„Jön a nagy fekete ember. Rád dobja a sötét zsákot. Fogja a botot és elver. Kiestél!” - egy kislány áll a kör közepén, és kiszámolósdit játszik a társasház többi gyerekével. Milyen kedves kép, gondolhatnánk, azonban a jelenet hangulata vészjósló. Egy anyuka szedi be a gangon száradó ruhákat, és idegesen szól a kislányra, hogy ne mondogassák állandóan ezt a borzalmas versikét. A szomszédasszonnyal beszélik meg, milyen rémes, hogy gyerekekre vadászó sorozatgyilkos jár a városban. Addig jó, amíg hallják játszani őket, mert akkor biztosan megvannak - véli a kis Elsie Beckmann anyukája, aki még nem tudja, hogy kislánya soha nem fog hazaérni az iskolából.
Kép az M - Egy város keresi a gyilkost című filmből
A 1931-es alkotás a hangosfilm hajnalán született, mégis végtelenül modern nem csupán a megvalósítás, de a szemszög is, amelyből elmeséli Peter Kürten német sorozatgyilkos, a „Düsseldorfi vámpír” által ihletett történetet. Hiszen a 95 évvel ezelőtt készített film a szinte tabunak számító témát olyan módon dolgozza fel, amelyre a mai napig alig van példa.
A bécsi születésű Fritz Lang a német (és később az amerikai) film egyik legnagyobb rendezője, mindig is vonzódott a bűntényekhez, illetve a kriminálpszichológia és az általános pszichológai folyamatok közötti párhuzamokhoz. Elég csak az 1922-as viktoriánus hangulatú Dr. Mabuse, a játékos című filmjére gondolni, amelyben egy zseniális, de őrült tudós megpróbál korlátlan hatalmat szerezni az egész társadalom felett, és amelyet egy egész Dr. Mabuse-sorozat követett (Kémek, 1928; Dr. Mabuse végrendelete, 1933; Dr. Mabuse ezer szeme, 1960). Az M azonban mélyebbre megy, mint a legtöbb bűnügyi alkotás.
Az eredeti címén M (magyarul M - Egy város keresi a gyilkost) - amely a német Mörder, azaz gyilkos szóra utal - a modern bűnügyi film egyik előfutára, igazi lélektani krimi, amelyben nem csupán a rendőrség keresi ebben a német nagyvárosban a gyilkost, mint tűt a szénakazalban, de a folyamatamos razziáknak hála az alvilág is beszáll a hajtóvadászatba annak érdekében, hogy a rendőrség elfogja a tettest, és végre folytathassák korábbi gyanús üzelmeiket. A rendező sokszor vágja egymásra a rendőrség és az alvilág nyomozási jeleneteit, aláhúzva ezzel azt, hogy a két szervezet működése mennyire hasonló, hogy sokszor a fekete és a fehér mennyire ugyanúgy működik, és milyen kevés választja el egymástól őket. De M egy olyan gyilkos, akitől még a bűnözők is elhatárolódnak, hiszen a gyerekgyilkosság még számukra is tabu.
A film első egy órájában szinte alig látjuk magát a gyilkost, csak a hátát, a kezét, esetleg a tükörképét pillantjuk meg, a hatása viszont annál hátborzongatóbb. A ’31-es alkotás érzékletesen adja vissza a korabeli Németország bizonytalan és valami megmagyarázhatatlantól való rettegéssel teli hangulatát, amely elhatalmasodott az embereken. Társaságok hullanak szét, jóbarátok esnek egymásnak, és vádolják a másikat alaptalanul rettenetes cselekedetekkel. Pedig akkor még maga Fritz Lang sem tudhatta, hogy mi következik: két évvel később Hitler kerül a nemzetiszocialista Németország élére, és elindul a XX. század leírhatatlan borzalma.
