A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat és a legnépszerűbb magyar animáció Macskássy Gyula-díjat is Dérczy Abigél érdemelte ki Ř című filmjével, amelyet a prágai UMPRUM egyetemen készített. Az animáció főhőse maga az alkotó, aki egy nagyon fontos céllal érkezik Magyarországról Csehországba: meg akarja tanulni, hogy kell kimondani a világ legnehezebb betűjét… az Ř-t. Prága utcáin sétálva a helyieket faggatja, hogy vallják be az igazságot erről a rejtélyes betűről.

A PrimaKids Gyerekzsűri egyik különdíját Salamin Léna Eresz című munkája kapta. A kisfilmben gyerekek forgatnak dokumentumfilmet egy szörnyről, akikről úgy hiszik, hogy ereszcsatornának álcázza magát.

Dérczy Abigél: Ř

A legnépszerűbb magyar gyerekfilm Csermák Tibor-díját a közönség B. Nagy Ervin Cserebogarak című sorozata Kemény legények című epizódjának adta, amely Kemény Dénes gyerekkori pólós indulásáról szól az 1960-as években, aki a 2000-es években edzőként később zsinórban három olimpián is aranyéremig vezette játékosait. 

A fesztivál fődíjat egy holland alkotás, Naomi Noir Mother's Child című kisfilmje kapta, amely egy anyáról szól, aki fogyatékkal élő fiáról próbál gondoskodni a bürokratikus akadályok közepette.

A Primanima 2025 díjazottjai:

  • Grand Prix – Naomi Noir – Mother’s Child (Hollandia)
  • George Pal-díj a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek – Dérczy Abigél – Ř (Magyarország)
  • Legjobb elsőfilm – Simon Hamlyn – Green Lung (Egyesült Királyság)
  • Legjobb diplomafilm – Jelena Milunovic – Floating (Szerbia, Németország)
  • Legjobb diákfilm – Zuzanna Heller – Hello, Headquarters (Lengyelország)
  • Macskássy Gyula-díj a legnépszerűbb magyar animációnak (közönségdíj) – Dérczy Abigél – Ř (Magyarország)
  • Mesterek fődíj – Jenny Jokela – Dollhouse Elephant (Finnország)
  • Daniel Suljic különdíja (Mesterek zsűri) – Marko Meštrović – How (Horvátország)
  • Milos Tomic különdíja (Mesterek zsűri) – Iulia Voitova – Long Distance (Franciaország)
  • Traub Viktória különdíja (Mesterek zsűri) – Nata Metlukh – Off-Time (Egyesült Államok, Japán)
  • PrimaTeen Diákzsűri díja – Marita Mayer – Grandpa Has a Broken Eye and Mom Is an Adventure (Norvégia)
  • PrimaTeen Diákzsűri különdíjai:
    – Quankai Li – Dipolar Bipolar (Japán)
    – Nawojka Wierzbowska – I Am Not Here Anymore (Lengyelország, Franciaország)
    – Mathilde George – And I Would Be Beautiful (Franciaország)
    – Eliška Jirásková – Better Man (Csehország)
  • PrimaKids Gyerekzsűri fődíj – Morgan Devos – The Legend of the Hummingbird (Franciaország)
  • PrimaKids Gyerekzsűri különdíjai:
    – Salamin Lna – Eresz / Drain (Magyarország)
    – Marolyn Ávila, Maria Antonieta Fernández, Kuang Yi Lee, Tommaso Mangiacotti, Constanza Melio – De-sastre (Spanyolország)
  • Backstage-díj – Vendula Velíšková – MOTHER Ltd (Csehország)
  • My Beloved Animation-díj – Herczeg Zsófi
  • Legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm (közönségdíj) – Jocelyn Charles – God is Shy (Franciaország)
  • Mesterek versenyprogram közönségdíj – Vinnie Ann Bose – Sulaimani (Franciaország)
  • Sziluettek közönségdíj – Lizzie Watts – FRIED! (Egyesült Királyság)
  • Legnépszerűbb PrimaTeen film (közönségdíj) – Justine Klaiber – Lost Touch (Franciaország)
  • Legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm (közönségdíj) – Elena Walf – Lena's Farm: Full Nest (Németország, Horvátország)
  • Csermák Tibor-díj a legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek (közönségdíj) –B. Nagy Ervin  – Cserebogarak: Kemény legények (Magyarország)
Forrás: Primanima / Címlapkép: A Primanima díjátadója / Forrás: A fesztivál Facebook-oldala