Ágyúval verébre

A superDIGITAL munkacímre hallgató egy-másfél perces rövid film létrejöttét elsősorban az internet inspirálta, pontosabban a világhálón fellelhető számos egyperces filmfesztivál. A fiatal filmes elmondta, hogy ezek közül a rendezvények közül többre is nevezni fogja az utómunka fázisában lévő munkát, amelyet az egyik legmodernebb kamerával, Sony F23-sal készített. Az eszköz nagy felbontású, mozis vetítésre is alkalmas képet tud digitálisan rögzíteni ill. lehetett vele cinemascope formátumban dolgozni. „Beleszerettem ebbe a hiper-szélesvászonba!” - mondta leplezetlen lelkesedéssel Madarász István.

Cinemascope

A virtuálisan nulla forintból elkészült filmhez az operatőr, Marosi Gábor és a Sparks segítsége révén jutott hozzá a még Dyga Zsomborral kiegészülő háromfős stáb. Korábban Marosi értesült arról, hogy a kamerát nálunk is tesztelni fogják, és az egyik „próbdarab” végül a superDIGITAL lett.

A sztori szerint az RS9 és az Esztergomi Várszínházban játszó Tóth Olivér által megformált fiú egy parkban üldögélve rábukkan egy kamerára, ami több, mint aminek látszik... Lévén szó egyperces filmről Madarász István ennél többet nem árult el a superDIGITAL-ról.

A film lényegében a rendező következő Loop című egészestésére való felkészülést is jelenti, amelyben lesznek a mostani rövid műben is látható trükkök, blue box és 3D-s animáció is. Az „örömfilmként” leforgott superDIGITAL jelenleg az utómunkálati fázisban tart, most zajlik a trükközés.

Előbb-utóbb moziforgalomban?!

Ami a Loop, vagyis a Hurok elkészítését illeti, Madarász István arról számolt be, hogy most készült el a film forgatókönyvének negyedik változata, az előkészítést még idén ősszel, a forgatást pedig jövőre szeretné elkezdeni. A 2007-ben megrendezett Fade In Central European Pitch Forum Legjobb pitch díját a Loop nyerte el, az időutazásos filmtervet végül az idén Cannes-ben a Producers on the Move keretében Magyarországot képviselő Hidasi Dalma és az Extreme Film karolta fel.

Blue box a parkban

Valamint azt is megtudtuk, hogy a fiatal filmes nemcsak hamarosan négy hónapos kislányára büszke, hanem első, komolyabb elismerést hozó film-gyermekére is. Az Előbb-utóbb nemrég kapott meghívást egy japán moziba, ahol rövidfilmeket játszanak, és amely egy hónapig vetíti majd az időutazásos thrillert. Ugyanakkor Madarász azt is szeretné elérni, hogy a film bekerüljön a hazai moziforgalomba egy nagyjátékfilm kísérőjeként.

Ami a Loop mellett a jövőt illeti készül egy új forgatókönyv, amelyet augusztus 15-ig kell elkészíteni. Az „igaz történeten alapuló” sztori lényegében egy raftingtúra körül bonyolódó „túlélős” kalandfilm lesz, kamasz korú karakterekkel.