A Veri az Ördög a feleségét és több más magyar sikerfilm rendezője elégedett azzal, hogy a magyar filmgyártásban manapság nem túl gyakori  módon dramaturgiailag jól megoldott, izgalmas, magas irodalmi kvalitású forgatókönyvvel dolgozhatott. András szerint a szereplőválogatás is hibátlannak bizonyult.  Dr. Brennert a Mix című magyar film egyik szerepében feltűnt, a győri színházban a napokban Hamletként bemutatkozott Kolovratnik Krisztián, Moravcsik professzort Bács Ferenc, Dr. Brenner ügyeletes barátnőjét, Amadea kisasszonyt, a fiatal orvos szeretőjét pedig a Szolnoki Szigligeti Színházból érkezett Gubík Ági alakítja.

A Morfium nem szórakoztatási szándékkal készült - jelentette ki a rendező, - noha a gondolatoknak és a szenvedélyeknek az a tobzódása, ami Csáthra jellemző, garancia az unalom ellen. “Az volt a fontos, hogy a szöveg, a szerepjáték és a virtuozitás, mellyel Kardos Sándor a digitális kamerát kezeli, száz év távlatából is visszaadja azt a különlegesen termékeny légkört és a rendkívüli vonzerőt, mely Csáth Gézát jellemezte”. A film addig a napig követi Csáth Géza író, zeneesztéta, orvos, polgári nevén Dr. Brenner József életútját, amikor korán elhatalmasodó kábítószer szenvedélye miatt a fiatal pszichiátert menesztik a budapesti Moravcsik klinikáról.

A Morfium vágási munkálatai november közepéig befejeződnek, s a félórás film a februári filmszemlén kerül először nagyobb közönség elé az Atlantic Film és a Duna televízió produkciójában.