Kilátástalan helyzetben a dokumentum és ismeretterjesztő filmes szakma
A Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal kapcsolatos legutóbbi sajtóhírek a szervezet 8 milliárdos adósságáról szóltak. A cikkek szerint a felelőtlen kuratóriumi döntések és gazdálkodás következtében az elmúlt fél évben majdnem megkétszereződött az adósságállomány, kiemelkedően magas kamatteher mellett. A hírekben nem voltak elég erőteljesek a hangsúlyok a filmes szakma egészét illetően, ugyanis ez a hatalmas adósság elsősorban és csakis a játékfilmes műfajt érinti.
A filmes szakma egyéb alkotó műfajai, a dokumentum és ismeretterjesztő filmesek nem produkáltak egyetlen adósságforintot sem, igaz a 8 milliárd forintnak sem voltak semmilyen formában kedvezményezettjei. Ugyanakkor az adósságteher visszafizetésével kapcsolatos kötelezettségeket nekik is vállalni kell, ezért a dokumentum és ismeretterjesztő filmesek részére komoly elvonásokat írtak elő. A filmtörvény elfogadása óta nem kapott ilyen alacsony támogatást a két műfaj, miközben egyre több játékfilm készült, egyre magasabb költségvetéssel. Ráadásul a legfrissebb információk szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma az idén nem 750 millió, hanem 1,5 milliárd forintot von el az MMKA-tól.
A szakma nagy része örül, hogy részben az MMKA új elnöke, részben a kulturális terület neves politikusai legutóbbi nyilatkozataikban kiemelt fontosságú, magasabb támogatást érdemlő műfajnak tekintették a dokumentumfilmezést. Ha ezek az elvonások bekövetkeznek, súlyos helyzetbe kerül mind a két szakma. Jelenleg nemcsak a szelektív és normatív támogatás összegének emelése, illetve a műhelymunka támogatása várat magára, hanem produkciók állnak le, maradnak félbe fizetésképtelenség miatt.
A dokumentumfilm aktuális kérdésekkel is foglakozó műfaj, nem olyan, mint a játékfilm, hogy egyes jeleneteket le lehet akár egy év múlva is forgatni. Átalakuló, feszültségekkel, tragikus helyzetekkel teli társadalmunk eseményeit, ilyen támogatási feltételek mellett lehetetlenség dokumentálni. Ezért szeretnénk létrehozni a Változó Valóság Alkotócsoportot, amely a 2010-es év jelentős eseményeit – az árvízi károsultaktól, a fizetésképtelenség miatt kilakoltatottakig, akár az új munkahelyhez jutókon át – minimál-programként legalább forgatja, dokumentálja egy későbbi filmkészítés lehetőségének igényével.
Az MMKA jelenlegi helyzetével kapcsolatban a dokumentum és ismeretterjesztő filmesek csak együtt érzők lehetnek, felelősek nem.
Kérjük a kulturális kormányzat és az MMKA vezetőit, hogy a fent említett műfajokat ne elvonással sújtsák, hanem támogatással erősítsék.
Vészi János /Fórum Film Alapítvány/
Buglya Sándor /Dunatáj Alapítvány/
Kisfaludy András /Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete/
Kormos Ildikó /Magyar Tudományos Filmegyesület/
Kis Anna: Házi paradicsom
A kiáltványt sajtótájékoztató keretében részleteiben fejtették ki a közreadók. Itt Kisfaludy András ezzel kezdte mondandóját: az utóbbi húsz évben a dokumentumfilmes alkotók nem voltak állásban, a támogatásokból éltek, így a ma 50-60 éves alkotók nagy részének alig van vagy nincs fizetése-nyugdíja, ezért számukra a támogatások csökkenése halmozott csapást jelent. "Az alkotók akkor jutnak pénzhez, ha filmet forgathatnak." Márpedig 30%-os elvonás sújtja a non-fiction és az animációs műfajokat, holott azok nem voltak részesei, haszonélvezői a 8 milliárdos tartozást okozó túlköltekezésnek, és egy így tűrhetetlen és tarthatatlan. A kultúrpolitikának különbséget kell tenni, "engedjék meg, hogy továbbra is dolgozhassunk!". A filmesek rossz egzisztenicális viszonyaiból következik az is, hogy nem tudják megoldani a saját helyzetüket: nincsenek olyan technikai eszközeik, amelyekkel akár önerőből, a rosszabb időket kibekkelve forgathatnának.
