A kilenc napon át tartó fesztivál megnyitó ünnepségen Willem Dafoe világhírű amerikai színész vehetett át életműdíjat. Dafoe többek között két Oscar és egy Golden Globe-jelöléssel büszkélkedhet, előbbiek egyikét Oliver Stone háborús drámájában, A szakaszban nyújtott alakításáért érdemelte ki.

Közép-Európa legelső A-kategóriás filmfesztiválját 1946-ban alapították az Osztrák-Magyar Monarchia egykori fürdővárosában. Az idei műsoron több mint 70 ország alkotóinak mintegy 180 filmje szerepel - közülük tizenketten versenyeznek a fődíjért, amelyet a július 9-én, szombaton tartott eredményhirdetésen adnak át.

 

Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét (melynek egyik producerével, Herner Dániellel készített interjúnkat ITT olvashatja) július 7-én mutatják be először. A cseh és szlovák filmművészetet Jan Hrebejk prágai rendező Tanítónő című, a két ország koprodukciójában készült munkája képviseli, de orosz, német vagy olasz film is vászonra kerül az Arany Glóbuszért folytatott vetélkedésben.

A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a két győztesnek a Kristály Glóbusz mellé 5000-5000 dolláros pénzjutalom jár. Az egyik díjazott a fél óránál rövidebb, a másik az ennél hosszabb filmek kategóriájából kerül ki.

 

A fesztivál teljes programját a fentieken kívül számos külön szekció alkotja. Ezek egyikében, az East of the Westben láthatja a közönség a Tiszta szívvelt, Till Attila itthon néhány hónapja bemutatott rendhagyó alkotását, melyről szóló kritikánk IDE, a rendezővel való beszélgetésünk pedig IDE kattintva érhető el.

Forrás: MTI.