1914-ben, az akkor mindössze tizenkilenc éves Kató-Kiszly István grafikus fehér papírból vágott ki egyszerű figurákat, hogy megmozgassa őket. A korabeli vásári komédiák ismert kellékét, a zsírosbödönt keltette életre a Zsirb Ödön című trükkfilmmel, ezzel a húzással pedig létre is hozta az első magyar animációt, és megnyitotta a magyar rajzfilm történetét. Azonban még szűk húsz évet kellett várni arra, hogy a rendszeres animációsfilm-gyártás elinduljon Magyarországon: Halász János, Kassiowitz Félix és Macskássy Gyula az 1930-as évek elején hozták létre a budapesti Coloriton reklámfilm műtermet, ahol nekikezdtek az animációs reklámok gyártásának.
Fotó: Műcsarnok / Szöllősi Mátyás
Ősszel a Budapesti Klasszikus Filmmarton tisztelgett a 110 éves magyar animáció előtt, a FILMIO közel száz alkotást tett elérhetővé a rajzolt filmkincsből, most pedig, a 111. évfordulóhoz közeledve a Műcsarnok is megemlékezik róla.
Ha valaki a magyar animáció történetére kíváncsi, ne a Hősök terén keresse. A Vízió, gesztus, kísérlet... című kiállítás kifejezetten a szerzői animációs filmművészetre fókuszál, arra a területre, amely erős és meghatározó a magyar animációtörténetben, azonban talán kevéssé ismert a nagyközönség előtt. Ráadásul a tárlat külön kiemeli azokat a még kevésbé ismert határművészeti alkotásokat, amelyek nehezen kategorizálhatók.
Az animáció kezdettől természetes rokona a képző- és zeneművészetnek, de akár a színház- és táncművészetnek is. Az első fekete-fehér vonalak életre hívásától a való és valótlan világok tökéletes illúzióját megteremtő vizuális konstrukciók megalkotásáig gazdag és változatos utat járt be a műfaj. Ennek a gondolatnak a mentén állította össze a tárlatot M. Tóth Éva animációs rendező, a kiállítás kurátora. „Körülbelül ötvenöt film látható a kiállításon. A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy hogyan tudjuk ezeket csoportosítani, és a nézők elé tárni úgy, hogy az összeset végig tudják nézni?” – osztotta meg dilemmáját a kurátor a sajtó munkatársaival.
Végül az impozáns épület három központi termét, három különböző megközelítés mentén töltötték meg a magyar animáció remekeivel.
VÍZIÓ, avagy a teremtés dicsérete
Az első, Vízió fantázianevű teremben mindössze négy alkotó munkáit láthatjuk, tőlük is egy-két művet emelt kit M. Tóth, alkotásaikat a világ létrejöttéről való gondolkodás és a világteremtés köti össze. Babzsákokról nézhetők meg a kivetített alkotások, és hatalmas lelógó filmszalagokon mutatják be a filmek egy-egy kockáit.
Jankovics Marcell egész életművét a művészet szerepéről és a világban lévő helyéről való gondolkodásként, vízióként láttatja a kiállítás. Az animációs rendező és művelődéstörténeti gondolkodó a magyar nép kultúr- és népművészeti történetével igyekszik megismertetni nézőit, használva a magyar és sztyeppei népek jelkép- és szimbólumrendszerét. Az első terem egyik kiemelt alkotása Jankovics kultikussá vált filmje, az 1981-ben készült Fehérlófia, de láthatunk részletet az 1973-as János vitézből is.
Fotó: Műcsarnok / Nyirkos Zsófia
A Nap a Hold és a csillagok gyakori szereplői a világunkon gyakran elmélkedő Reisenbüchler Sándor műveinek. Az animációs rendező legtöbb alkotásában otthonunk, a Föld és az azt kihasználó emberiség viszonyát próbálta feltárni, de világteremtő gondolatai is voltak, szívesen nyúlt ihletért a tudományos-fantasztikus irodalom műveihez. A több mint húsz éve eltávozott Reisenbüchler filmjeiből A Nap és a Hold elrablása című Juhász Ferenc-mű nyomán készült alkotását nézhetjük meg az első teremben.
„Amikor láttam a Kojot négy lelkét, azt gondoltam, hogy ahhoz a magyar animációs művészethez, hagyományhoz, logikához, formakincshez és a gesztusrendszerhez tartozik, amelyikhez a terem többi szereplője, hogy bármennyire is az indián kultúra és mitológia van az új filmjének a fókuszában, ugyanazt az egyetemes gondolkodást és emberarcú filozófiát képviseli, mint a másik három alkotó” - magyarázza azt választását M. Tóth, hogy miért került Gauder Áron legutóbbi filmje is a Vízió terembe.