Vészi János szerint az egzisztenciális ellehetetlenülés csak súlyosbító tényező, az igazán nagy baj az, hogy ilyen feltételek mellett nem tudnak magyar dokumentumfilmek készülni. A négy szervezet ezért arra kéri a döntéshozókat, alakítsanak meg egy olyan műhelyszerű intézményt - amit a kiáltvány szerzői Változó Világ Alkotócsoportnak neveztek el -, amely lehetővé tenné a napi események gyors követését: rugalmasan, bármely alkotónak hozzáférhetően napi szinten hozzáférhetővé tenne egy olyan eszközparket, amellyel gyorsan el lehetne jutni bárhozvá, dokumentálni bizonyos fontos történéseket . Ez régen így volt a stúdiórendszerben is, amikor az ad hoc keretből gyors, aktuális témákat lehetett rögzíteni, így készült Gazdag Gyula szatirikus filmje, a Hosszú futásodra mindig számíthatunk is. Vészi szerint ez az alkotócsoport, és egyáltalán a dokumentumfilmes szakma, amely most igazából sehova sem tartozik, az MMKA-n belül lenne megalakítható, de ha más kultúrpolitikai vezető szervezet jobb feltételeket ajánl, nem elképzelhetetlen a szakítás sem. Az Alkotócsoportot 150 millió forintból létre lehetne hozni, és ezen a bázison már elindulhatna a komoly szakmai munka.
Szobolits Béla rendező sajnálatát fejezte ki, hogy nincs jelen több neves alkotó, mire Kisfaludy András megjegyezte, hogy nem mindenkinek küldött meghívót. Szobolits felvetette, hogy a dokumentumfilmes szakma is hibás abban, hogy az MMKA túlköltekezését nem jelezte, nem foglalkozott vele, személyes gyávaság, avagy megosztottság miatt. Ezzel többen vitába szálltak. Gulyás Gyula rendező szerint hiba volt nem meghívni minél több rendezőt, alkotót, ugyanakkor érdemesnek tartaná konkrét követeléseket megfogalmazni, mint hogy kerüljenek nyilvánosságra az MMKA átvilágítása alatt napfényre került tények, hogy tisztán láthasson mindenki a 7,9 milliárd forintos hiány keletkezését illetően, és a szakma álljon ki egy független (azaz a játékfilmektől különálló) dokumentumfilmes szemle megrendezésért.
Forgács Péter: Hunky Blues
A tudósító sok mindennel egyetért az elhangzottak közül, ugyanakkor nem tud elhessegetni pár gondolatot - leginkább a dokumentumfilmes vonal kapcsán. A dokumentumfilmes szakma évek óta küzd azzal, hogy nem tud összezárni, nem képes egységbe kovácsolódni, ami nyilvánvalóan kedvez (avagy az eredménye) az oszd meg és uralkodj szemléletnek. A dokumentumfilmes kerekasztal sem tud összeülni, mert nem tudják eldönteni a résztvevők a jelöltállítás szabályait. Több éve halljuk ugyanazokat a mondatokat - műhelytámogatás kéne, növekvő források, nagyobb szelektív támogatás kéne, de alkotói oldalról nem látni sok jelét az öngondoskodásnak.
Kíváncsi lennék, hogy az elmúlt 20 év dokumentumfilmes termésének hány százaléka érhető el DVD-n, avagy tölthető le legálisan a netről. A hozzáférés mellett az alkotások sem nagyon vesznek tudomást a piac létezéséről, pedig a világ tematikus tévécsatornái szomjazzák a filmeket, s piacképes dokumentumfilm létrehozása nem csak pénzkérdés, hanem mentalitás, ötlet, habitus dolga is. Az állami finanszírozásnak biztosan részt kell vállalnia a dokumentumfilm-gyártásban, de a műfajnak bizonyosan meg kellene próbálnia igazodnia a megváltozott világhoz - vagy legalább is megpróbálnia (egyéni példák biztos léteznek).