Kép az M - Egy város keresi a gyilkost című filmből
Amikor megismerjük a misztikus figurát, egy nagy szemű, kerek arcú, kedves férfi néz velünk szembe, aki talán még jobban retteg, mint bárki a környezetében. A magyar Peter Lorre (született Löwenstein László, aki a későbbiekben Hollywoodban is ismert színész lesz) alakítja a várost rettegésben tartó rémet, és bár a kor színészi játékához híven néha nagy gesztusokat használ, mégis újítónak számítanak arcának apró rezdülései, szemvillanásai, szinte gyermeki hangszíne és a film végi összeomlása, amely máig az egyik legnagyobb alakításává tette az M-ben játszott szerepét. Az 1930-as években a bűnözőket a filmek leginkább egydimenziós gonoszokként ábrázolták, Lorre azonban egy pszichológiailag összetett karaktert teremtett, amely nagy hatással volt a későbbi film noir antihőseire és a pszichológiai thrillerek karakterábrázolására.
Bár ekkor már a német expresszionizmus vége felé járunk, túl a Dr. Caligarin (r.: Robert Wiene, 1920), a Nosferatun (r.: F. W. Murnau, 1922), vagy Lang legismertebb és leggrandiózusabb művén, a Metropolison (1927), az M-ben is még bőven fellelhetőek az irányzat nyomai. Hiszen itt sem a valóság hű bemutatása volt a cél, hanem belső érzelmek, szorongás és pszichológiai állapotok kifejezése erősen stilizált formákon keresztül. A torz perspektívák, a kontrasztos fény-árnyék, a folyamatos pszichológiai feszültség, és a szűk terek használata még hozza a múlt stílusát - amely tökéletesen passzol is témához -, de fél lábbal már a ’40-es évek egyik jellemző stílusirányzatát előlegezi meg. A város veszélyes, morálisan bizonytalan volta, az arcok részleteinek felvillantása, a morális ambivalencia, amelyben nem tudjuk, ki a jó és a ki a rossz, mind a film noirban teljesedik majd ki.
Az 1931-ban bemutatott M egyike az első hangosfilmeknek, azonban Lang már most művészeti eszközként tekint az új találmányra, amely egyik legforradalmibb eleme a filmművészetnek. A rendező szinte egyáltalán nem használ atmoszférát, sokszor hosszú másodpercekig néma csendben figyelhetjük a jeleneteket, és csupán egy autó motorjának felbődülése, egy csikorgás, léptek zaja, ajtó csapódás szakítja meg élesen a némaságot, amellyel még nagyobb feszültséget vált ki, mint egy sejtelmes dallam.
Kép az M - Egy város keresi a gyilkost című filmből
Zenét szinte egyáltalán nem használ, csak egyetlen egy esetben: dramaturgiai szerepet szán Edvard Grieg Peer Gyntje egyik legismertebb tételének, A hegyi király barlangjában refrénjét fütyüli a gyilkos, és ezáltal azonosítja be őt egy vak koldus az utcán. Így hát a hang a filmben nem pusztán technikai elem, hanem a történetmesélés kulcsfontosságú eszköze. A fütyülés, a csend és a képen kívüli hangok együtt teremtik meg a film nyomasztó atmoszféráját.
Az M - Egy város keresi a gyilkost Fritz Lang utolsó Németországban bemutatott filmje, ugyanis a náci cenzúra nem engedélyezte következő alkotásának, a Dr. Mabuse végrendeletének 1933-es premierjét és a későbbi vetítését (végül csak a náci korszak után, 1951-ben kerülhetett a német mozik műsorára). Lang elmondása szerint Göbbels magához hívatta, és bár közölte vele, hogy legújabb alkotása dobozban marad, a führer parancsára felkérte a náci filmipar vezetésére. A zsidó származású rendező nemet mondott, majd még azon az éjjel Párizsba menekült, később Hollywoodban próbált szerencsét. Szép karriert futott be az Egyesült Államokban is, azonban maradandót Európában tudott alkotni. Ezekből a művekből is kiemelkedik az M, amely fájóan aktuális ma is nekünk, közel egy évszázaddal a bemutatója után.
Fritz Lang filmjét 2026. március 15-én, a Cinema Niche Celluloid Nights sorozatában nézhetjük meg 35-ös kópiáról az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményre jegyek a mozi oldalán vásárolhatók.
