Ünnepszámba megy manapság, ha Magyarországon tévéjáték készül – mondta Esztergályos Károly a filmhunak. A hazai televíziós művészet kiemelkedő képviselői közé tartozó Esztergályos rögtön hozzá is tette, tulajdonképpen meglehetősen gyászos a helyzet, hiszen az egykor népszerű műfajból éppen csak mutatóba készül egy-két darab, a rendszerváltás utáni közszolgálati média és a politika döntéshozói ugyanis alig juttatnak pénzt a drámai műveknek, így aztán idehaza tévéjátékot készíteni szinte lehetetlen.

Nem kevésbé tűnik lehetetlen vállalkozásnak Esztergályos Károly legújabb tévéjátéka. Kivételesen nem a pénz hiánya miatt – a produkció a Magyar Mozgókép Alapítvány (MMK) idei tévéjáték pályázatán közel húsz millió forintos támogatásban részesült, amely a gyártási költségek hatvan százalékára lesz elegendő. Esztergályos Károly Örkény István huszonkilenc válogatott írását próbálja meg közös nevezőre hozni: a főként egypercesekből, hosszabb novellákból és színpadi darabokból kiragadott idézetekből fog kikerekedni az Örkény lexikon, amely a forgatókönyvet is jegyző Esztergályos Károly elmondása szerint alapvetően a párkapcsolatokról szól majd. A tévéjáték mottója például a Macskajátékból származik: „Mindnyájan akarunk egymástól valamit.”

„Mindnyájan akarunk egymástól valamit.”
Szabó Dávid és Gálffi László Esztergályos Károly
Férfiakt című filmjében
Fotó: Kiss Júlia
A rendező nem először kísérletezik Örkény műveinek összevonásával: 1972-ben a groteszk mesterének négy novellájából forgatta Az ember melegségre vágyik című tévéfilmjét, majd 1984-ben Bevégezetlen ragozás című munkájában ugyancsak több Örkény-írásból hozott össze egy tévéjátéknyi történetet. Mostani Örkény-adaptációja a Duna Televízió és az Örkény Színház részvételével készül, a tévéjáték főbb szerepeit a színház művészei alakítják majd. Így például feltűnik Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Végvári Tamás, vagy Gálffi László, aki a rendező idén ősszel a mozikba kerülő nagyjátékfilmjének, a Férfiaktnak egyik főszerepében is látható lesz.

Az Örkény lexikont augusztus végén kezdik forgatni – javarészt az Örkény Színházban. A várhatóan hatvanperces alkotás operatőre - a több Esztergályos-tévéfilmet is fotografált - Bíró Miklós lesz (például a „szintén Örkény” Az ember melegségre vágyik című darabon is együtt dolgoztak).

Bár Esztergályos Károly az MMK eddigi három tévéjáték pályázatán kétszer is sikeresen szerepelt (legutóbbi tévés munkája, a Móricz Zsigmond művéből készült Ebéd 2003-ban részesült az alapítvány támogatásában), az utóbbi időkben főként színházi vendégrendezőként alkotó Esztergályos szkeptikus a műfaj jövőjét illetően. Véleménye szerint sem a televíziók, sem pedig a kulturális kormányzat nem tett hathatós intézkedéseket az egykor virágzó televíziós kultúra életben tartására. Az elmúlt három évben az MMK által három pályázaton támogatott, összesen huszonöt alkotás ugyanis a rendező szerint kevés ahhoz, hogy a műfaj jelenlétéről egyáltalán beszélni lehessen. Ehhez – Esztergályos véleménye szerint – minimum kéthetente kellene sugározni egy-egy új tévéjátékot, tévéfilmet. Persze, mondta a filmhunak, így is hálásnak kell lenni, „hiszen a kevés is száz százalékkal több, mint a semmi.”
Az Örkény lexikont várhatóan a jövő év elején fogja sugározni a Duna Televízió.