Az 1961 óta szervezett Krakkói Filmfesztivál (Krakowski Festiwal Filmowy - KFF) a dokumentum-, animációs és rövid játékfilmek egyik legrégebbi európai szemléje. Az egyhetes rendezvényen csaknem 250 lengyel és külföldi filmet mutatnak be. A szemlén csaknem 500 rendező, producer, fesztiválszervező fordul meg.

A rendezvény rangját igazolja, hogy a versenykategóriák nyertesei közvetlen jelölést szereznek az Európai Filmakadémia díjára és a rövidfilm kategóriában az Oscar-díjért is indulhatnak.

Magyarországot a rövid játékfilmek versenyében idén Till Attila Csicska című filmje képviseli, amely márciusban nyert díjat a finnországi Tampere nemzetközi filmfesztiválján. A rövidfilm egy nyomorban élő magyar tanyasi család mindennapjait mutatja be: a családapa keményen fogja feleségét és gyerekeit, és rabszolgát tart.


Nézd meg a Csicska előzetesét!


Zsigmond Dezső Bárányfelhők című filmje nem indult a versenyben, de a rendező személyesen is meglátogatta a szemlét, ahol a bemutatók után közönségtalálkozókban is részt vett. A tavalyi csíkszeredai fesztiválon díjazott filmje a magyar-ukrán határ közelében élő Tomit és családját mutatja be, akiknek dolgos élete szorosan a természethez fűződik.

Az idei seregszemlét Kevin Macdonald a Berlinalén bemutatott Marley című munkája nyitotta meg. A rendezvény egyik kiemelt eseménye Maria Zmarz-Koczanowicz az egészestések kategóriájában induló Wiera Gran című filmjének világpremierje volt. Az egyik legismertebb lengyel dokumentumfilmes Wiera Gran, a hányatott sorsú zsidó énekesnő meglepő második világháborús emlékeit vázolja fel. A film egyik negatív hőse a Zongoristából ismert Wladyslaw Szpilman.

A krakkói szemle 12 éve a Sárkányok Sárkányának nevezett életműdíjjal tünteti ki a legkiválóbb filmeseket: idén a cseh Helena Trestíkovának ítélték oda a díjat.