Ott vagy a Marie Claire címlapján, rólad készült film megy a mozikban, amiről rendszeresen jelennek meg dicsérő kritikák, cikkek. Milyen érzés híresnek lenni?
Kicsit fura érzés. Sokan jönnek oda gratulálni, hogy milyen jó a film. Még nem tudom ezt megmagyarázni magamnak.
Célod volt, hogy híres legyél?
Nem. Ez sosem volt a célom, csak megtörtént velem. Sőt, igazából nem is tartom magam híresnek. Én mindig az voltam, aki hátul ül, aki nem szeretné, hogy mindenki rá figyeljen. Igaz, amióta itt vagyok Magyarországon, ez azért változott.
Ezek szerint introvertált személyiség vagy. Akkor miért mondtál igent a dokumentumfilmre? Azzal kitárulkozol az emberek előtt.
Akkoriban sok mindenből elegem volt. Dórinak (Zurbó Dorottya, a film rendezője – a szerk.) nem mondtam rögtön igent, de aztán elmondta, miért akar velem forgatni, és ez meggyőzött. Meg akarta mutatni, milyen egy menekült ember élete Magyarországon. Azért jött hozzám, mert a többi menekült továbbment, és kíváncsi volt, hogy én miért maradtam.
Miért maradtál Magyarországon?
Az az igazság, hogy elfáradtam. Nem volt könnyű eljutni ide, és tudtam, hogy a továbbmenetel is nehéz lenne. Úgy döntöttem, hogy itt próbálok meg új életet kezdeni. Nulláról újrakezdeni egy életet – szerintem ez mindenhol nehéz.
Engem idegesítene, ha egész nap követne egy kamera. Neked ez milyen érzés volt?
Legelőször furcsa volt, de aztán gyorsan megszoktam. Mondták, hogy viselkedjünk úgy, mintha nem lenne ott a kamera. Ez a többieknek nehezebb volt, mint nekem. Az iskolában vagy a munkahelyen ezt többen nem tudták megszokni.
Mennyire volt könnyű beilleszkedni az osztálytársaid közé?
Ez most úgy fog hangzani, mintha velem mindig minden szuper lenne, de tényleg rendesek voltak velem. Lehet azért, mert én is nyitott voltam az irányukba. Kíváncsiak voltak, kérdezték, honnan jöttem, simogatták a hajam.
És a gyermekvédelmi otthonban? Azt azért egy kemény helynek gondolom.
Ott nem. Ott több problémás gyerek is volt, aki meg akarta mutatni, hogy ő erősebb, mint a többiek. Egyszer verekedés is lett belőle.
A Könnyű leckék-ből kiderül, hogy a történelemmel nagyot küzdöttél a gimnáziumban. Van olyan része a történelemnek, amit érdekesnek találtál?
Az első és a második világháború. Érdekes, hogy mi erről Szomáliában szinte semmit sem tanultunk, az egy zárt hely, pedig erről az egész világon érdemes tudomást szerezni. Igazából szeretem a történelmet, csak azt nem, amikor az arcomba nyomják, hogy ezt és ezt tanuljam meg. Anglisztika szakra járok most a Pázmányon, ahol a brit történelmet tanulom.
A film alapján te egy rendkívül bátor nő vagy, nap mint nap újabb és újabb kihívásokkal birkóztál meg, még az úszásoktatás is egy teljesen új és félelmetes tapasztalat volt. Nekem azt üzente a film, hogy nyugodtan lehetek bátrabb a saját életemben. Volt a fejedben egy üzenet, amit át akartál adni ezzel a filmmel?
Igen. Hogy lehetséges azzá válnod, aki lenni akarsz. Ha van egy célod, azt el tudod érni, és nem számít, hogy milyen családi háttered van, hogy honnan jöttél. Ha most visszanézek a saját életemre, belegondolok, hogy honnan jöttem, egészen hihetetlennek tűnik, hogy mit értem el.
