A fesztiválra 85 országból közel 2700 alkotást neveztek, a versenyprogramba végül 54 rövidfilmet és 54 diplomamunkát, illetve 27 tévéfilmet és 49 alkalmazott animációt válogattak. A versenyfilmek közé három magyar animáció is került: a Kovásznai György ötlete alapján készült Candide-széria első epizódja, az Otthon, édes otthon Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér rendezésében a tévéfilmek közt versenyzett, Andrasev Nadja MOME Anim diplomafilmje, A nyalintás nesze (mely a Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation szekciójában megosztott harmadik helyezett lett), valamint Dell'Edera Dávid MET animációja, a Balkon a diplomafilmes versenyblokkban szerepelt.

Dell'Edera filmjét a Budapesti Metropolitan Egyetemen, az Umbrella stúdióval koprodukcióban készítette, melyre a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást 2015-ben. Ezzel Dell’Edera munkája lett az első olyan MET animáció, melyet a Médiatanács támogatott, sőt, a Balkon lett az első MET animáció, melyet beválogattak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra. Mindezek után egyből díjjal is tért haza: a szombati díjátadón a zsűri díját kapta!

A hatperces, 2D és 3D technikát alkalmazó film asszociatív módon szól az elidegenedésről egy fülledt nyári napon egy panelnegyedben. Bár a panelrengetegben élők ugyanabba a közösségbe tartoznak, a távolság köztük leküzdhetetlen. A lakásaikba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak, míg valami ki nem zökkenti őket a banális rutinból.

Balkont a 2. Animascope-on lehetett látni tavaly szeptemberben az Átrium Film-Színházban. Annecy-ban lett egy másik magyar díjazott is: a fesztivállal párhuzamosan megrendezett Nemzetközi Animációs Filmpiac (MIFA) pitch fórumán szerepelt Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Carpelle című rövidfilmterve, mely a legnagyobb pénzjutalommal járó díjat, a Ciclic Prize-t hozta el szerdán. 

Forrás: dotandline.blog.hu