A sajtótájékoztatón részt vett Grünwalsky Ferenc, az MMKA elnöke, Pusztay András kiemelt producer a Magyar Televízió részéről, Pörös Géza és Juhász István, a Duna Televízió művészeti igazgatója és gyártási igazgatója, valamint Szabó B. István és Somosi Péter, az MMKA televíziós szakkollégiumának képviseletében. Grünwalsky Ferenc bevezető szavaiban kifejezte abbéli örömét, hogy megszületett az együttműködés a televíziókkal, és nem várták meg "a pártok csatározásait" a médiatörvény kapcsán, hanem egy év alatt megalkották a pályázati rendszert.

Az eseményen a Magyar Televízió és a Duna Televízió képviselői is hangot adtak abbéli örömüknek, hogy megszületett az együttműködés az MMKA-val, mert, bár egyre kevesebb a filmgyártásra fordítható összeg a közszolgálati televízióknál, az értékteremtés szándéka erős. Juhász István (Duna Televízió) a mozik nézőszámának drasztikus csökkenésével indokolta, hogy egyre nagyobb az igény a jó televíziós műsorokra, Pörös Géza (Duna Televízió) pedig a BBC szerkesztőinek irányelveit felemlegetve az értékteremtés fontosságáról beszélt. Pusztay András (Magyar Televízió) elmondása szerint az MTV a koprodukciós támogatások odaítélése során a kulturális sokszínűségre való törekvés mellett szem előtt tartotta azt a célt, hogy olyan alkotásokat támogassanak, amelyek népszerűségre tarthatnak számot és levetíthetőek főműsoridőben.

Az MMKA tévéfilmes szakkollégiuma "magas művészi és kulturális értékű filmalkotások, magas nézettségre számot tartó filmalkotások, valamint kulturális szórakoztató filmalkotások" gyártásának támogatására írta ki pályázatát, amelynek keretében 550 millió forint sorsáról döntöttek, a két éves, összevont pályázat anyagainak megismerését követően. A pályázat eredeti, március 31-i határidejét több ízben meghosszabbították, a végső, május 18-i határidőre összesen 47 pályamű érkezett, amelyek közül 27 kap támogatást a 2009-es és 2010-es évben.  

A pályázatra érkezett művek egy részét az MTV, a Duna Televízió vagy a kereskedelmi tévék egyike is támogatja, de néhány olyan alkotás is zöld utat kapott, amely csak sugárzási nyilatkozattal rendelkezik. A támogatásban részesült művel műfaj és alkotói korosztály tekintetében is igen sokszínűek, gyermek-és ifjúsági filmek, animációs filmek és sorozatok, krimik, ismeretterjesztő, illetve történelmi dokumentum-sorozatok és drámai művek is készülhetnek a 2009-es és 2010-es évben. A Játékfilmes Szakkollégium 2008. őszi döntésében hat pályázatot irányított át a Tv-szakkollégiumhoz, megvalósítási javaslattal. Ezek közül kettő, Moldován Domokos Poppea megkoronázása című filmterve és Szabó Réka Team Building-je kapott ezúttal támogatást.

A sajtótájékoztatón Ragályi Elemér operatőr-filmrendező többek közt arra is rákérdezett, mivel indokolja a Magyar Televízió Kincskereső kisködmön adaptációjára beadott támogatási kérelme elutasítását. Pusztay András elmondta, hogy az összeg nem kevés, ennek ellenére nem jut pénz minden filmprojekt támogatására. "A pályázat azon művek közt szerepelt, amelyeknek támogatását sajnálattal utasítottuk vissza" - mondta az MTV producere. Ezután Grünwalsky Ferenc biztosította a rendezőt arról, hogy a filmtervet mindenképp szándékozik támogatni a közalapítvány a következő pályázati időszakban, függetlenül attól, hogy a Magyar Televízió által kibocsátott sugárzási nyilatkozathoz társul-e majd vagyoni hozzájárulás. A döntések közt erre vonatkozó szándéklevél nem szerepel.

Az MMKA tévéfilmes szakkollégiumának döntései megtekinthetőek itt.