A kezdeményezés rendkívül szokatlannak számít, hiszen bár egyes mozik gépházai fel vannak szerelve a celluloid vetítésekhez szükséges analóg eszközökkel, a magyar mozikban utoljára hat évvel ezelőtt vetítettek premierfilmet filmkópiáról: Nemes Jeles László Napszállta című alkotását. A digitális technológia térnyerése sajnos elkerülhetetlen, hiszen egy analóg filmkópia gyártása ma több millió forint, és ez egy olyan, közvetlen állami támogatás nélkül megvalósult, alacsony költségvetésű film esetében, mint a Fekete pont, jelentős összeg. Éppen ezért remélik az alkotók a segítségedet.

A támogatás nem csak egy különleges moziélmény létrejöttéhez járulhat hozzá, hanem részesei lehettek az első premier előtti vetítésnek – egyben tehát a filmkópia legelső nyilvános vetítésének –, és a vetítés után az alkotókkal is találkozhatsz.

 

A gyereklétben minden pillanatnyi, de minden egy életre szól. Nagyon intenzív időszak, gyorsan történnek a dolgok, de nagyon fontos hatással vannak az egész életünkre. Ezt az érzetet szerettük volna visszaadni a filmen keresztül, ami a plánozást és felvételi módot is meghatározta, de Marcival arról is beszéltünk, hogy a nyersanyaggal való munka is hasonló érzés. Minden egyszeri és megismételhetetlen, amit elcsípünk a helyzetből, az beleég a filmbe és majd csak később, mikor előhívtad látod, hogyan is történt pontosan. Nem csupán felvettük, inkább megörökítettük a jeleneteket” - fejtette ki Szimler Bálint rendező választását az analóg filmtechnológia mellett.

Szimler Bálint első nagyjátékfilmjét, a Fekete pontot, amelyet állandó operatőr társával, Rév Marcellel közösen készített, szeretnénk a hazai közönségnek 35 mm-es kópiáról bemutatni.

Szimler Bálint, Paul Mátis a forgatáson (fotó : Vajda Réka)
 A filmben a Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait. Egyedül Juci néni (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnő érti őt meg igazán, aki szintén elszenvedője a házmester-kultúrában megragadt intézményi rendszernek.

A Fekete pont helyenként groteszkbe hajló, örkényi hagyományokat továbbvivő alkotás, amely a 77. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is helyet kapott, hamarosan pedig a Mozinet forgalmazásában kerül itthon a mozikba.

Ha a támogatóvá válsz, meghívást kapsz az film legelső vetítésére, sőt ezenfelül az alkotók különleges ajándékokkal készülnek erre a vetítésre a támogatóinknak, attól függően, hogy mekkora támogatással segítetted őket.

Ha támogatnád, hogy a Fekete pont 35-ös kópián is megtekinthető legyen, kattints IDE.

Ferenczi Gábor, Paul Mátis és Rév Marcell a forgatáson (fotó : Vajda Réka)
 

AZ ALKOTÓK

Szimler Bálint / rendező
2006-ban kezdte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán Enyedi Ildikó és Máthé Tibor osztályában. Harmadévesként, Itt vagyok (2010) című rövidfilmjével megnyerte a Magyar Filmszemle legjobb kisjátékfilm díját, beválogatták a Cannes Cinéfondation versenyébe, majd jelölték az Európai Filmdíjra. Tanulmányai befejezése után állandó alkotótársával, Rév Marcell operatőrrel 2011-ben elkezdte a Kodály Method élőzenés videósorozatot, ami egy egészestés zenés kísérleti dokumentumfilmmé nőtte ki magát a Balaton Methodban. A film a Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjába is bekerült. 2021-ben Közgyűlés címmel online műsort készített a Partizán YouTube-csatornán. Filmes munkái mellett gyakran rendez reklámokat és videoklipeket. A Fekete pont első fikciós nagyjátékfilmje.

Rév Marcell / operatőr
2006-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televízió operatőr szakán kezdte tanulmányait Enyedi Ildikó és Máthé Tibor osztályában. Első játékfilmje, a Viharsarok 2014-ben debütált a Berlinale Panoráma programjában. Ugyanebben az évben Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje, melynek képeiért Marcell felelt, elnyerte az Un Certain Regard szekció fődíját a Cannes-i Filmfesztiválon. Egykori osztálytársával, Szimler Bálinttal már 2010-ben együtt dolgoztak az Itt vagyok című kisfilmen, aztán közösen kezdték el a Kodály Method videósorozatot (2012), ami egy egészestés zenés filmben, a Balaton Methodban teljesedett ki. Osváth Gábor producerrel hárman megalakították a Boddah filmgyártó és filmforgalmazó céget. Rév Marcell jelenleg hazánk egyik legsikeresebb operatőre, aki nemzetközileg is ismertté vált. A 2019-ben indult Eufória sikersorozat vezető operatőre volt, amelyért elnyerte a legjobb operatőr díjat a Camerimage Fesztiválon, később Emmy-díjat is nyert a sorozat egyik epizódjáért. Sam Levinson rendezővel az Eufórián kívül együtt készítették Az idol (2023) sorozatot, a 2018-ban készült Gyilkos nemzedék című filmet, és a Netflix felületén 2021-ben debütált Malcolm és Marie című alkotást Zendaya és John David Washington főszereplésével. Rév továbbá olyan filmekben dolgozott, mint az Enyedi Ildikó rendezte A feleségem története (2021), Barry Levinson Paterno című HBO-s filmje Al Pacinóval, vagy legutóbb a Körmök (2023) című film Jessie Buckley, Riz Ahmed, Jeremy Allen White és Luke Wilson főszereplésével. Emellett olyan világhírű előadóknak csinált már videóklipet, mint Beyonce, Miley Cyrus és Bad Bunny.

 

Borítókép: Szimler Bálint és Rév Marcell a forgatáson (fotó : Vajda Réka)