Az Oscar- és Európa Filmdíjra is jelölt svéd-dán-norvég játékfilmet itthon a 2014-es miskolci Cinefesen láthatta először a magyar közönség, de a moziforgalmazás óta is gyakran vetítik a televíziók.

“Östlund következmény-dramaturgiája bravúros, a feliratokkal jelzett öt napnyi vakáció során a kisebb-nagyobb házastársi és baráti összeütközések adják ki a cselekményt, egyre mélyebbre sodorva hőseit és nézőit a krízisben. (…) Hogy mindez mégsem egy nyöszörögve előadott Bergman-gyakorlat, hanem jóval inkább az az érzésünk lehet, mintha Woody Allen és Haneke közösen indultak volna a Nem félünk a farkastól-paródiversenyen, az Östlund lehengerlő humorérzékének köszönhető” - írtuk a filmről akkori kritikánkban.

 

Ruben Östlund filmje igazi kamradráma, amelyben egy család síelni megy a francia Alpokba. A látszólag tökéletes család élete a színdarabban is pillanatok alatt felfordul. “Hogy a jóltáplált, jólétben élő európaiak , és máshonnan érkező turisták kapjanak is valamit a pénzükért, úgy értem tudjanak is síelni… robbantásokat végeznek a környék nagyobb hótömbjeiben, hogy megfelelő mennyiségű hó jusson a pályákra… a turisták, köztük a mi kis családunk, csodálattal vegyes félelemmel, nézi, és fényképezi a leomló hótömeget a hütte teraszán, egészen addig amíg egy lavina el nem éri azt a helyet ahol ők éppen az ebédjüket fogyasztják…” - olvashatjuk a Katona József Színház oldalán. Annak ellenére, hogy a család túléli a katasztrófát, az igazi dráma akkor kezdődik, amikor Thomas, az édesapa és a feleség is szembesül a férfi gyávaságával.

A főbb szerepekben Járó Zsuzsa, Mészáros Béla, László Lili, Száraz Dénes, Ullmann Mónika, Tóth Zsófia és Rohonyi Barnabás láthatóak majd. A premierre 2024. februárjában kerül sor a Belvárosi Színházban.