A Farkasréti temetőben ma háromnegyed egykor kísérik utolsó útjára az életének 63. évében, október 3-án elhunyt Schiffer Pál filmrendezőt.

Hosszan tartó, súlyos betegséggel küzdött, és közben utolsó erejéig hosszú távú, súlyos harcot vívott a felvállalt feladat sikeréért: Schiffer Pál a Hunnia Stúdióban főiskolások vizsgafilmjeinek producereként az új rendezőnemzedék pályára állítását sürgette, támogatta, segítette életének utolsó hónapjaiban is. Talán tőlük remélte a hazai dokumentumfilm jövőbeli újhullámának kibontakozását, ahogy az ő nemzedéke, s filmjeivel személyesen ő maga a hazai dokumentarizmus újhullámát indította el a hetvenes években.

Az emlékezet udvarias, szinte hűvösen tartózkodó úriemberként őrzi alakját, a nagy műveltségű, nyelveket beszélő "entellektüel polgárfiú" képe tulajdonképpen mindvégig meghökkentő ellentétben állt az alkotói egyéniségnek azzal a képével, amit róla filmjei felmutatnak. E filmek mögött egy olyan ember áll, akiben soha nem kopott meg, nem vesztett tüzéből a szenvedélyes és kitartó érdeklődés a társadalom legalsó rétegeiben élők sorsa, a valóság mélyén húzódó konfliktusok iránt. Szakasits Árpád szociáldemokrata vezető és köztársasági elnök unokájaként, a szociáldemokrata és antifasiszta mozgalomban részt vevő szülők legnagyobb gyermekeként a család szellemi örökségét vitte tovább s teljesítette ki a maga egyéni módján rendkívüli szociális érzékenységről tanúskodó filmjeiben.

Pályakezdőként, több mint harminc éve indította útjára a cigányok életéről forgatott filmjeit, a szabolcsi ingázó cigányemberekről szóló, nagy feltűnést keltő Fekete vonatot, pár évre rá a Mit csinálnak a cigánygyerekek?-et, majd A pártfogottat, és a hazai filmtörténet egyik mérföldkövét jelentő Cséplő Gyurit. Iskolát teremtett a tehetséges cigányfiú feltörekvését nyomon követő filmjével, amelyben új úton indult el a dokumentum- és a játékfilm sajátos eszközeinek alkalmazásában. Amatőr szereplőjét életének valóságos szituációiban követte a kamera, ahogy azután későbbi nagylélegzetű munkáiban is Schiffer - bár nem játékfilmes történetmesélés céljával, hanem a dokumentarista valóságfeltáró érdeklődésével -, szereplőinek sorsáról életük valóságos szituációit követve rajzolt meg hiteles és mélyreható képet. Így kísérte figyelemmel hét éven át a székesfehérvári Videoton munkásainak életét, s ebből születtek a kilencvenes évek Magyarországának óriási társadalmi és emberi drámáit felmutató filmjei, a Videoton-sztori, az Elektra, avagy A kapitalizmus politikai gazdaságtana, s végül 1997-ben a Törésvonalak. Ez a sorozata: nagyszabású dokumentumfilmes történetírás és szociológiai igényű valóságfeltárás - emberi sorsokban, személyes drámákban elbeszélve. Aki meg akarja tudni valaha, hogy mit éltek át lelkileg is, idegeikben is a munkájukkal együtt a múltjuktól és jövőképüktől egyszerre megfosztott munkásemberek ebben az országban a rendszerváltást követő években, az Schiffer filmjeiből sokat megtudhat.

Ahogy egy interjújában ezekről a filmjeiről 1997-ben mondta, az emberek lelki sebeket és ráncokat gyűjtöttek, de a valódi ráncok mögött ezek csak akkor fedezhetők fel, ha beszélgetni kezdünk velük. ő szóra bírta a történelmet, mert szóra bírta az embereket. A mezőgazdaság alakulásáról a kényszervállalkozás kiszolgáltatottjait a Kovbojokban vagy a Földi paradicsomban, a kitelepítésekről az idős dunaszerdahelyi asszonyt a Nyugdíjak békében című filmjében. Schiffer sokat elvégzett abból, amit magára mért, egykori idős szereplőjének szavaival búcsúztathatjuk, ő is elmondhatná magáról: Nyugodjak békében.
Népszava