Az idei fesztiválra a szerelem témájában vártak alkotásokat - mondta el Tímár Dalma, a Faludi Ferenc Akadémia munkatársa a programot ismertető budapesti sajtótájékoztatón. Az előzsűrizés során a 116 beérkezett pályaműből 48-at válogattak be a programba. A hatodik alkalommal megrendezett fotópályázatra csaknem 130 alkotás érkezett, ezek közül 34 fotót az Uránia moziban mutatnak be vasárnapig estig.

A filmeket bíráló zsűri tagjai között helyet foglal Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező, Fekete Ibolya és Nagy Viktor Oszkár filmrendezők, valamint Lázár Kovács Ákos esztéta, a rendezvény főszervezője. Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező, aki tíz évvel ezelőtt már zsűrizett a Faludi-filmszemlén, kiemelte: a rendezvényen - egyedülálló módon - nyilvánosan értékelik az alkotásokat a vetítések után. A rendező megjegyezte, hogy más fesztiválokon is javasolta ennek bevezetését, mivel így őszintébb értékeléseket kaphatnak az alkotók.

Lázár Kovács Ákos esztéta elmondta: a szemlére nevezett 116 film jelentős része filmszakos egyetemistáktól érkezett. Érkeztek alkotások többek közt Argentínából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Spanyolországból és Marokkóból. A versenyen kívül vetített filmeket pénteken a 8. kerületi Párbeszéd Házában játsszák. A fesztiválhoz kapcsolódóan az Urániában pénteken vetítik Krzysztof Zanussi Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség című 2000-es alkotását, majd Fekete Ibolya Chico című mozgóképét. Szombaton a díjátadó előtt Nagy Viktor Oszkár Két világ között című filmjét láthatja a közönség.

Krzysztof Zanussi Konstans Persona címmel pénteken mesterkurzust is tart a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A fesztivál részletes programja az Uránia oldalán érhető el.