Az ember egész életében mindig ugyanazt a filmet csinálja. Életem különböző stációiban azt kerestem, hogy az ember miként megy lelkileg tönkre, anélkül, hogy azt észrevenné. Hogyan képes élni az ember úgy, hogy egyre kevesebb a morális fogódzó – mondja az interjúban Szurdi Miklós (50) rendező, akinek ma mutatják be Vademberek című filmjét.

– 1983-ban rendezte első játékfilmjét, a Hatásvadászokat. Azóta többnyire tévé-sorozatokat készített: Família Kft., Privátkopó, Tévé a város szélén, Linda (Gát Györggyel közösen) és az Angyalbőrben. Lehet szakmai sérülés nélkül ennyit várni egy újabb nagyfilmre?

– 1985-ben a bátyámmal azért elkészítettük a Képvadászokat, majd 1989-ben megrendeztem az Öld meg a másik kettőt, amelyet a tévében vetítettek. A két főszereplő Cserhalmi György és Dörner György voltak. Kár, hogy noha mozifilmnek készült, csak egyszer sugározták a televízióban. Időközben többször rendeztem színházban is. A tévésorozatokat is olyan igénnyel csináltam, mintha nagyjátékfilmet készítettem volna. Nagyon szeretem ugyanis a sorozatot mint műfajt. Nem a műfajtól függ, hogy az ember teljes szívvel, teljes tudásával, ízlésével próbáljon meg dolgozni.

– A szappanoperákat tehát nem kellene lenézni? Nem tekinti őket pótcselekvésnek?

– Nagyon nem szeretem, ha valaki megveti ezt a műfajt. Jó minőségben ugyanolyan nehéz megcsinálni, mint egy nagyjátékfilmet.

– A szappanopera éppen úgy közvetíthet kulturális mintákat, viselkedést, életformát, mint egy művészfilm?

– Azt gondolom, hogy igen. Persze egy teleregény vagy szappanopera célkitűzései, igényei mások, mint egy játékfilmnek vagy egész estét betöltő tévéfilmnek. A Família Kft. egyik célja is az volt, hogy a mai világban, amelyben oly kevés morális kapaszkodó van, szétesett és frusztrált az életünk, közvetítsen egyfajta családmodellt, amely követhető. Hogy egy család igenis képes még a mai világban is fennmaradni, létezni, összetartani. Szeretetben élni. Mindezt anélkül próbáltuk meg közvetíteni, hogy a mi modellünket idealizáltuk volna.
(részlet)
Népszabadság