Ennek, az ezredfordulón berobbanó vonulatnak tagja Lee Chang-dong is. A fentebb említett alkotók közül ő valamivel idősebb (idén lesz 71 éves), ugyanis pályáját nem filmesként kezdte. Íróként tevékenykedett, amikor Park Kwang-su felkérte, hogy írjon neki forgatókönyvet, Lee azonban csak úgy vállalta, ha később rendező asszisztensként részt vehet a forgatáson is. Az üzlet megköttetett, így született meg a Csillagok szigete című film, és egyben el is indult Lee rendkívül erős filmrendezői karrierje.
Eddigi hat nagyjátékfilmjéről elmondható, hogy jellemzően útjukat kereső, sodródó főhősöket állít középpontba: egy frissen leszerelt katona, egy gyermekével egyedül maradt özvegy vagy éppen egy demenciával harcoló nyugdíjas. Nagyrészt a hibás családi, társadalmi minták és működések hatására csúszik ki alóluk a talaj, még ha ők ezzel nem is szembesülnek. Igaz nem is áll a rendező szándékában, hogy ez a felismerés megszülessen, szereplőiket ennél sokkal jobban lefoglalja maga a sodródás, a keresés.
Oázis
Lee irodalmi háttere is komoly szerepet játszik az alkotásaiban. Ennek vannak egyértelműen látható jelei, például adaptált már Murakami Haruki-novellát (Gyújtogatók), Poézis című filmje pedig egy nyugdíjas hölgyről szól, aki verseket kezd írni, hogy felvegye a küzdelmet az Alzheimer-kórral szemben. De ezeken kívül filmjeinek egy szubtilisebb szintjén is megjelenik Lee szépírói gondolkodásmódja. Motívumai, képei gyakran hordoznak magukban egy sajátos réteget, ami az olvasmányélményeinkből is ismerősek lehetnek. Nyugtalanító árnyékok a szoba falán, a főhős arcába szálló selyemsál. Ezek kellően vizuális elemek ahhoz, hogy egy filmben is megállják helyüket, de Lee meg tudja teremteni a verbális rétegeiket is, anélkül, hogy bárki egy szót is szólna. Könnyen mögéjük képzelhetünk novellákat, verseket, melyek érzékletesen bontják ki az adott karakter szemszögét, érzéseit, belső világát, miközben ugyanazt látja, amit mi is.
Az Oázis Lee Chang-dong harmadik nagyjátékfilmje. Főhőse Hong Jong-hu egy értelmi fogyatékos férfi, aki frissen szabadul a börtönből – véletlen elütött valakit, így gondatlanságból elkövetett emberölésért ültették le. Első útja a családjához vinné, ők azonban anélkül elköltöztek, hogy értesítették volna őt, így jobb híján a városban kezd csavarogni. Egy vasa sincs, de ez sem akadályozza meg, hogy ételt és italt szerezzen. Ennek eredményeként ismét beviszik az örsre, innen már az öccse szedi össze. Hazaviszi családjuk új otthonába, ahol hamar kiderül, nem látják őt szívesen. Nem igazán tudnak mit kezdeni testvérük/fiúk/sógoruk különös viselkedésével, pontosabban a ténnyel, hogy egy sérült ember másfajta igényekkel rendelkezik, mint ők. Ennek ellenére bátyja munkát szerez neki egy kínai étteremben, és valahogy megpróbálják integrálni az életükbe.
Hong másnap felkeresi az elütött férfi családját, hogy megbánása jeléül egy csokor virágot vigyen nekik. Természetesen azonnal elzavarják, azonban megismerkedik az elhunyt férfi lányával, a cerebrális parézisben, azaz agyi károsodás okozta bénulásban szenvedő Hannal. Mikor Hong náluk jár, Han bátyja terhes feleségével együtt éppen elköltözik közös lakhelyükről, egyedül hagyva ezzel az önellátásra képtelen húgát. Hong az igazságérzetétől és kíváncsiságától vezérelve ismét felkeresi a lányt.
Oázis
Lépésről lépésre kialakuló románcuk ebben a társadalomban az első pillanattól halálra van ítélve. Egyikük sem képes önálló életre, illetve a közízlésnek is ellentmond, hogy sérült emberek szexuális vagy akárcsak érzelmi kapcsolatot létesítsenek. Mindkettejüket kitaszítja a társadalom, sőt a családjuk is, de ezzel ők nem foglalkoznak, és Lee sem moralizál direkt módon, nem próbál tanmesét kerekíteni kettejük történetéből. Egyszerűen és tisztán, nyomorpornó nélkül ábrázolja a két szerelmest. Ehhez mérten Sul Kyung-gu és Moon So-ri rendkívül hiteles alakítást nyújtanak – ha amerikai színészek lennének, valószínűleg rendszeres szereplői lennének különféle „minden idők legjobb” listáinak.
A film formailag erősen dokumentarista, azonban Lee szerzői gesztusaival időrőlidőre kiemel bennünket a kopott és poros Szöulból, és megmutatja, milyen lenne Hong és Han, ha csak az emberi érzések számítanának. Ezek a motívumok sem tolakodóak, nem magyaráznak túl semmit. Lee egy ponton a nagyipari, agyonkonstruált filmkészítésnek is kioszt egy fricskát. Hong éppen hazafelé tart a munka után, amikor elhajt egy autós jelenetet forgató stáb mellett. A kocsi egy trélerre van rögzítve, a gyönyörű színész és színésznő szénné vannak világítva. Hong megfordul robogójával, és a stáb mellé hajt. Nem igazán csinál semmit velük, csak kineveti őket. Aztán önirónikus módon nagyot esik a motorjával, a díszes stáb pedig halad tovább.
Az Oázist szeretni fogja, aki a Kifulladásigot, a Buffalo 66-t, a Pont-Neuf szerelmeseit, vagy Szimler Bálint Itt vagyokját is kedvelte, de hogy egy igazán mainstrem filmet is említsek, a Forest Gump sem áll távol Lee Chang-dong alkotásától. Hong együgyű, kallódó karaktere nem példa nélküli a filmtörténetben, de a lánnyal kiegészülve egy alulreprezentált társadalmi rétegnek is arcot és hangot adnak. Így Lee részéről a szolidaritás mellett tabudöntésről is beszélhetünk, bármiféle demagógia vagy jóemberkedés nélkül.
Az Oázis március 28-án látható a Cinema Niche Cinekorda programjában, a Corvin moziban. Jegyek a vetítésre itt kaphatóak.
