A Dunaszekcsőn megrendezett filmes alkotótáborban a résztvevők számára egy hét áll rendelkezésre filmtervük megvalósítására. Az elkészült munkákat a tábor zárónapján mutatják be, a filmeket szakmai zsűri értékeli. A hét során előadások, beszélgetések, esténként pedig Kertmozi vetítések is lesznek.

Az április 30-ig jelentkező táborozók ingyenesen részt vehetnek a forgatókönyvfejlesztő alkalmakon is, amit Kölcsey Levente filmrendező és Pamuki Krisztián operatőr tart majd. A jelentkezésben várják a Képköznapokon leforgatásra tervezett film szinopszisát, korhatárra, szakmai előképzettségre vonatkozó megkötés illetve műfaji és tematikai korlát nincs. Szívesen fogadják a tábor működését segítő önkéntesek jelentkezését is.

Akkor is várják a jelentkezőket, ha szívesen besegítenének valamelyik filmterv megvalósításába vagy csak kíváncsiak, hogy működik a tábor, vagy ha csak pihenni, kikapcsolódni jönnének. Ebben az esetben A tervezett filmed munkacíme illetve a Tervezett filmed szinopszisa részhez kell beírni, hogy nem tervez a jelentkező filmet készíteni.

Forrás: Képköznapok