Renáta türelme és empátiája minta mindannyiunk számára

„Nyilván sosem találkoztatok még olyan kislánnyal, aki azt mondta, hogy ha nagy leszek, prostituált szeretnék lenni” – mondja Toszeczky Renáta szociális munkás egy továbbképzésen az orvostanhallgatóknak, akiknek feladatuk lesz majd az is, hogy felismerjék és azonosítsák azokat, akik emberkereskedelem áldozatai lettek. Ez Magyarországon különösen fontos, hiszen, ahogy Renátától megtudjuk, 2017-ben például egyetlen regisztrált eset sem volt. Az áldozatok számára fenntartott védett házak, shelterek, azonban mégis tele vannak. Ilyen helyen dolgozik Renáta is, aki a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának szakmai vezetője.

A kiszolgáltatottságot, a megaláztatásokat és visszaéléseket, az emberkereskedelem borzalmait és hétköznapi nehézségeit fontos tematizálni, ugyanakkor a konkrét helyzetek praktikusan és etikailag is nehezen megközelíthetőek a dokumentumfilmesek számára. Rendezőként komoly felelősség azoknak az embereknek a megmutatása, akik csak az adott filmen keresztül kapnak hangot, viszont nincs hatalmuk a film keretezése fölött. 

Niki, Marcsi és Szabina

Ez kétirányú felelősség: egyrészt az áldozatok felé, másrészt a nézők felé. A kiszolgáltatott emberek, áldozatok esetében csak kevés alkotó képes olyan fokú elköteleződésre, amely egy ilyen terhelt világ alapos megismerését, és ilyenképpen felelős bemutatását lehetővé tenné. Másfelől, alkotóként nehéz megtalálni azt a hangot, amely a távolságtartóan rácsodálkozó, kirakatban bámészkodó nézői pozícióból kibillenti a közönséget, és termékeny zavart teremtve aktívvá teszi őket, kikényszeríti a reflektált gondolkodást.

Talán ezért is közelítik meg az alkotók egy közvetítőn keresztül az emberkereskedelem áldozatainak személyes történeteit. Renátának is megvannak a maga nehézségei, de viszonylagos kényelemben elő szociális munkás, az ő viszonyai bontakoztatják ki a három lány történetét: Szabináét, Nikiét és Marcsiét. Mindhárman régóta a védett ház lakói, és mind éppen abba a fázisba értek, hogy leváljanak a biztonságot nyújtó intézményről, mindenekelőtt személyesen Renátáról.

Niki és gyermeke

Ez a fázis kevésbé látványos és kevésbé borzalmas, mint a lányok életének korábbi fejezetei, ugyanakkor ez támasztja a legnagyobb kihívást is eléjük: kikerülni a shelter, Renáta védelme alól, sérült felnőttként kialakítani egy új életet saját maguknak és a gyermeküknek, miközben még ők is gyermekként élnek Renáta felügyelete alatt. Az elszakadás nyűgét tovább tetézi Renáta lebilincselő személyisége. 

A nő jelenléte nemcsak védelemmel, hanem elevenséggel, talpraesettséggel, humorral is körülveszi a lányokat. Schwechtje Mihály rendező igazi főszereplő alkatot talált Renátában, és a film érdemei közé tartozik a nő egyéniségének részletgazdag megjelenítése. A film az emberkereskedelem mellett egy másik elhanyagolt, a közbeszédből kiszorított ügyre, a szociális munka, az óvás, a gondozás alábecsült értékére is felhívja a figyelmet.

A film először Szabina sorsára fókuszál: éppen szakvizsgázik és munkát keres, hogy a shelterből kikerülve fenn tudja tartani magát és gyermekét. Niki számára a legnagyobb kihívást a gyermeke édesapjától való elszakadás jelenti. Marcsi pedig, akinek a története mellett a játékidő utolsó harmadára elköteleződik a film, a múlttal való szembenézés, az összeszedettség, az önállóvá válás próbatételeivel küzd.

Renáta és Marcsi

A film leghosszabb jelenetében Renáta elviszi Marcsit, hogy előzetes letartóztatásban lévő lányoknak beszéljen saját tragikus életútjáról, az újrakezdés buktatóiról és személyes sikereiről. Schwechtje eddigre olyan közel enged Marcsi karakteréhez, hogy már nem is hányattatott sorsa részletei az igazán érdekesek, hanem az, amit a helyzet, a felelősség, a Renáta mellett való szereplés lehetősége jelent neki. Itt látjuk Marcsit először tudatos felnőttként, a film megteremti az alkalmat, hogy mindössze másfél óra ismeretség után a néző is megláthassa, hogy Renáta miért bízik annyira Marcsiban. 

Schwechtje filmje érzékenyen közelít az emberkereskedelem problémájához, és egy-egy jelenetet leszámítva nem veszik el a bemutatott személyek pszichológiai megfejtésében sem. Amennyire tudatosan közelít a négy nőhöz, olyan kiforratlan a film formája. Renáta biztos kézzel végzett munkáját kapkodó, néha kifejezetten esetlegesen komponált képek mutatják be, a feszes helyzeteket a természetet fel-felvillantó vágóképek megtörik és indokolatlanul ellágyítják, a zenehasználat felesleges érzelemfokozása pedig gyengíti a film egyébként egységes, tárgyilagos pozícióját. 

Niki, Szabina, és gyermeke

Ugyancsak a Védelem alatt kárára válik, hogy a nők helyzetének rendszerszintű meghatározottságába, a szeretetszolgálat működésébe, az állam szerepvállalásába vagy annak hiányába egyáltalán nem enged betekintést. Ebben a tekintetben mintaadó etika és esztétika lehetett volna Frederick Wisemané, aki több filmjét is bántalmazott nők és az őket segítő intézmények tanulmányozásának szentelte. Wiseman filmjei, így a Domestic Violence I és II is arra törekszenek, hogy a filmre vitt élethelyzeteket tágabb intézményrendszerek – otthonok, rendőrség, törvényhozás, igazságszolgáltatás – összefüggésében értelmezze. Erre, a konfliktusok kibontakozásának türelmes követésére filmjei rendkívül hosszú, három-négy órás időtartama miatt is van módja. Hosszabb játékidővel és az egyes helyzetek egyben tartásával, kevesebb vágással a Védelem alatt is informatívabb és tudatosabb lehetett volna.

Renáta természetességgel és szeretettel teszi helyre a fiatal anyákat, akik bár rengeteg energiát tesznek új életük felépítésébe, sok feszült pillanatot okoznak gondviselőjüknek. Minden nap újabb kihívást hoz, Renáta mégis türelemmel és empátiával kezeli az embert próbáló helyzeteket, miközben saját volt párkapcsolatát is próbálja feldolgozni. Ez a személyes szál illedelmesen meghúzódik a történet hátterében, nem vonja el a figyelmet a nő munkájáról, és tolakodás nélkül mutat rá arra, hogy Renáta milyen közvetlenül tanul magáról (is) a lányokkal töltött időből.