Mokép-igazgató: 70 millió forint folyt ki a cégtől
Jól behatárolható körhöz mentek ki pénzek a Moképtől az előző kormány regnálása alatt, amikor 70 milliót költött el a cég nem szakszerűen elvégzett munkára - állította Gulyás Balázs, a Mokép igazgatója a Hír Tv Rájátszás műsorában hétfő este az MTI tájékoztatása szerint. Irracionális szerződéseket találtak a cégnél, volt többek között fénymásoló-ellenőrző szerződés is - mondta. Hozzátette, míg 2009-ben 103 millió forint volt a Mokép vesztesége, addig az új vezetés tavaly már szerény nyereséget ért el. Gulyás Balázs megerősítette a Hír Tv Célpont műsorában korábban elhangzottakat, miszerint a cég régi vezetése 70 millió forintot kapott az államtól, hogy felmérje a raktárakban lévő kópiák állapotát, azok jogi státusát.
Ünnepi egypercesek az ötéves NAVA-tól
A NAVA munkatársai az ötéves évforduló alkalmából ünnepi szolgáltatással lepik meg a felhasználókat: 150, szabadon elérhető egyperces műsoridézetből álló kis kollekciót hoztak létre azzal a céllal, hogy a felhasználók a sokszínű gyűjteményből ízelítőt kapjanak. Az összeállítás a NAVA egyperces oldalonán nézhető meg. 450 ezer műsorral gyarapodott a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) televíziós-rádiós gyűjteménye 2006, azaz működésének megkezdése óta.
Domján Edit a NAVA egypercesei között
A Hétvégén díjesővel ért véget a III. Gyerekszem Filmfesztivál
220 fiatal filmkészítő nevezett a III. Gyerekszem Filmfesztiválra, amely záró eseményén ebben az évben 54 filmet díjazott a zsűri. Az előzsűri 136 filmet választott a fesztivál versenyprogramjába, 84 film pedig az információs kategóriában került vetítésre pénteken és szombaton. A filmeket a fesztivál oldalán nézheted meg.