Kojot négy lelke
Bár Gémes József műve, a Daliás idők (1982) Arany János Toldijának újragondolása, a kurátor mégis úgy gondolta, hogy a világteremtők között van a helye. Oka pedig az, hogy úgy érezték, Gémes interpretációja egyedi vízió, heroikus látomás, amelyben a rendező szakít az összes addig ismert egész estés animációs hagyománnyal, narrációt sem alkalmaz, csupán a mozgás és a zene dramaturgai szervezőerejében bízik. Így bizonyos szempontból valóban új világot teremt.
A bensőből vezérelt GESZTUS
A második terembe átsétálva monitorok sokaságával találjuk szembe magunkat, mindegyikhez két-két fejhallgató tartozik, félhomályban nézhetjük végig a huszonnégy alkotó kiválasztott munkáit. Itt még mindig tisztán animációkat tekinthetünk meg, olyanokat, amelyeknek általában története is van, és bár egyediek, készítésük idejében sokszor formabontónak számítottak, a nagyközönség számára is könnyen érthetők.
Reisenbüchler Sándor volt az, aki „gesztusfilmnek” nevezete Kovásznai György meghökkentő és egyedi alkotásait, de úgy gondolta, hogy ez a megállapítás a legtöbb szerzői filmre igaz, erre utal a terem elnevezése is, ahol természetesen találkozhatunk Kovásznai-filmmel, a talán leghíresebb, 1982-ben készült Riportréval. De nézhetünk áldokumentumfilmet, és groteszk, a valóságtól elrugaszkodott alkotásokat is. Apa, Macskássy Gyula és lánya Macskássy Kati egy térben kapott helyet: utóbbi a hetvenes évektől kezdve a kétezres évekig gyerekek közreműködésével készített animációs riportokat, előbbi pedig kísérletező reklámfilmesként elindítója, majd atyja lett a magyar animációnak. Több társulást figyelhetünk meg a Macskássy életműben, Várnai György grafikusművésszel közösen készítette el Párbaj (1960) című filmjét, de dolgozott együtt Kovásznaival, Varga Csabával, Milorad Krstić-csel, Korniss Dezsővel, Wahorn Andrással, vagy ef Zámbó Istvánnal.
Riportré
Több stúdió is képviselteti magát a középső teremben, a Kecskemétfilm berkeiben készültek Szilágyi Varga Zoltán, Szoboszlay Péter, vagy Horváth Mari alkotásai is. Illetve az egyik legizgalmasabb mai műhely, a MOME Anim is helyet kap, amely ma a rövid szerzői animációk fellegvára. Innen kerültek kiválasztásra Ducki Tomek, Glaser Kati Vácz Péter, Kopasz Milán, Bárány Dávid, Bucsi Réka és Horesnyi Máté alkotásai. Továbbá itt találkozhatunk három határterületről érkező, de magyar animációt erősen meghatározó alkotóval, Csáki Lászlóval, Orosz Istvánnal és Richly Zsolttal is.
KÍSÉRLET határok nélkül
Innen sétálhatunk át a legutolsó terembe, ahol a kísérletezés kap teret. Az itt látható alkotások kétségbe vonják mindazt, amit az első két terem az animációról bemutatott, azonban sok minden új értelmet is nyerhet. Sőt, sok esetben nem is animációs rendezők munkáival találkozhatunk, hanem peremterületen, vagy egészen más művészeti ágban dolgozókkal. Az alkotók között találunk képzőművészt (Háy Ágnes, Lévay Jenő, Maurer Dóra), zeneszerzőt (Jeney Zoltán, Szigetvári Andrea, Vidovszky László), és fotóművészeket (Gyenes Zsolt, Haris László) is, különösen erősen fonódik össze a külön vásznon vetített alkotásokban a kép és a zene.
Fotó: Műcsarnok / Szöllősi Mátyás
„Számomra fontos vezérmotívuma a kiállításnak, hogy ami közös, azokat a dolgokat hangsúlyozzuk, hogy azokat az elemeket igyekezzünk összekapcsolni, ami a mi magyar animációnkban egyedi” – fejti ki M. Tóth Éva a tárlat bejárásakor.
A magyar animáció 111. születésnapja alkalmából összeállított kiállításon könnyen beszippanthat a téma, azonban a tárlat elbírt volna még egy kicsit több interaktivitást. Bár három teremben nem könnyű összesűríteni 111 év munkáját, mégis az összesen ötvenöt alkotásból egy-egy külföldön is sikeres kortárs művész (pl. Hegyi Olivér, Andrasev Nadja, Buda Anna Flóra) jelenléte hiányzik.
A Vízió, gesztus, kísérlet | 111 éves a magyar animációs művészet című kiállítás április 27-ig nézhető meg a Műcsarnokban.
