Ismét zsúfolásig megtelt a Trafó klub a Menjek/Maradjak új részének (A holland epizód) premierjén. A dokumentum-sorozat soron következő fejezete alig több, mint fél óra hosszú, ami ugyan visszalépés a közel egyórás londoni epizódhoz képest, viszont a pilot játékidejét megugorja, a bemutatón pedig beszélgetés és kisebbfajta koncert is követte, ami összességében kitett egy egész estés mozifilmnek megfelelő programot. A sorozat alkotói (SpeakEasy Project) Kováts András migrációkutatóval (MTA TK KI, Menedék Migránsokat Segítő Egyesület) és Tóth-Bos Ágnes pszichológussal (ELTE PPK Doktori Intézet és University of Groningen) beszélgettek a film után, a moderátor pedig Libor Anita, az index munkatársa, a Filmhu ex-főszerkesztője volt. Ezt követően az epizód zenéjét készítő Bognár Csaba (SABW) és a Makrohang zenekar gitárosa, Nagy Gergely adott live act-et a nagyteremben.
Ez a rövid doksi már csak azért is különleges epizódja az eddig háromrészes szériának, mert ezúttal nem a SpeakEasy Project (Józsa László, Imre Loránd Balázs, Hernáth Csaba) utazott ki a soron lévő magyarlakta metropoliszba szereplőválogatást tartani és forgatni, hanem egy külhonban, azon belül Hágában élő pályakezdő filmes, Bogádi Csaba jelentkezett náluk, miután felkeltette a figyelmét egy online cikk, ami a dokumentumsorozatról szólt. Józsa, Imre és Hernáth két másik epizódon dolgoztak, de a munkájuk ezen a ponton túlnőtt magán, önálló életre kelt. És mint kiderült, az alkotó-trió pont ezt akarta elérni: a vetítés után arról beszéltek, hogy a projektet mindig is társadalmi összefogást igénylő, demokratikus vállalkozásnak szánták, amihez jól illik közösségi finanszírozásra és szponzorokra építő gyártási stratégiájuk is.
Miután a korábbi részek már megválaszolták azokat az egyébként sem nehéz kérdéseket, hogy miért és kik vándorolnak külföldre, A holland epizód már a továbbgondolása a levont konklúzióknak. A harmadik rész a hollandiai magyarok identitáskeresését állítja középpontba, ami azért is jó döntés, mert a Magyarországól való kivándorlás az első két epizód óta már nem igazi újdonság. Az alkotók ezúttal nem egyetlen világvárosra koncentrálnak, hanem a Randstad régiót fedik le, ami megapoliszként fogja össze Amszterdamot, Hágát, Rotterdamot és Utrechtet. Noha ez az ország csak mostanában kezdett az első számú célpontjává válni az ide emigrálóknak, Németország, Anglia és Ausztria (fővárosai) után itt él a legtöbb magyar, körülbelül 21-22 ezer fő, akiknek több mint a fele első generációs kivándorló.
A korábbi epizódokhoz hasonlóan ez a rész is több portrét foglal magában: a szereplők között találunk fiatal holland nőt, aki barátja miatt megtanult magyarul: ő a nyelvész végzettségű Maaike van Groenestyn, Vörös Fonal nevű, prostituáltakat támogató holland alapítvány munkatársa. Nem a rendező, Bogádi Csaba az egyetlen művészi vénájú tagja a stábnak: Klenyánszki Csilla képzőművész, fotós, aki épp gyereket vár kolumbiai élettársától. Fajkusz Bea, Kondor Ádám és Horváth Dávid pedig egy hungarikumot vittek ki Hollandiába: ők honosították meg az országban a szabadulószobát, ami köré azóta kisebbfajta iparág épült odakint. Épp Magyarországon terveznek befektetni, noha korántsem a környezet motiválja őket, mert az kevésbé vállalkozóbarát. Többek közt őket mutatja be a film, kiket hosszabban, kiket rövidebben: a stáb ellátogatott egy hollandiai magyarok rendezte bográcsozásra is, ahol számos remek miniinterjút készítettek.
A filmmel párhuzamosan Tóth-Bos Ágnes a Menjek/Maradjak csapatának közreműködésével kutatást készített a Hollandiában élő magyarok boldogulásáról, és főként ezt a témakört árnyalta a vetítést követő beszélgetés is. Ami találó döntés: filmben a szereplők sokat mesélnek Hollandiáról, ám konklúzióik jobbára megegyeztek a hollandokról alkotott sztereotípiákkal (liberálisak, befogadóak, rendszeretőek, stb.), így aztán az epizód érdekesebb részét a magyar migránsok identitását boncolgató kérdések jelentik. Amik viszont már olyan konklúziókat szültek, amik sztereotípiákat cáfolnak meg.
A kutatás például kimutatja, hogy a Hollandiába kivándorolt magyarokat nem az anyagiak motiválják elsősorban, hanem inkább a személyes fejlődés és szakmai előrehaladás lehetősége, ami párhuzamba állítható magas fokú végzettségükkel is. Az anyagi jólét egy ponton túl már nem növeli a boldogságérzetet: minél régebb óta él külhonban egy hollandiai magyar, annál kevésbé fontos számára a pénz. A kint töltött idő nem befolyásolja, hogy mennyire érzi magát magyarnak az illető, azaz nincs identitásvesztés, „elmagyartalanodás”. A hazalátogatás gyakorisága sem csökken a kint töltött évek múlásával. A kint élők gyakran elégedetlenek a magyarországi állapotokkal, de nem preferálják egyik ország kultúráját és hagyományait sem a másik rovására, hanem igyekeznek ötvözni a hollandok és magyarok erősségeit.
Megkockáztatom, A holland epizód az eddigi legérdekesebb rész a sorozatból, a franchise tehát fejlődik az évek múlásával. Kíváncsiak várjuk a következő két részt: az egyiket a Berlinben élő Imre Loránd Balázs vezényeli majd a német fővárosról, a másik pedig (Édes otthon, Sweet Home) hazatérőkről szól majd, és az NMHH Médiatanács is támogatta.
Fotó: Trafó
