A Francia Intézet szervezésében a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben tartják a vetítéseket eredeti nyelven, magyar felirattal. Az esemény műfajilag is sokszínűnek ígérkezik. Történelmi filmek, drámák, vígjátékok, horrorfilmek, családi film, thriller, krimi, zenés film és több dokumentumfilm is található a programban.

Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált, március végén forgalmazásba kerülő Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat André Dussollier-val és Sophie Marceau-val a főszerepben.

Ahol a nap felkel Párizsban

Jacques Audiard kultrendező legújabb filmje, a Cannes-i versenyprogramban debütált Ahol a nap felkel Párizsban négy önmagát kereső fiatal felnőtt szerelmi kalandjait ábrázolja Párizs ázsiai negyedében, a 13. kerületben. A tavaly szintén Cannes-ban debütált az Amíg lehet Catherine Deneuve-vel és az idén az alakításáért a legjobb férfi színész César-díjával méltatott Benoît Magimellel a főszerepben, amely egy merész alkotás a betegség elfogadásáról és a halállal való szembenézésről.

Ugyancsak a Cannes-i versenyprogramban szerepelt az Elemi ösztön rendezője, Paul Verhoeven valós történeten alapuló erotikával átszőtt történelmi drámája, a Benedetta, Virginie Efirával, Charlotte Ramplinggal és Lambert Wilsonnal a főszerepben. Szintén 2021-ben, Cannes-ban mutatták be a bipoláris festő küzdelmeit bemutató belga szerelmesfilmet, a Nyughatatlanokat, illetve az Intenzív találkozások című vígjátékot, mely társadalmi-politikai témát tárgyal tragikomikus hangvétellel.

Bergman szigete

Mia Hansen-Løve különös vígjátéka, a Bergman szigete a művészet és az emberi kapcsolatok témáját járja körül Tim Roth-tal a főszerepben. A film főhajtás Ingmar Bergman előtt. Megrázó erejű alkotás A fiunk élete című tunéziai dráma, mely a 2019-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Interfilm-díjat, Sami Bouajila pedig a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el.

Xavier Giannoli a 2021-es Velencei filmfesztiválon a hivatalos versenyben bemutatott filmje, az Elveszett illúziók Balzac címadó regényének adaptációja. Nemrégiben a legjobb film díját nyerte el az idei César-on, ahol további hat másik díjjal is jutalmazták. Olyan színészeket láthatunk a filmvásznon, mint a Césaron a legjobb férfi pályakezdő színész díját elnyert Benjamin Voisin, vagy Xavier Dolan és Gérard Depardieu.

Elveszett illúziók

Az idei rendezvény minden bizonnyal egyik legnagyobb kedvence a tavalyi Césaron a legjobb filmalkotás díját elnyert Elég a hülyékből című vígjáték lesz Virginie Efirával a főszerepben. A nemrég elhunyt Gaspard Ullielre emlékeznek a Hosszú jegyesség című film vetítésével, aki az alakításáért a legjobb pályakezdő színész César-díját kapta. Hitchcocki hangulatot áraszt a kettős életet élő Judith történetét elmesélő Madeleine Collins Virginie Efirával a főszerepben.

A valós események alapján készült Szabadság, egyenlőség, ínyencség az első étterem születését mutatja be az 1789-es francia forradalom előestéjén, míg a Lány bilincsben című francia thrillerben a 18 éves Lisét a legjobb barátnője meggyilkolásával vádolják.

 

Az Ereszd ki a hangod! című marokkói film érzékeny védőbeszéd a fiatalok kulturális, politikai és társadalmi emancipációjáról a rapen keresztül, míg az elektronikus zene egykori úttörőjének harmincéves pályafutását bemutató Laurent Garnier: off the record azt is ábrázolja, hogy a mára ikonná vált DJ hogyan járult hozzá a társadalom átalakulásához is.

A kis Nicolas és az elveszett kincs egy vicces, kedves, jólesően nosztalgikus francia családi mozi. A Foglalkozása: szülő című francia feel-good movie kegyetlen humorral ötvözött mulatságos és világos képet alkot a modern társadalmunkról, míg A szeretet nyelve című kanadai dokumentumfilmben Madame Loiseau bevándorlóknak tanítja a francia nyelvet, hogy munkát vállalhassanak. Március 18-án három filmből álló Horror Filmmaratont tartanak a Toldi moziban.