Ismét igazi maratonra számíthat a közönség: 6 nap alatt több mint 60 filmet tekinthetnek meg a Toldi és az Uránia mozikban és szabadtéren. Mint Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója elmondta, „a cél az, hogy a fesztivál újszerűen, érdekesen mutasson be értékes, frissen restaurált, a magyar és az egyetemes filmörökség részét képező klasszikus filmeket, megszólítsa a fiatalokat, ritkaságokat és ’újrahangszerelt’ népszerű filmeket állítson a középpontba – mindezt nagyvásznon, igazi moziélményként.”

A II. Budapesti Klasszikus Film Maraton egy egésznapos filmes workshop és konferenciával kezdődik digitális restaurálás és a film a közoktatásban témában a Francia Intézetben szeptember 4-én, amelyen részt vesznek az európai filmarchívumok vezetői is. A nyitóest programja a restaurált Mephisto gálavetítése lesz az Uránia moziban szeptember 4-én Szabó István és Klaus Maria Brandauer jelenlétében. A programban szerepelnek Szabó István más restaurált remekművei is, mint az Apa vagy a Szerelmesfilm, és a Ralph Fiennes főszereplésével készült 1999-es A Napfény íze is.

Szabó István: Találkozás Vénusszal

A hat napos eseményen jelen lesz az európai filmművészet egyik legnagyobb dívája, Claudia Cardinale, hogy találkozzon a közönséggel az Uránia moziban, Luchino Visconti A párduc vetítése alkalmával. Négy estén, a Szent István Bazilika előtt szabadtéri vetítésen lesz látható Szabó István 1992-es, Glenn Close főszereplésével forgatott Találkozás Vénusszal, Federico Fellini filmóriása a 8 és fél, ami előtt Claudia Cardinale üdvözli a közönséget, generációk kultfilmje, A nagy kékség a főszereplő Jean-Marc Barr jelenlétében, valamint Ridley Scott monumentális huszárfilmje, a Párbajhősök, Harvey Keitel főszereplésével.

Fókuszba kerülnek a nők a filmművészetben az első filmrendezőnőről, Alice Guy Blachéról és az osztrák-magyar származású világsztár Hedy Lamarról készült dokumentumfilmek, illetve Mészáros Márta Ők ketten című filmjének bemutatása által. Utóbbi Marina Vlady, Monori Lili és Vlagyimir Viszockij főszereplésével készült. A programba bekerültek némafilmek is élő zenei kísérettel, mint W.G. Pabst Pandora szelencéje című filmje, melynek társforgatókönyvírója a magyar Vajda László volt, Illés Jenő Mania című német-lengyel koprodukcióban készült filmje Pola Negrivel a főszerepben és premiervetítésen lesz látható Korda Sándor 100 évvel ezelőtt forgatott Az aranyember című filmjének restaurált változata.

Frederico Fellini: 8 és fél

Az animációs filmek közül vetítésre kerül Jankovics Marcell felújított János vitéze, Richly Zsolt és Jankovics Marcell Háry Jánosa, John Halas (Halász János) Állatfarmja, Jean Image (Hajdú Imre) ritkán látható filmje, és egy animációs rövidfilmes blokk (benne többek között az Oscar díjas A légy), és látható lesz a frissen restaurált Macskafogó.

Katinka Faragó, Ingmar Bergman munkatársa, producere Szabó Istvánnal beszélget a közönség előtt Ingmar Bergmanról, amelyet Bergman gyönyörű, gyerekeknek is ajánlott Mozart-filmje, A varázsfuvola követ. A Filmarchívum és a Filmalap Fast Forward programjának közös szervezésében Katinka Faragó produceri mesterkurzust is tart a Fanny és Alexander készítéséről.

 Ternovszky Béla: Macskafogó

Egy blokk, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása (1918) után éppen száz évvel, a közép-európai „titok” nyomába ered. A középpontban A Grand Budapest Hotel áll és azok a Közép-Európához köthető hollywoodi filmek, melyek Wes Anderson filmjét inspirálták. A Cannes-i Fesztivál Cannes Classics szekciójának munkája előtt is tiszteleg a program egy bő válogatással, tökéletes kép-és hangminőségben. A programban szerepel Stanley Kubrick filmje, a 2001: Űrodüsszeia, a Grease – Pomádé, A legénylakás, a Biciklitolvajok, és a felújított Szédülés is Hitchcocktól.

Ezenkívül Milos Forman Amadeusa, Ernst Lubitsch örökzöldjei, a Volt egyszer egy vadnyugat, előadások a 3D történetéről a századelőtől napjainkig és megannyi más program várja az érdeklődőket Budapesten és vidéken is: hiszen Eger városa is megrendezi ezzel egyidőben az Egri Klasszikus Film Maratont és Győrben is bemutatják a budapesti program néhány filmjét.

Forrás: Budapesti Klasszikus Film Maraton