A Magyar Filmunió értesülései szerint Pater Sparrow és Köves Krisztián Károly első játékfilmjét is díjazta a fantasztikus filmek Sao Paulóban megrendezett éves seregszemléje, a Cinefantasy. A több mint 100 mozgóképet felvonultató fesztivált szeptember közepén rendezték meg 5. alkalommal. Pater Sparrow 1 című filmje a legjobb sci-fi díját nyerte el Sao Paulóban. Köves Krisztián Károly Halálkeringő című bemutatkozó thrillere a közönségszavazás harmadik helyezettje lett a Cinefantasy-n.

 

halalkeringo_500

Halálkeringő



Rangos mustrákon a Pál Adrienn

Szeptember 17-én kezdődik a lett főváros nemzetközi filmfesztiválja, az Arsenals, Riga jelentős kulturális eseményei között számon tartott kétévente megrendezett fesztivál műsorra tűzi Kocsis Ágnes új játékfilmjét – tudatta a Magyar Filmunió. A Pál Adrienn az Arsenals nemzetközi versenyprogramjába kapott meghívást 12 vetélytárssal együtt. Az európai koprodukcióban készült, és Cannes-ban díjazott alkotás, Lettország után Svájcban is bemutatkozik, a szeptember 23-án kezdődő zürichi filmfesztivál rangos versenyprogramjába is hivatalos Kocsis Ágnes új rendezése. A fiatal alkotókat felvonultató zürichi seregszemlén idén vesz részt először magyar film.

pall_adrienn_500

Pál Adrienn


Essential Killing az Oscarért

A velencei filmfesztiválon elért sikerei után magyar koprodukcióban készült alkotást most több kategóriában is indítják az Amerikai Filmakadémia díjáért – olvasható a Film New Europe oldalán. A budapesti Mythberg Films koprodukciójában készült Essential Killing egyik producere Berger József, vágója Lemhényi Réka, fodrásza pedig Németh Gabriella volt.

essential_killing_500
Essential Killing