A 6. FilmArte művészeti filmfesztivál tavaszi kiadását májusban rendezték meg Berlinben, a legjobb rendezőnek járó díjat Dér Asia kapta A magunk módjára üvölteni című alkotásáért.

A magyar-szlovák koprodukcióban készült dokumentumfilm Kassák Lajos író-költő-képzőművész élettörténetének optikáján keresztül követi végig olyan kortárs közép-európai művészek sorsát, akik szintén a helyüket keresik a világban a politikai ideológiákkal szemben.

A filmet tavaly, a 11. Verzió Filmfesztiválon mutatták be, ahol a zsűri különdíjával ismerték el, a Pápai Nemzetközi Történelmi Film Fesztiválon pedig a legjobb filmzene díját kapta meg idén május elején. 

A Gólyában és FreeSZFE tüntetéseken keresi Kassák szellemét Dér Asia

Kassák Lajos az egyik legnehezebben definiálható magyar művész. Fiatalon egy gyárban dolgozott és munkásmozgalmi lapokat szerkesztett, de a Tanácsköztársaság után az 1949-ben megalakult Népköztársaságban is mélyen csalódott. Itthon elsősorban dadaista verseiről és realista regényeiről ismert, miközben absztrakt festményei tették világhírűvé. A magyar-szlovák koprodukcióban készült dokumentumfilm, A magunk módjára üvölteni Kassák kalandos életútja és változatos életműve mellett annak aktuális vetületeit vizsgálja.

Forrás: Bázis.me / Címlapkép: Dér Asia