És az úszással hogy állsz?
Még mindig félek a víztől, de már sokkal jobban úszom.
Mitől féltél a legjobban Magyarországon?
A legjobban attól féltem, hogy nem tudom megszokni itt az életet. Attól is féltem, hogy vajon milyenek itt az emberek? Csak velem kedvesek, csak nekem segítenek vagy másokkal is így viselkednek?
Szóval semmi kellemetlenséged nem volt, mióta itt élsz?
Többször is megtörtént, hogy előzetesen nem tájékoztattak, hogy költöznöm kell. Rossz érzés volt, hogy nem adták át az információt. Szerintem megérdemeltem volna. Ha szóvá tettem, hogy nem szeretnék költözni, annyival elintézték, hogy „nem tehetünk semmit, Kafiya”. Ez benne is van a filmben: 18 éves lettem, jöttem haza a suliból, és azzal fogadtak, hogy másnap ki kell költöznöm a gyermekotthonból. Az is fáj, amikor néha beszólnak nekem az utcán. De nem állok le, nem szólok vissza, hanem sétálok tovább.
Mesélsz arról, milyen élmény volt neked a locarnói premier?
Akkor álltam ki életemben először egy színpadra, a vetítés után válaszoltam a közönség kérdéseire. Ez nagy kihívás volt számomra, ha lehetne, sohasem állnék ki emberek elé beszélni, de ott meg kellett csinálni. A legjobb élményem az volt, hogy egy hölgy, miután az első vetítésen megnézte a filmet, a következőre elhozta a kislányát, hogy ő is megnézze. Ennek örültem, mert a film üzenete leginkább a fiataloknak szól.
Úgy akarsz modell lenni, hogy közben nem szeretsz kiállni az emberek elé? Fel és alá kell sétálnod a kifutón.
Igen, de amúgy ennyi a modellkedés. Elvégzem a munkám és utána kész, ennyi volt. Nem nagyon szoktam bulizni menni utána, azokkal a lányokkal, akiket régebb óta ismerek, szívesen beszélgetek, de mindenkivel nem.
Mióta akarsz modell lenni? Már Szomáliában is álmodoztál erről, vagy csak Magyarországon jött ez az ötlet?
Nem, Szomáliában eszembe se jutott, sőt, Magyarországon sem, amíg meg nem kérdezték az utcán, hogy akarok-e modell lenni. Odajöttek hozzám és a barátomhoz, és mondták, hogy van egy ügynökségük, és azt szeretnék, hogy dolgozzak velük. Ekkor gondolkoztam el rajta, és jöttem rá, hogy a modellkedés egy jó lehetőség. Az első ajánlat amúgy hamis volt, nem is volt ügynöksége, később az egyik barátnőm szólt, hogy menjek el abba az ügynökségbe, ahol ő dolgozik. A modellkedés segített nyitottabbnak lenni.
Muzulmán országból jössz, ott bő ruhát kell viselni, ami szinte az egész testedet takarja. Most viszont sokkal többet megmutatsz magadból. Nehéz volt az átállás?
Meghúztam egy határt, hogy mennyit mutatok meg magamból. Amikor muszlim voltam, akkor is ugyanez volt, volt egy határ, amit nem akartam átlépni.
Mihalik Enikő annyira befutott modellként, hogy tíz éve New Yorkban él. Te ezt el tudod képzelni magadról?
Nem. Nekem a család és a gyerekvállalás fontosabb. Jó dolog modellkedni és híresnek lenni, de ez stresszel, fáradtsággal és magánnyal jár. Addig csinálom, ameddig élvezem.
Melyik nyelven tudsz jobban beszélni, angolul vagy magyarul?
