A film készítői október elején felhívást tettek közzé, vetítés céljából odaadták az érdeklődő iskoláknak a Partizánok-at. A cél az volt, hogy 10-16 év közötti diákok nézzék a filmet, és utána beszélgetés alakuljon ki a filmről. Erre azért alkalmas a produkció, mert gyermeki szemszögből mutatja be a kommunista diktatúra igazságtalanságait.

A Partizánok-at most otthon, családi körben is meg lehet tekinteni. A kisfilmet Szabó Szonja rendezte, aki már a Filmhunak adott interjújában is kiemelte, hogy szeretné, hogy beszélgetés alakuljon ki szülő és gyerek, tanár és diák között. „Hogy ez az októberi balhé ne csak az elmaradt fizika dogát, a kötelező ünneplőruhát és az osztályelső dögunalmas szavalatát jelentse.”

 

A Partizánok 2016-ban készült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával, a két főszereplőt, Jankót és Ferit Illés Vencel és Szili Géza alakítja, Szamosi Zsófia, Schmidt Sára, Terhes Sándor és Marton Róbert is eltűnik benne.