Filmhu: Hogy érzed magad így a premier után egy órával?
Nagyon jól, a vetítés előtt nagyon izgultam, nem tudom, miért. A többiek is mondták hogy már felesleges izgulni, mert a film otthon tök jól elindult. Ez egy ösztönös dolog, aggódtam, hogy mit fog szólni hozzá a külföldi közönség, mert ez itt Karlovy Vary-ban tulajdonképpen a világpremier. De nagyon megkönnyebbültem a zajos sikertől, furcsa érzés volt, én sem vagyok elkényeztetve, nem mindennap van kint a filmem nemzetközi filmfesztiválon, elképesztően megható érzés volt. Véget sem ért, és már elkezdtek tapsolni, a végén meg szétszakadt a ház. Rengeteg ember odajött utána gratulálni, fényképeket meg autogramot kértek a szereplőktől meg tőlem is.
Filmhu: Milyen érzés volt hogy te nyitottad meg az egész szekciót?
Mivel életemben először hoztam nyitófilmet a fesztiválra, ezért nem tudom pontosan, hogy ennek mekkora súlya van. Megkérdeztem a szervezőket, és azt mondták, hogy van egy bizottság, és ők döntik el, hogy a tizenkét film közül melyik legyen az első. Azt mondták, hogy a nyitófilm csak olyan lehet, ami valamilyen módon szórakoztatja a közönséget, az a tapasztalatuk, hogy jobban működik, ha az elején van egy felütés. Leültetni semmiféleképpen nem akarják a hangulatot, inkább robbanásszerűen elindítani.
Filmhu: Hol voltál amikor megtudtad, hogy beválogatták a filmet?
Otthon ültem, a film producere, Stalter Judit küldte át az emailt, hogy bejutottunk. Nagyon örültem neki, mert már túl voltunk Cannes-on és Berlinen, lefutottuk vele a kötelező fesztiválköröket. Cannes-ban sokáig húzták a dolgot, de aztán végül nem válogatták be. A Rendezők kéthetén (Director’s Fortnight - a szerk.) gondolkodtak sokáig, a Csicska is ott volt annak idején. Akkor azt gondoltam, hogy hát jól van, biztos túl sok művészet van, túl sok film van a világban, túl sok a lobbi, nem fogunk bejutni sehova. Utána derült ki, hogy bejutottunk Karlovy Vary-ba.
Fotó: Magyar Nemzeti Filmalap
Filmhu: Első pillantásra miben más ez a fesztivál, mint Cannes?
Cannes-ban a Rendezők kéthete szekcióban voltunk, ami hasonló hangulatú mint ez. Nem egy szmokingos nagy verseny, hanem egy oldal szekció ahol nagyon sok fajta film van, nagyon színes a program. Itt van ez a kis gyöngyszem, Karlovy Vary, ami egy kelet-európai, mini-Olaszország. Nagyon jó a hangulat, elegáns, kicsit posh, a filmfesztivál viszont sokkal vagányabb, nyitott mindenre, pláne ez az East of the West szekció. Hajdu Szabolcsékkal sajnos nem fogunk találkozni, mert hazamegyünk addigra, de nagyon jó, hogy ők is kint lesznek, a magyar filmek jól szoktak szerepelni ezen a fesztiválon.
Filmhu: Mikor izgultál jobban, amikor lekapcsolták, vagy amikor felkapcsolták a villanyt?
Mindkettő nagyon izgalmas, fura volt amikor elkezdődött, a hang miatt aggódtam, nem akartam, hogy túl hangos legyen és elnyomja a közönséget, az rosszul tud hatni. A végére nem tudtunk felkészülni, se a túlzott jóra, se a rosszra nem lehet ilyenkor rákészülni. Teljesen sokkhatásszerűen ért, hogy őrjöngve tapsolt a közönség, elérzékenyültem tőle. Ültünk a szereplőkkel, és mondtam nekik, hogy „Hát akkor, ez úgy tűnik, hogy siker.”
Filmhu: Mi jön ezután? Neveztétek még több fesztiválra?
Persze, most jön még majd csak a többi fontos fesztivál, érdekes érdeklődések vannak a film iránt. Azt, hogy pontosan hova megy, a Filmunió intézi, ezért erről többet most nem is mondhatok.
Filmhu: Hányadszor láttad most így egészben a filmet?
Sokadszorra, de most direkt nagyon régen nem néztem meg, utoljára az otthoni premieren láttam. Nekem csak akkor élmény, ha kívül tudok helyezkedni, és voltak is vele problémáim. Ennyi idő után megint előugrik az emberből az alkotó, vannak benne olyan vágási ritmusok, amiket most már másképp csinálnék.
Filmhu: Három szóban el tudod mondani a filmet, így a friss reakciók után?
Ez a legnehezebb, most például azt éreztem a vetítésen, hogy a közönséget arcul csapta ez a film, úgyhogy az első szónak azt mondanám hogy „tökös”. A második az „érzelmes”, a harmadiknak pedig azt, hogy „meglepő”. A vadság keveredik benne az érzékenységgel, ez okoz benne meglepetést. Szerintem minden film esetében – függetlenül a sztoritól, az ötlettől, színészektől, rendezéstől, vágástól, stb. – az a legfontosabb, hogy legyen benne egy belső energia és tartás, legyen benne kakaó. Ezt nem lehet már utólag szerkeszteni vagy belekalkulálni, hanem vagy belekerül a filmbe, vagy nem. Én azt érzem, hogy ebben a filmben megvan ez az erős hatás, ennek a filmnek van töke.
