Az idei fesztiválra nevezett több mint félszáz diák-, diploma- és elsőfilmes animációból végül 77 rövidfilm és 30 gyerekfilm került be a fesztivál versenyprogramjába. A mind technikailag, mind témájuknál fogva rendkívül színes válogatásba Magyarországról idén rekordszámú, 26 rövidfilm és 9 gyerekfilm lesz látható, amiket mind diákok és feltörekvő fiatal rendezők készítettek.

Többek között a Primanimán lesz a hazai premierje Szederkényi Bella A vaddisznó című filmjének. A francia–német–magyar koprodukcióban készült film kiindulópontja egy nagyvárosi elidegenedés-történet, az alkotó díjnyertes Orsolya című diplomamunkájához hasonlóan.


A nemzetközi mezőnyben nagy közönségsikerre számíthat az idén Cannes-ban debütált cseh fekete komédia, a Happy End (Jan Saska filmje), de kiemelkedik az ír Jack O’Shea Sundance-et, Annecyt és a CineFestet is megjárt Sötét kabát (A Coat Made Dark) című noirja, valamint Evgenia Goster Frankfurter Str. 99a című, Annecyban különdíjjal jutalmazott dokumentarista festményanimációja is. Az egyik legnevesebb intézményből, a londoni Royal College of Art animációs műhelyéből hat diák mérettetik meg, akik közül többen személyesen is elkísérik a filmjüket a Primanimára. 

Szederkényi Bella: A vaddisznó / Forrás: Primanima Fesztivál

A vetített magyar filmek:

Elsőfilmek: Bucsi Réka - LOVE , Tóth Luca - Superbia, Szederkényi Bella - A vaddisznó

Diplomafilmek: Dell'Edera Dávid - Balkon, Kopasz Milán - Beyond, Takács Anikó - Cosmic Jacuzzi, Kántor Péter - Ujj a ravaszon, Bende Attila - Memento, Bárány Dániel - Házibuli, Tompa Borbála - Random Walks, Király Krisztián - A körömágyszaggató, Andrasev Nadja - A nyalintás nesze

Diákfilmek: Kotschy Péter, Nemes Barna - 56, Pucz Dani, Konstantinos Terlikkas - Az ember és a fák, Molnár Eszter - A varázsgolyó, Pethő Zsófia - Cakó Kacák, Aggie Pak-Yee Lee - Dull Dull, Molnár Ádám - Hungarocelfoci, Bogyó Péter - Kötődés, Börönte Tamás, Debreczeni Zoltán, Farmosi Emi, Mariai Gábor, Rónyai Balázs - madarak, Darabos Éva - Meander TV, László Márk - Mi az animáció?, Győrfi Ágnes - One Day of Rain, Sárkány Vivien - Vízköpő

Rövidfilm Panorámaszelekció: Mira Zénó, Radics Márton - Ares memorandum, Mészáros Borbála, Rádóczy Zsuzsanna: Black OUT, Kreif Zsuzsanna - Candide, "Otthon, édes otthon", Debreczeni Zsuzsanna - Hiszti

Gyerekfilmek: Lugosi István - Iszkiri: Csiri Bá', Darabos Éva - Kaláka: Semmit sem talál az ember, Gelley Bálint - Átjáró Másvárosba - Első fejezet: Közvetítő, Bárczy Örs: Hey Deer!, Szeiler Péter: Hajótöröttek, Orosz Tina: A 13. királylány, Molnár Eszter: A varázsgolyó, Szederkényi Bella: A könyvgyűjtő király, Bognár Éva Katinka: Hugo Bumfeldt

A rövidfilmeket értékelő háromtagú zsűriben idén a nemzetközi animáció fiatal tehetségei ülnek majd. Csehországból Alexandra Hetmerová, Finnországból Joni Männistö, Észtországból pedig Kristjan Holm érkezik. Az idei Primanima programjainak Budaörsön a Jókai Mór Művelődési Központ, a Zichy Major és a fesztivál idején startoló BAB – Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér ad helyszínt. A fesztiválra beválogatott gyerekfilmverseny idén először, a Budaörsi helyszínnel párhuzamosan több hazai nagyvárosban (Székesfehérvár, Sopron, Szekszárd, Pécs) és határontúli településeken (Kolozsvár, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy) is láthatóak lesznek.

Forrás: Primanima Nemzetközi Animációs Fesztivál / Borítókép: Dell'Edera Dávid - Balkon (Forrás: Metropolitan Egyetem)