Mindkettő megy, mert mindkettőt használom, az anyanyelvemet, a szomálit viszont kezdem elfelejteni. Magyar barátom van, és azt mondja, hogy a szomáli nyelvet már nem fogom megtanítani a gyerekeinknek. Én erre mindig azt mondom, hogy nem igaz, mind a három nyelvet meg fogom nekik tanítani, a magyart, az angolt és az anyanyelvemet.
Szomáliáról az első dolog, ami eszembe jutott, azok a kalózok. Ez egy tipikus reakció arra, amikor meghallják, hogy szomáliai vagy?
Igen, ez nagyon tipikus.
Mit szoktál mondani erre?
Hogy én nem vagyok kalóz. És mindig nevetek ezen. Én egyetlen kalózzal sem találkoztam Szomáliában, de nyilván vannak ott.
Meddig tartott az utad Szomáliától Magyarországig?
Egy évig tartott. Szomáliából Iránba repültem, oda jó volt a szomáliai útlevelem. Onnan átmentünk Törökországba, ahol autóval utaztunk, de gyalogoltunk is sokat. Görögországban négy hónapon át börtönben voltam, aztán szabadon engedtek és mentem tovább.
Kerültél életveszélyes helyzetbe?
Törökországban volt egy komoly balesetünk, ami után három napig kórházban voltam. Én a kocsi hátuljában ültem, nem láttam, mi történt. Azt mondták, hogy a sofőr elaludt és az autó lement az útról. Sok volt a sérült, nekem a lábam sérült meg, három napig nem tudtam járni, de aztán jobban lettem.
Ha Szomáliában maradtál volna, szerinted mi lenne most veled?
A hátteremet ismered. (A filmből kiderül, hogy 15 évesen az akarata ellenére hozzá akarták adni egy idősebb férfihoz. - a szerk.) Ismerem magamat, nem maradtam volna meg a férfi feleségének, ha akkor nem, később biztosan megszöktem volna.
Szerinted valaha vissza vissza fogsz menni látogatóba Szomáliába?
Nem.
Itt vagy Budapesten, tanulsz, modellkedsz, elégedett vagy a sorsoddal?
Szerintem nem jó, ha valaki elégedett. Előre kell nézni, és azon kell dolgozni hogy még jobban csináljam a dolgaimat, mint most. Az az igazság, hogy én nem tervezem meg az életem, mindig csak jöttek a dolgok, a dokumentumfilm vagy a modellkedés. Régebben orvos akartam lenni, most már nem. Régebben a vallásokról akartam tanulni, most már nem. Még mindig nem tudom, hogy igazából mit akarok. Egy dolgot tudok biztosan, hogy segíteni akarok a szomáliai családomon.
A filmben a muszlim és a keresztény vallás között őrlődsz. Azóta már választottál?
Igen, keresztény vagyok.
A családod még mindig nem tudja, hogy már nem vagy muszlim?
Még mindig nem mondtam el. Mindig nálam van a kendő, és amikor felhívom anyukámat, felveszem. Mindig van valami, ami nem stimmel, például észreveszi a körömlakkot. Azt sem mondtam el neki, hogy van barátom.
A Marie-Claire címlapja fent van az interneten, hamarosan a film is felkerül. Előbb-utóbb el kell mondanod nekik. Készülsz erre a beszélgetésre?
Minden nap. Ez a legnehezebb. Ezért is beszélek hozzá a filmben. Ha látja, hátha megérti, miért döntöttem így.
Voltál már külföldön, mióta itt vagy?
Meglátogattam az egyik húgomat Svédországban. Ő utánam menekült el Szomáliából, és a mai napig megtartotta a vallását. Ő nagyon más, mint én. Ha én egy újra helyre megyek, szeretek olyan lenni, mint a többiek. Ő tudja, hogy megváltoztam, és együtt tartjuk ezt titokban a családom előtt. Nagy teher számomra, hogy két életem van. Az egyik, ami itt van Budapesten, a másik, amit elmondok a családomnak.
