2020 februárjában, a Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivállal egy időben ismét megrendezik a Euro Connectiont, az európai rövidfilmes koprodukciós vásárt. A Euro Connection az egyik legfontosabb európai rövidfilmes koprodukciós platform, amelyen európai producerek, forgalmazók és befektetők vesznek részt azzal a céllal, hogy partnereket találjanak projektjeikhez.

A Euro Connectionre való jelentkezést 23 országban hirdetik meg, és ismét várnak magyar projekteket is – a magyar jelentkezők a Daazón keresztül nyújthatják be jelentkezésüket. A Euro Connectionön évente 160 szakmai résztvevő fordul meg. Eddigi 10 éve alatt 87 olyan film (köztük 44 nemzetközi koprodukció) készült el, amelyhez közvetlenül hozzájárult a program.

Olyan rövidfilmes (40 percesnél rövidebb animációs, élő szereplős vagy dokumentumfilmes) projekteket várnak, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: már rendelkeznek részleges támogatással, producerük európai koprodukcióban gondolkodik, és forgatásuk 2020. június után kezdődik.

Jelentkezési határidő: 2019. október 20.

A Euro Connection zsűrije által kiválasztott projekt producere meghívást kap Clermont-Ferrand-ba 2020. február elején. A Euro Connection programjai (pitchfejlesztő workshop, pitchelés, producerek és résztvevők találkozói, személyes megbeszélések) február 3. és 5. közt lesznek. A sikeres pályázó részt vehet a filmfesztiválon és vásáron – a 4 éjszakás szállást (február 2–6.), az étkezést, az utazást (160 euróig), valamint az akkreditáció költségeit a Euro Connection fedezi.

További információ itt található (angol nyelven). Jelentkezni a Euro Connection weboldalán található letölthető kérdőív kitöltésével lehet: az info@daazo.com és a zsuzsanna.brasher@daazo.com címen várják a nevezéseket.

Forrás: DAAZO