivel rossz a viszonyuk, nincs ereje, hogy kapukat döngessen.
Érdekelt, hogy néz ki az, amikor egy nő iszonyatos szégyenben van attól, hogy egy bántalmazó viszonyban él. Igazából nem is tudja, hogy mi ez, csak folyamatosan veszti el az erejét, és próbál megfelelni valaminek, aminek nem tud. Hogyan próbálja ennek ellenére az ideális család látszatát fenntartani. Nem gondolom, hogy Adél hibás, ezt a bántalmazó viszonyt nehéz észrevenni. A tragédiát abban látom, hogy akik egyszer ennyire közel voltak, most nem tudnak arról, hogy a másik hogy van. És amikor újra valóban találkoznak egymással, megerősödnek.
Éva kiborulása
Mi ennek az eltávolodásnak az oka?
Ezt végül nem raktuk bele a filmbe, mert nem a témája. Én egy bántalmazó apát rajzoltam meg a fejemben, amire kétfajta választ adtak a testvérek. Éva, aki megpróbál megfelelni, és mindig olyan párt is választ, ami ennek megfelel, Adél pedig megcsinálja magát, és nincs szüksége senkire, valójában viszont rettentő bizalmatlan. Az egyikük tehát leegyszerűsítve az alágyűrődést, a másik a bizalmatlanságot “választja”, erre pedig ráerősít az anyjuk és a személyiségük is. Ennek vannak apró jelei. Volt olyan verzió, ahol jobban ki lehetett olvasni a backstoryt, de igazából nem tűnt fontosnak, mert nem az volt a kérdés, hogy mi miatt van ez, hanem, hogy mitől lesz más, és arról szól a Fagyi.
Ami a bántalmazó kapcsolatot illeti: nekem zavarbaejtő volt az utolsó jelenetet nézni. Már nagyon súlyos helyzeteket láttunk, például hogy Tamás kirakja Évát az autóból, vagy ott volt a fürdőszobai veszekedés, és ennek ellenére a film mégis egy nagyon felszabadító jelenettel ér véget. Egyrészt ezt jól esik látni, másrészt viszont hiányzik belőle, hogy aztán Évának haza kell mennie és szembesülnie a következményekkel. És már a testvére sincs ott.
Valaki egyszer kérdezte a premier előtti vetítésen, hogy nem akartuk-e megölni. Volt olyan verzió amúgy, hogy áthajtanak rajta. El is képzeltem, ahogy lobog a két csaj haja a nyitott dzsipben és előre-hátra tolatnak. Ezt pont azért nem lehet megcsinálni, mert nem valóságos. Fontos volt, hogy történjen egy emancipálódás, de a realitáson belül maradva. Ez a nő haza fog menni, ebben a kapcsolatban fog maradni. Nagyon sok lépés kell ahhoz, hogy kilépjen ebből, ha egyáltalán ki tud. De valamit mégis megérez abból, hogy van ereje, hogy dönthet másként, mint amilyen koordináta-rendszer felállt otthon. Hogy nem mindig a félelem kell, hogy vezérelje. És pont ez tud változtatni a dinamikáján a Tamással is.
Amikor Éva gyökerestül berakja a fát a nappaliba, azt reálisnak érzed?
Erről szeretem azt gondolni, hogy reális. Az nem reális, hogy ők összenőnek és felrepülnek a reptéren, az egy élmény, azt viszont rögvalónak gondolom, hogy Éva ezen felbátorodva odamegy, kiásatja a fát, és bekúrja a kibaszott hárommillós szőnyegre. Én azt gondolom, hogy ez megtörténik, és nagyon büszke vagyok rá, hogy megcsinálja.
Akkor úgy képzeled, hogy ezek után Éva hazamegy és megpróbálja ezt a házasságot élhetővé tenni?
Szerintem ő harcba száll. Ez egy annyira radikális pont, ahonnan nincs visszaút. Addig akartuk ezt a történetet elbeszélni, hogy kiássa a csatabárdot, de egy ilyen folyamat nem egy nap alatt zajlik le. Ez már nem a film része, erről mindenki azt gondolhat, amit akar. Volt olyan konzulensünk aki azt mondta, hogy nem lehet így vége, hogy ott hagyja a gyereket erre a csávóra. De hát nem hagyja ott őket végleg, csak elmegy futni.
