A szekció filmjeit az EFP tagszervezetei jelölték, a versenyszekció filmjeit a fesztivál választotta ki. Karel Och, a filmfesztivál művészeti vezetője szerint nagyon érdekes tapasztalatokat adott a válogatás és biztos abban, hogy a bemutatandó fiatal filmkészítők előtt ígéretes jövő áll. Kifejezett műfaji sokszínűség jellemzi az új szekciót, amelyben a történelem újraértelmezése és a klasszikus filmhagyományok továbbvitele egyaránt jellemző.

 

 

Hatar600

Szabó Mátyás filmjét a klasszikus magyar film továbbgondolásának tartják, mi az SZFE 6x6-os vetítésén néztük meg, akkor így írtunk róla: „A szökés romantikája és az ismeretlen vidék rejtélyei találkoznak a Határban, és néhány percig teljes mértékben sínen is van Szabó Mátyás filmje, amely egy hajtányához láncolt rab körül játszódik. Azonban ahogy a szórakozott őr (Csuja Imre) balesetét kihasználó szökevény (Patkós Márton) szóba elegyedik a vízhordó lánnyal (Farkas Franciska), egy kicsit kínosabban kezdjük magunkat érezni. Az egy-egy régies kifejezéssel tűzdelt, de egyébként mai beszédmodorban előadott mondatok hamar ambivalenssé válnak, a historizálás nem következetes. Ha a kimondottakra nem figyelünk annyira, egy teljes értékű történetet kaphatunk erős képekkel, a Kifulladásig Belmondóját idéző cinkos törvényenkívüliséggel, és a Vanishing Pointhoz hasonlóan magába a szabadság eszméjébe való meneküléssel. (Operatőr: Deák Kristóf, forgatókönyvíró: Szöllősi Barnabás, vágó: Bodoky Eszter, hangmérnök: Érsek Lajos, gyártó: Filmteam)”

A fiatal filmrendezők személyesen is elkísérik a filmjeiket a fesztiválra, a vetítések július 6-án és 7-én lesznek. Az új szekció a Creative Europe- MEDIA programjának a támogatásával jött létre, a médiapartner a Variety magazine Futures Frames rovata.