A járvány miatt a fiatal nézők a Young Audience Award (YAA) honlapján online tekinthették meg a jelölt filmeket, az ezt követő viták és a szavazás is virtuálisan zajlott. A jelölteket kétlépcsős eljárásban választották ki: először egy nemzetközi bizottság jelölt 8 filmet a legfrissebb európai termésből, majd a Fiatalok Közönségdíja program egykori, 13-14 éves résztvevőiből álló zsűri választotta ki a végső versenybe kerülő hármat. Az Át a határon mellett a Matteo Garrone Pinokkió és a Tomm Moore és Ross Stewart Wolfwalkers című filmje került a döntőbe, utóbbiról itt olvasható a kritikánk.

Az Át a határon története 1942 decemberében indul, Norvégiában. Négy gyermek menekül a nácik elől, a céljuk Svédország. Ketten közülük zsidók, akik barátaiknál rejtőztek el, de szüleik elhurcolása után eljön a pillanat, amikor nincs maradásuk. Barátaik úgy döntenek: velük tartanak. A biztos halál elől az életbe menekülnek, és útjuk során számos segítővel találkoznak. De vajon kiben bízhatnak meg igazán? A film itthon novemberben, a Távmoziban megrendezett ZsiFi-n volt látható. 


A félórás díjátadó ünnepséget a korábbi zsűritag, Ivana Noa vezette, a ceremónia élőben volt követhető az EFA oldalán, ahol a későbbiekben is megtekinthető. Johanne Helgeland rendező köszönetet mondott az Európai Filmakadémiának, a fiatal nézőknek, a film valamennyi munkatársának, és gratulált a többi jelöltnek is. Hozzátette: "Mindhárom film azt bizonyítja, hogy a gyermekeknek készült filmekben szükség van az együttérzésre - Ti vagytok a jövőnk!"

Forrás: MTI