A program, amely eddig tanfolyamként volt elérhető a MOME Open kínálatában, most szintet lép: olyan szakembereket képez majd, akik komplex módon képesek gondolkodni a hang szerepéről – autonóm médiumként éppúgy, mint más művészeti formák integráns részeként. Fókuszában három kulcsterület, a filmhang, a videójáték-hangtervezés és a térbeli hangkompozíció áll, a tanterv gyakorlati projekteken keresztül épül fel, lehetőséget adva arra, hogy a résztvevők már a képzés során kialakítsák saját portfóliójukat.
A képzést Krasz Ádám hangművész, a MOME TechPark igazgatója és Hajnóczy Csaba DLA egyetemi docens vezeti, mindketten számos kiemelt nemzetközi és hazai projektben vettek részt az elmúlt évek során. Krasz Ádám munkái például olyan kortárs installációkban voltak hallhatók a közelmúltban, mint az OFF-Biennále vagy a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyes hangalapú művei, míg Hajnóczy Csaba legendás zenei-kompozíciós és hangperformansz-tevékenysége – többek között a Kontroll Csoport és a Kampec Dolores tagjaként – évtizedek óta meghatározó a hazai kísérleti zenei közegben.
„A diplomán túl gyakorlati, alkalmazott művészeti tudást szeretnénk átadni a hallgatóknak. Nemcsak autonóm hallgatókat, hanem a piacon hasznos és hasznosítható tudással rendelkező alkalmazott művészeket szeretnénk képezni. Fontosak azok a hard skillek, amiket megtanítunk a hallgatóknak az egy év során, ezek közé tartoznak a szoftverismeretek, akár a videójáték- vagy filmiparban használt standard szoftverek használatának az elsajátítása, de nagy hangsúlyt fektetünk a soft skillekre és a művészettörténeti elméleti alapokra is a képzés során” – mondta el Krasz Ádám.
A program diplomás jelentkezők számára nyitott, és azoknak szól, akik hanggal, médiával, filmkészítéssel, játékfejlesztéssel vagy más kreatív területtel foglalkoznak – akár fiatal kreatív diplomásként, akár aktív szakemberként, akár karrierváltóként. Mindazoknak, akik hangtechnikával, film- vagy játékhanggal dolgoznak, és magasabb szintre emelnék a tudásukat, akik más területről érkezve a hanggal szeretnének professzionális módon foglalkozni, vagy akik meglévő vizuális, médiaművészeti vagy designterületen szerzett végzettségük mellé hangspecifikus tudást keresnek. A továbbképzés munka mellett is elvégezhető, hiszen a heti rendszerességű kontaktórák rugalmas beosztásban zajlanak.
Tovább infók és jelentkezés itt.



