Idén 8. alkalommal rendezték meg a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, ahol október 17-19. közt csaknem 100 animációs és élő szereplős rövidfilmet és 7 nagyjátékfilmet mutattak be. A fesztiválon majdnem egymillió forint értékben osztottak ki díjakat, mint mindig, most is a gyerekek döntöttek a legfontosabb elismerésekről: közel 5000 iskolás szavazott a filmekre az ország legkülönbözőbb pontjairól.
A 13 éveseknek és annál idősebbeknek szóló, YOUTH-kategóriában Vácz Péter Kutyafül című animációs filmjének ítélték a 300.000 forintos pénzjutalommal járó Aranymókus-fődíjat. Az alkotás, amely egy kisfiú és kutyája ellentmondásos kapcsolatát mutatja be, nemcsak a gyerekek kedvence volt, a filmkritikusok zsűrije (Gyárfás Dorka, Gyenge Zsolt és Pozsonyi Janka) is ezt választotta a fesztivál legjobb magyar filmjének, és a rendező elnyerte a Digic animációs filmstúdió különdíját is.
A vasárnap esti díjátadón Gyenge Zsolt azzal kezdte a méltatását, hogy „egy filmet találtunk, amiben egyikünk sem talált kivetnivalót." Pozsonyi Janka, a Filmhu munkatársa kiemelte, hogy „a Kutyafül animációként is képes a valóság mélyrétegeinek hiteles és lényeglátó ábrázolására" és "szívszorítóan mesél az erőszak kultúrájának és sebeinek továbbadásáról."

Kutyafül
A 3-12 éveseknek szóló, KIDS-kategóriában az országos diákzsűri a Cigánymesék Boldimó hegedűje című, a zene erejéről szóló animációs filmet tartotta a legjobbnak, melyet Tóth-Pócs Roland és Balajthy László rendezett. Ők szintén 300.000 forintot vihettek haza az Aranymókus mellett. A Digic különdíját ebben a kategóriában Szoboszlay Eszter Találkozás című animációs filmje kapta, amely 2023-ban megnyerte a Cinemira Pitch Fórumát. A díjat átadó Lafka Dávid fejlesztési producer ki is emelte, hogy „ennek a filmnek ötlet formájában már odaítéltünk egy díjat néhány évvel ezelőtt, és fantasztikus látni, hogy ilyen szépen valósult meg."
Filmes szakmai zsűrik is döntöttek a legjobb nemzetközi élő szereplős és animációs filmekről. Hartung Attila rendező, Petrovits Genovéva producer és Szőke Abigél színész zsűrije az Anya és az esernyő című, lírai hangvételű kínai alkotást választotta a legjobb élő szereplős filmnek, amelyben egy kisgyereknek hosszan kell várnia anyukájára iskola után az esőben. Petrovits Genovéva, aki két gyerekével érkezett a díjátadóra, elárulta, hogy „kiskorú közönségen teszteltem, hogy működik-e a film, és ott is nagyon betalált. Meggyőző, hogy náluk is hatást tud kiváltani, egyszerre érzékeny és felkavaró." A zsűri különdíjat ítélt meg a belga Csobb!-nak, amelyben egy testvérpár egy gördeszkapályán különös hangokra lesz figyelmes.
![]()
Cigánymesék: Boldimó hegedűje
Huszár Dániel, Tóth Luca és Tőkés Anna animációs rendezők a KIDS-kategóriában a Hullócsillag című francia animációs filmet díjazták, melynek denevér főhőse kedvenc eltűnt patkánya nyomába ered. Tőkés Anna azzal indokolta választásukat, hogy a film azt a kérdést teszi fel: „milyen az a barátság, ami befogadó és mégsem fullasztó? Szeretetről és törődésről szól kicsiknek és nagyoknak, végtelen játékossággal és egyedi designnal." A YOUTH-kategóriában a szintén francia, de arab nyelvű S, a farkast díjazták, ami azt a kérdést vizsgálja viccesen, a hajat és a kopaszodást középpontba állítva, hogy mi tesz egy férfit férfivá. Huszár Dániel indoklása szerint a film "minimalista képi világával és őszinteségével nyerte meg a tetszésünket."
A gyerekek nemcsak zsűrizhettek, hanem saját alkotásaikkal versenyezhettek is a Cinemirán: a tizenévesek maximum másfél perces videókkal nevezhettek Szabadság, Versfilm és Videóklip kategóriában. Az Erdős Virág költőből, a Pagony Kiadó szerkesztőjéből, Győri Hannából, Hollósi Jázmin digitális tartalomkészítőből, Lampert Benedek fotográfusból, Mazzag Izabella rendezőből és Puskás-Dallos Péter énekesből álló zsűri a következő fiatal alkotókat ismerte el: Kiss Kamilla, Sándor Bendegúz, Kóródi Hanna Kamilla, Dudás Abigél és Bibercz Eliza. Különdíjat kapott Krausz-Suba Gréta, Li Yanxi, Tomor Mira és Bognár Bíborka.
A diákfilmek versenyében ennél hosszabb alkotásokkal is lehetett nevezni, tematikus megkötés nélkül. Ascher Károly és Kroó Ádám filmes oktatók zsűrije Százados Domonkos Rokonok című alkotásának ítélte a fődíjat. A közönségdíjat Leipold Gergely András kapta RVM című filmjéért.



