Ma ülnek össze ismét a filmszakma és a kormány képviselői, hogy a nyári szünet után folytassák a korábban megkezdett egyeztető tárgyalásokat a filmtörvénytervezet kérdéseiről. A filmszakma és a kultusztárca előkészítő bizottsága június elején kezdte meg a konzultációkat, a nyári szünetig négy ülést tartott.

A bizottság egy előzetes ütemtervet állított fel működésének kezdetén, s ennek alapján öt kérdéskör tisztázását tartja szükségesnek - jelentette Sámuel Balázs, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jogi főosztályának vezetője, az eddigi konzultációk egyik részvevője. Az öt kérdéskörbe tartozik a filmipar közvetlen állami támogatása, a filmipar közvetett - adókedvezmények révén történő - állami támogatása, a közvetlen támogatást elosztó szerv jogállása, a hatósági feladatok, s végül a nemzeti filmvagyon kérdése.

Az év elején a filmszakma nem tartotta elfogadhatónak a minisztérium filmtörvénytervezetét sem jogi, sem szakmai szempontból, ugyanakkor tiltakozott a kultusztárca terve ellen, amely egy részvénytársasági filmközpontra kívánta bízni a filmfinanszírozást. Április végén a több mint 600 tagot és 13 tagszervezetet tömörítő Magyar Filmművészek Szövetsége rendkívüli közgyűlése határozatban rögzítette, hogy a hazai film a magyar és egyetemes kultúra elidegeníthetetlen része, s a magyar filmre fordított támogatás teljes szakmai konszenzuson nyugvó elosztási rendszerét, a mindenkori nézőhöz való eljutásának lehetőségét törvényben kell biztosítani. A filmesek elkészítették javaslataikat a filmtörvényről, illetve a filmfinanszírozás új rendszeréről. A szakma és a tárca konzultációi abban az időben kezdődtek, amikor a magyar filmgyártás csődközelbe jutott. A minisztérium támogatásával milliárdos szuperprodukciók indultak, de a hazai filmgyártás állami támogatását ellátó független grémium, a Magyar Mozgókép Közalapítvány idén is mindössze 430 millió forintot oszthatott szét játékfilmekre a benyújtott pályázatok alapján. Ez az összeg az elmúlt évtized alatt nem változott, a hazai mozgóképgyártás mára lehetetlen helyzetbe került. A filmszakma a magyar mozgókép lehetetlenné vált helyzetének megoldására a filmtörvény mielőbbi megalkotását sürgeti.

Sámuel Balázs az újra induló tárgyalások előtt lapunknak elmondta, júniusban a bizottság az első két, legnehezebb témakör tárgyalásával kezdte működését, s remélhetően a soron következő két tanácskozási fordulón ezeket a kérdéseket le lehet zárni. Várhatóan még egy nehéz témakört kell a feleknek tisztázniuk a konzultáció során, mondta a minisztérium főosztályvezetője, ez a közvetlen támogatást elosztó szerv jogállása. Sámuel e kérdések lezárását követően reményt lát arra, hogy év végére elkészüljön az az általános koncepció, amelynek miniszteriális és szakmai jóváhagyását követően elkészülhet a filmtörvény normaszövegének tételes kodifikációja.

A mai ülésről Sámuel Balázs elmondta, hogy feltehetően összefoglalja az első két témakör eddigi eredményeit, s javaslatot tesz a Pénzügyminisztérium szakembereivel történt konzultáció alapján egyfajta közös álláspont kialakítására.
Népszava