Amúgy nem az a fő félelmem, hogy anyukám ezt nem fogadja el. Persze, ettől is félek, de főleg attól, hogy a többi ember bántani fogja emiatt. A szomáliai kultúrában fontos és érzékeny kérdés, hogy mit tesz és mit nem egy nő.
Régóta élsz már Budapesten. Ha neked kellene három menő helyre elvinni egy turistát, mik lennének azok?
A Fővám térre. Amikor először Budapestre kerültem, ott volt az egyik sulim, ahol nyelvet tanultam. Nagyon sokat jártam oda. A kedvenc szórakozóhelyemre is elvinném, az Ötkertbe. A Margit híd pesti hídfőjéhez is elvinném, sokat jártunk oda és üldögéltünk a Dunaparton.
Van kedvenc magyar filmed?
A Kincsem. Szeretem a régi korokban játszódó filmeket.
Tényleg olyan nehéz megtanulni magyarul?
Borzasztóan nehéz. De nekem nem volt választási lehetőségem. Azt mondták, hogy tanuljam meg, és én megtanultam.
Mi a kedvenc magyar szavad?
„Vigyázz magadra!” Amikor Fóton éltem, napnyugta után nem mentünk ki az utcára. A fiúk igen, a lányok nem. Itt Budapesten meg kellett szoknom, hogy nem kell félni, sötétedés után is nyugodtan lehet sétálni. Már lement a Nap, amikor egyszer elindultam a boltba, és az egyik fiú azt mondta nekem, hogy „vigyázz magadra!” Ez nagyon megragadt bennem.
Először féltél attól, hogy egyedül sétálj a városban?
Igen. Hirtelen mindent magamnak kellett csinálnom. Egyedül mentem iskolába, egyedül kellett boltba menni, magamnak kellett ruhát vennem. Ez Szomáliában nem így volt, szóltunk anyukánknak, és ő megvette nekünk a dolgokat. Szomáliában mindig megmondták, hogy mit csináljak, itt viszont olyan helyzetbe kerültem, hogy minden döntést nekem kell meghozni. Gondolkozni kell, mérlegelni: elvállaljam-e a dokumentumfilmet? Ezt megszokni sokkal nehezebb, mint a nyelvet megtanulni.
A szabadság is tud félelmetes lenni.
Igen.
Szoktál szomáliai kajákat főzni magadnak?
Igen. Szomáliai palacsintát szoktam csinálni, rizses, tésztás ételeket, nagyon szeretem a marhamájat is, a Fény utcai piacon veszem, és a barátom is imádja.
Szereted a magyar konyhát? A csípős ételeket?
Szeretem a magyar ételeket. A szomáliaiak szeretik a csípőset, szóval ezzel sincsen bajom. Sertéshúst viszont a mai napig nem eszem meg. Pontosabban ha csak hús, azt néha megeszem, de a zsíros részét soha. Osztálykirándulásra mentünk, ahol sertésből csinálták a pörköltet, de nekem külön elkészítették marhából. Viszont az én pörköltömhöz is sertészsírt használtak, ezért nem ettem belőle. Emiatt mérgesek voltak rám. „Csak neked csináltuk, miért nem eszel belőle?!” Én meg mondtam nekik, hogy tudtátok jól, hogy nem eszem disznót, a disznózsír helyett olajat kellett volna használni!
A bulikkal hogy állsz?
Még régebben volt itt egy szomáliai lány, most már Angliában lakik, ő vitt el először bulizni. Hordja a kendőt, és úgy jár el bulizni. Először nagyon féltem, de aztán rájöttem, hogy szeretek táncolni és zenét hallgatni! Sosem gondoltam volna ezt. Azokat a helyeket szeretem, ahol r’n’b szól.
A Könnyű leckék-et el lehet kapni a mozikban, illetve a 15. Verzió Filmfesztiválon is vetítik a Toldi moziban november 10-én 12:30-kor.
Fotók: Pozsonyi Janka
