A Hartley-Merrill International Screenwriting Prize egy évente megrendezésre kerülő nemzetközi forgatókönyv-írói pályázat a Nemzetközi Filművészeti Alap (Foundation for International Film Artists) és az Amerikai Írószövetség (Writers Guild of America, West) közös szervezésében. A díjat 1989-ben, a Los Angeles-i RKO Pictures vezetői, Ted Hartley és Dina Merrill alapították. Eddig tizennégy ország csatlakozott a versenyhez, de a bekapcsolódó országok száma évről évre nő. Mára 48 díjnyertes filmterv valósult meg, a világ minden tájáról, köztük az orosz Oscar díjra jelölt Chef in Love.

A pályázat első fordulójában az egyes országok nemzeti zsűrijei hoznak döntést, majd az általuk kiválasztott győztes forgatókönyvek vesznek részt a Los Angeles-i végső megmérettetésen. Eddig három alkalommal lett magyar nyertese a nemzetközi pályázatnak, 1993-ban Enyedi Ildikó Bűvös Vadásza, 1997-ben Czető Bernát Rosszfiúk című forgatókönyve, valamint 1998-ban Gárdos Éva Amerikai rapszódiája. 2000-ben Szilágyi Andor filmterve második helyezett lett a nemzetközi megmérettetésen, azóta azonban nem került magyar a dobogóra - egészen mostanáig.

Az olasz Giorgio Fabbri fődíjas forgatókönyve, a July 1980 egy nappal a usticai repülőgépszerencsétlenség után, és nem sokkal a bolognai állomáson történt tragikus mészárlás előtt játszódik, 1980 júliusában. A történet szerint egy szardiniai fiú és egy Nápolyban állomásozó NATO tiszt barátságot köt, a férfi szörfözni tanítja a fiút, ő pedig bizalmasává fogadja a tisztet. A barátság veszélybe kerül, amikor az egymásnak tett ígéret tarthatatlanná válik, s a két fél válaszút elé kényszerül. A forgatókönyv az olasz Premio Solinas Forgatókönyvíró Verseny fődíjasaként került a Hartley-Merrill nemzetközi mezőnyébe. A nívós versenyt 1986-óta évente rendezik meg Olaszországban, a Franco Solinas íróról elnevezett díj sok új felfedezettet adott az olasz mozinak az utóbbi két évtizedben.  

Magyarországon anonim módon történik a jelentkezés, a forgatókönyvek elbírálására minden évben elismert filmszakembereket kérnek fel. A pályamunka elbírálásakor különösen fontos szempont a  történet illetve a karakterek fejlődése, eredetisége, valamint a kulturális érték jelenléte. A pályázat mind professzionális, mind kezdő filmírók számára nyitott, legfontosabb feltétele, hogy az alkotó legfeljebb egy, már megvalósult forgatókönyvet jegyezzen. A díjnyertes pályamunka mérkőzik meg a világ különböző szegleteiből érkező munkákkal, amelyeket egy amerikai és európai filmesekből álló zsűri bírál el. A fődíjjal járó pénzjutalom 5000$, a 2. díj 3500$, a bronzérem pedig 1500$-al segíti a filmterv megvalósulását. A díjátadó helyszíne még nem körvonalazódott, a tervek szerint Lengyelországban vagy Magyarországon szervezik majd meg a ceremóniát.     

Idén tehát bronzérmet nyert Hutlassa Tamás és Odze György közös munkája, a Kiküldetés című forgatókönyv, amely egy izgalmas politikai krimit takar, központi témája Elbert János 1983-as, máig titokzatos körülmények között bekövetkezett halála. Hutlassa Tamás 1993-körül találkozott Ungvári Tamás az esetről szóló, A védelem tanúja című könyvével, ennek megvalósítási terve volt az akkor még gyártásvezető-producer szakos hallgató diplomamunkája a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Hutlassa a következő lökést 2006-ban kapta, amikor kezébe került Odze György szintén a rejtélyes halálesetről szóló fikciós dokumentumregénye, A halál oka politikai gyilkosság. Az immár díjnyertes forgatókönyv megírásának már ketten álltak neki.

A népszerű irodalomtudós, tanár és fordító, Elbert János halálának körülményeit, illetve a korabeli fenyegető politikai légkört felidéző Kiküldetés című film forgatási munkálatait legkorábban a jövő évben tervezik elkezdeni az alkotók. A tervezett költségvetés 350-450 millió forint, Hutlassa Tamás az általa producerként jegyzett Kontroll című film jelenleg Amerikában alkotó rendezőjét, Antal Nimródot tudná leginkább elképzelni a Kiküldetés rendezőjeként.