A Szex és New York orozat 1998-ban indult és több díjat is nyert. A sorozat az egyik legnagyobb sikere lett, és a kritikusok által is az egyik legelismertebb vígjáték-sorozata az elmúlt éveknek. Az első kábel-sorozat volt, mely Emmy díjat nyert a legjobb vígjáték kategóriában (2001).
Az utolsó rész felgöngyölítette az egyes szereplők történeti szálait, így a mozifilm következtetéseket fog levonni a négy manhattani nő történeteiből, szociális és szexuális életükből.
A sorozat záró epizódjának 2004-es vetítése után az HBO rögtön tárgyalni kezdett a szereplőkkel, és a vígjátéksorozat producere, Michael Patrick King, aki egyben a film rendezője is lett volna, elkezdett dolgozni a forgatókönyvön. A készülő produkció útjába akkor Kim Catrall, a sorozatbeli Samantha állt, amikor kijelentette, nem vesz részt a projektben, mert szeretne más ajánlatokra koncentrálni.
Ekkor az HBO vezetői annak ellenére, hogy a sorozat többi szereplője (Sarah Jessica Parker, Cynthia Nixon és Kristin Davis) szívesen szerepelt volna a filmes változatban is, úgy döntöttek ahelyett, hogy helyettest keresnének Catrall szerepére, inkább elvetik az egész ötletet.
Most azonban a Londonból hazatért Kim Catrall jelentette be, hogy részt vesz a készülő filmben, és a stúdió is tett már olyan kijelentéseket, hogy újra tárgyalnak a szereplőkkel a filmváltozatról.