Petőfi 1844-es szövege az eposz szerkezetét, kellékeit használva mesél a falubéli viszonyokról: a lágyszívű kántor beleszeret az özvegy kocsmárosnéba, Szemérmetes Erzsókba, és a fondor lelkületű egyházfi, Harangláb bátorítására vallomást is tesz az asszonynak. Minderre persze a kántor csak azért veszi a bátorságot, mert Erzsók másik hódolóját, Szélestenyerű Fejenagyot, a helység kalapácsát addig is bezárják a templomba, így tisztának tűnik a terep. De Fejenagy gyorsan kiszabadítja magát a templomból, és amikor meglátja, mire készül az egyházfi felbujtására a kántor, elszabadul a kocsmában az emberi kalapács, és a földbe döngöli a kántort. Elbeszélő költeményében Petőfi egyszerre teszi nevetségessé a romantikus eposzforma dagályosságát, és csinál viccet a falusi élet bagatell, hétköznapi drámáiból.
Ember Márk / Forrás: Megafilm
Bár Petőfi egyetlen művét sem kritizálták megjelenésükkor olyan hangosan, mint A helység kalapácsát, ma már az életmű különleges darabjaként tartják számon, feldolgozták már színházban és filmen is. Először Zsurzs Éva, az Abigél és A falu jegyzője című tévésorozatok rendezője készített belőle filmet 1965-ben, olyan legendás színészekkel, mint Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Major Tamás, Garas Dezső, Mészáros Ági és Gobbi Hilda. Most ugyanerre vállalkozott Dombrovszky Linda és a Megafilm csapata, csakhogy csavartak még egyet a történeten, és westernfilmként gondolták újra.
Petőfi az eposzforma kifordításával, azzal hogy a nemesek, főrangúak magasztos tettei helyett a falubeliek bumfordi botladozását teszi elbeszélő költeménye témájává, eposzi jelentőséget ad a paraszti hétköznapok mafla marakodásainak, egyszerre nevet a szereplőin, és hökken meg azon, hogy történeteiknek milyen jól áll a főurakra szabott, tekintélyes forma.
„A Helység Kalapácsában az a szép, hogy vitéz Csepű Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója természetesebben, magához illőbben viseli Árpád kacagányát, az epitethon ornansok varrottasát, mint az, akinek a válláról ráadták. A rövid kis népi eposz elsősorban nem azáltal hat, hogy paródia, hanem azáltal, ami eredeti népies góbéság, bumfordiság, Ludas Matyiság, paraszti nyakatekertség benne” – írja Illyés Gyula 1936-ban. A szövegben dolgozó belső ellentétek, forma és tartalom feszültsége, a köznyelvi kifjezések a cikornyás mondatokban a meglepetés erejével nevettetnek meg Petőfi költeményében.
Szervét Tibor / Forrás: Megafilm
A több szinten dolgozó paródiát a film alkotói úgy kívánták „izgalmassá és fogyaszthatóvá” tenni, hogy westernfilmet csináltak belőle. A western a civilizáció, a társadalmi lét kiterjesztéséről és ennek az áráról szóló, identitásképző műfaj, amelyben az amerikaiak a saját maguknak tulajdonított értékeiket fogalmazzák meg egy szélesebb közönség számára. Hogy mindez hogyan kapcsolható A helység kalapácsához, az alföldi parasztok életéhez, Petőfihez, arra nehéz lenne magyarázatot találni. Sem a karakterek, sem a konfliktusok, de még a vadnyugat délibábos síksága sem rímel az „alföld tengersík vidékire”, hiszen A helység kalapácsa szereplői a rónák helyett lankás tájakon, dombok közt járnak a filmben. A két világ összekuszálásából nem következik többletjelentés, a Petőfi szövegében frappáns, csattanós, éleslátó megfigyelések viszont alig látszanak ki a neonfényekkel körbefuttatott tordasi westernfaluból.
Az alakítások is egyértelműsítik, hogy amikor a színészeknek lehetőségük adódik kicsit kettesben maradni a kamera előtt a szöveggel, kiválóan artikulálják Petőfi sorainak komikus jellegét, nemcsak hangsúlyaikkal, de egész testükkel, gesztusaikkal megjelenítve neveikben foglalt tulajdonságaikat. Erre leginkább a Szélestenyerű Fejenagy szerepében feltűnő Pindroch Csabának és a Haranglábat, a fondor lelkületű egyházfit alakító Szervét Tibornak nyílt lehetősége: mindketten a vígjátékokból már jól ismert eszköztárukkal dolgoztak, és sok jelenetben remekül ráéreztek a szöveg ritmusára.
Ember Márk és Pindroch Csaba / Forrás: Megafilm
Nemcsak a westernelemek, de a zenés betétek is hátráltatják Petőfi szövegének érvényesülését: a karcos tónus Ember Márk zenés-táncos produkciójában gejl chippendale produkcióvá válik. De a videóklipes esztétika, a díszletek és a jelmezek sem emlékeztetnek a westernfilmek viseltes tárgyaira, dohos kocsmáira, napszítta, sivár tájaira, érdes képsoraira. Ezt pedig még a paródia sajátosságának sem lehet betudni, hiszen a paródiát nem az működteti, hogy elemi összetevőket oda nem illő dolgokkal helyettesít, hanem éppen az, hogy a jellegzetességeket nagyítja fel.
A paródia tétje, hogy valamit felfed, a valóság karikírozásával magából a valóságból mutat rá valamire: Petőfi A helység kalapácsa esetében például az egyház és a nagyhatalmúak romlottságára, a „paraszti nyakatekertségre,” a vidéki hétköznapok egyszerre banális és drámai problémáira. A paródia nem csak azért van, hogy szórakoztasson, hanem azért is, hogy túlzásaival, a különböző hangvételek és minőségek váratlan keverésével megvilágítsa azt, ami épp attól, hogy szokványos, a kevésbé látványos és hangos ábrázolásban elsikkadna.
A filmben Petőfi paródiáját azonban kibillentik a világától teljesen idegen elemek, ebben áll A helység kalapácsa önleleplezése: csakis egy feltételezett közönségigény kielégítésére lett az éleslátó eposzparódiából mű-amerikai giccsparádé. A paródia paródiája nem működik, mert elhomályosítja az eredeti szöveg célját, a szatírikus társadalomkép kibontakozását – a saját korában provokatív, vitatott műből „közönségbarát” vígjáték lett.
Az a feltételezés, hogy Petőfi költészete a neonfényektől és az Alföldre importált amerikai gagyitól lenne könnyebben hozzáférhető, hogy ez a fajta tömegszórakoztatás lenne a magyar nézők igénye, sértő a közönségre nézve. Petőfi műveit azzal biztosan nem lehet vonzóbbá tenni – már ha erre valóban szükség van –, hogy nyakon öntjük őket korban, időben, stílusban és hangütésben teljesen idegen elemekkel. Ehelyett a szövegekből – vagy a szövegeket értően feldolgozó filmekből – kiindulva is felismerhetjük, mi az, amitől Petőfi írásai ma pont ugyanolyan érvényesek, mint majd’ 200 éve: forradalmisága, nyelvi leleménye, forró érzések nyílt, közvetlen kifejezése teszik a magyar irodalom egyik legfontosabb alakjává.
