A Verzió diákfilmes kategóriájának versenyzői földrajzilag és tematikusan is nagyon távoli történeteket dolgoznak fel, a valóság legfrissebb lenyomatait adva. A Megint elfelejtettem nefelejcset hozni rendezője Bicsák Boglárka, az SZFE hallgatója. A film két magyar nő portréja, akik nagyon különböző környezetben nőttek fel és alapítottak családot a kommunizmus alatt.

A rendezője így fogalmaz a filmmel kapcsolatban: ,,Az elsődleges célom az volt, hogy dokumentumfilmet készítsek a két nagymamám életéről. Egy éven át jártam hozzájuk, hogy lássam a mindennapjaikat, és beszélgessek velük a múltról. Ez idő során közelről megismertem őket, és rajtuk keresztül magamat. Meg akartam mutatni, mennyire más életük volt – az egyikük kulákcsaládból származott, akiket a szocializmusban üldöztek, a másik egy katonatiszthez ment férjhez, és élvezte a rendszerhűeknek kijáró kedvezményeket. A munka során azonban ráébredtem, tulajdonképpen mennyire hasonlítanak egymásra. A film az ő életüket, világukat és történetüket rekonstruálja családi archívumunkban talált fényképek és dokumentumok segítségével."

Matthias Krepp: Homok és vér (Forrás: Verzió)
Az Ugyanarra megyünk főszereplői egy kirgiz apa és fia, akik hétköznapi álmaikat szeretnék megvalósítani. A Carlos filmje egy Oroszországban tanuló guatemalai diák nehézkes viszonyát mutatja be anyósával és apósával első gyermekének születése után. A Homok és vér az iraki és szíriai konfliktusokra emlékeztető, régen esedékes reflexió, ahol a személyes jellegű beszámolókat sokkoló archív felvételek követik, a Holló főhőse egy száműzetésben élő jezidi festő, akit az ISIS azért fenyeget, mert művein az általuk elkövetett erőszakot ábrázolja.
 
Az Anya fegyverben egy mianmari forradalmi vezető és családanya nehézségeiről mesél a két szerep összeegyeztetésével. A Meuthen pártja a populista Alternatíva Németországnak (AfD) párt jelöltje, Jörg Meuthen népszerűségének nyugtalanító növekedését mutatja be. Egy mindentől távol eső kubai falu elektromosság és közutak nélkül élő lakóinak megpróbáltatásairól szól az El Manguito.
 
Másképpen izolált Az ő hangjuk helyszíne, ami egy lengyel bentlakásos iskolát mutat be, mely elszigetelt és gondoskodó környezete hallássérült gyerekeknek, A sziget című doku pedig intim bepillantás egy Kelet- és Nyugat-Jeruzsálem határán álló hospice ház lakóinak történetébe.

Nu Nu Hlaing: Anya fegyverben

Groó Diana filmrendező, Kerekes Péter rendező-producer és Antonello Vinci programkurátor alkotja az idei Nemzetközi zsűrit, akik a november 6. és 11. között megrendezendő 15. VERZIÓ Diák- és elsőfilmes versenyprogramjának legjobbjáról döntenek. A három tagú Nemzetközi zsűri a Diák- és elsőfilmes verseny legjobb filmjét díjazza, melyhez legfőbb szempontjai a szakmai kiválóság és a választott téma kreatív megközelítése. A nyertes film rendezőjét 1000 euróval támogatják.

A 15. VERZIÓ Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjátadó eseménye november 10-én, szombaton este fél 8-kor lesz a budapesti Toldi Moziban. A díjnyertes filmeket november 11-én, vasárnap délután ismét levetítik. A fesztivál az Európai Unió Kreatív Média programjának társfinanszírozásával valósul meg.

15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Budapest: 2018. november 6-11. Toldi, Művész, Kino Café, Blinken OSA, CEU, Trafó  Pécs, Szeged,

Kecskemét: 2018. november 15-25.

Forrás: Verzió / Borítókép: Megint elfelejtettem nefelejcset hozni